A zsinór készítésének lényege, hogy a segédeszközként használt fonótárcsára felvetett zsinegeket, fonalakat ismétlődő szabály alapján kicseréljük, illetve előre meghatározott pozícióba helyezzük. A kumihimo fonótárcsán könnyen megtanulhatóak ennek az ősi fonási módnak az alapjai. A kumihimo magyarra lefordítva: fonatolt zsinór. Tágabb értelemben azonban ez a szó képviseli a japán kézművesség és a hagyományos művészet egyik legkevésbé ismert formáját.

Ezeket a fonatokat - amelyeket hagyományosan selyemszálból készítettek - általánosan kardmarkolatok betekerésére, övek készítéséhez, valamint lószerszámok készítésére használták. A kumihimo elkészítéséhez 4-féle faállványt vagy szövőszékszerű szerkezetet használnak, mint általános módszert. A 4-féle állvány fonási technológiája azonban ugyanaz. Ezek közül a Marudai (körállvány) a legáltalánosabb. Ezzel akár kör, négyszög vagy lapos fonatokat is lehet készíteni.

Szükséges anyagok és eszközök:

* Natúr és színes kenderzsinegek
* Nagy lyukú gyöngy (üveg, fa vagy műanyag)
* Kumihimo korong vagy fonótárcsa
* Fém csavaralátét
* Zselés pillanatragasztó
* Mérőszalag, olló

Elkészítés:

A fonatunkat 8 szál színes kenderzsineggel fogjuk elkészíteni. Vágjunk le 2 db 90 cm-es piros, és 2 db 90 cm-es sárga zsineget. (Ez a négy szál kettéhajtva lesz 8 szál.)

Hajtsuk ketté valamennyit és tegyük fel a fonótárcsára a fenti képen látható módon, kellően megfeszítve: először a két pirosat egymáson keresztbe, majd a két sárgát szintén ugyanígy, de az előzőre merőlegesen. Ezután középen - az összes szálat összefogva - egy 20-25 cm hosszú zsineget hurkoljunk át, kössünk rá egy csomót. Erre ráakaszthatjuk a súlyt (3 db fém csavar alátétet vagy egy kulcscsomót). Ez feszíti meg a zsinegeket és húzza majd le a középső lyukon keresztül a fonatunkat.

Ezután elkezdjük a fonást, az ábra szerint. A kezdeti helyzetben a sárga szálak állnak É-D irányban.

1-2. Bal alsó sárga szál fel (ekkor fent három sárga szál lesz), majd a jobb felső sárga szál le.
A tárcsán fordítsunk 90 fokot úgy, hogy most a piros szálak lesznek É-D irányban.
3-4. Bal alsó piros szál fel (ekkor fent három piros szál lesz), majd a jobb felső piros szál le.

Ezt ismételjük mindaddig, amíg a kívánt hosszt el nem érjük. Ha nem elég nehéz a súlyunk, akkor középen kézzel kell beigazítani a szálakat, hogy kellően szoros és egyenletes legyen a fonatunk. A 8 szál 45 cm-es zsinegből kb. 20 cm-es hosszú fonatot tudunk elkészíteni, de ez mindig függ a fonal vastagságától is. A fonatot legegyszerűbben egy csomó megkötésével fejezhetjük be. A nyolc szálból csak kettőt hagyjunk meg, a többit párosával csomózva, esetleg pillanatragasztóval rögzítve dolgozzuk el.

A zsinegeknek egy gyöngyön való keresztirányú áthúzásával készíthetünk praktikus csúszó zárat. Ekkor a gyöngyöt úgy válasszuk meg, hogy az egymással szemben átfűzött szálak mindkét irányból áthúzhatóak legyenek, de kellően szoruljanak. Miután a gyöngyön áthúztuk a zsinegeket, egy-egy csomót kössünk a szálak végére. Tipp: a színek másként való felvetésével, a fonalak számának változtatásával variálhatjuk a létrejövő kumihimo mintákat.

Fotó és szöveg: Acsai Ferenc