Új formák, sok szenvedély, a mai kornak megfelelő dekorációs technikák alkalmazása és 3D-ben való megjelenítése jellemzi a Q-BO Project burkolólapjait.Az eredmény egy kellemes tapintású, elegáns, ugyanakkor modern megjelenésű, exkluzív padló- és falburkolat, mely nem csak a klasszikus standard méretekben készül, hanem vevői igényeknek megfelelő, egyedi formákban is kapható. A cég bármilyen lapméretet el tud készíteni, ami nem nagyobb, mint 120x60 cm, sőt a lapokat díszítő minták is változó nagyságúak lehetnek. A kerámiagyártó cégeknek nem lesz könnyű dolguk, ha ezt a forradalmian új technológiát le akarják másolni, mivel a Q-BO-nál a gyártás egy része kézzel történik, a minták pedig a szokásos marás helyett homokszórással készülnek.

Ez egy költségkímélőbb és nem utolsósorban környezetbarát eljárás.Jól példázza a természetes kőburkolatok sokszínű és változatos megjelenését, hogy bár kizárólag 3-féle termékkel dolgoznak, Bianco Carrara márvánnyal, Crema Luna mészkővel és Ligure palával, a sokféle minta és felületi megmunkálás hatására egy igazán gazdag kínálatot tudtak összeállítani az idei Cersaie kiállításra. Ökológikus termékek lévén a design sem nélkülözheti a természet szépségeit, ezt példázza a "Dew" (harmat) vagy "Floreale" (virágos) dekoráció. Természetesen a glamour-os csillogás is megjelenik modern lapjaikon, melyeket strassz kristályokkal díszítenek.

Falburkolat Budaörs

Fekete dekorburkolat Budaörs

Fekete dekorburkolat Budaörs

Szürke dekorburkolat Budaörs

Szürke dekorburkolat Budaörs

Mintás dekorburkolat padlóra Budaörs

Csiga mintás dekorburkolat Budaörs

dekorburkolat étkezőbe Budaörs

Anyagában mintás dekorburkolat Budaörs

Hálószobai dekorburkolat Budaörs

Mintás dekorburkolat Budaörs

Bézs dekorburkolat Budaörs

Fekete dekorburkolat Budaörs

Vigyünk szenvedélyt otthonunkba!
A Q-BO Project termékek forgalmazója:

A természetes kövek forgalmazója:

Természetes Kövek Háza

Járjunk természetesen!

2040 Budaörs, Károly király u. 16.
Telefon: 06 23/500 770
e-mail: info@mediterranepitohaz.hu

www.termeszeteskovekhaza.hu

Várjuk Önt!