A férfiak részére is remek ajándékötletekkel készültünk!

Csipke díszítés lakástextileken

A Csipkelengye márka megszületését a hiánypótlás és a tradíció hívta életre. Valami olyasmi jött létre ezáltal, ami visszanyúlik a múltba, nagyanyáink idejébe, képviselve az akkori értékeket, de ugyanakkor új köntösbe öltöztetve.

Az egyedi, vintage és shabby chic stílusjegyekben gazdag lakástextília kollekciók megtervezésénél először csak a színekben gondolkozunk, aztán jönnek a minták és a formák. Nagyon fontos szempont, hogy a termékek egymással sokszor kombinálhatók legyenek. Az abroszokat mindig úgy tervezzük, hogy azokhoz mindig felkerülhessen az asztalra egy stílusában illő futó vagy közép illetve textilszalvéta. Az ágyneműk kitalálásakor nagyon figyelünk rá, hogy kiegészítő díszpárnák is kerülhessenek a bevetett ágyra. Az egyedi, vevői igények szerint elkészült ágytakarók megtervezésénél is nagyon fontos szempont, hogy harmonizáljon a kiegészítőkkel, a párnákkal és a huzattal. A fürdőszobai textileknél pedig fontos szerepet kapnak a páros törölközőszettek, amelyek fő szerepe és praktikája hogy egy férfinak ne kelljen például széles csipkével díszített törölközőt használnia, így nekik férfiasabb díszítéssel készülnek a hölgyekével is variálható kollekciók.

Monogramos törölköző

Téli ünnepi kollekció

Téli-ünnepi kollekciónk meghatározó színei a fehér és a szürke. E két szín játékával alkottunk meg trendi és nagyon letisztult vonalakkal rendelkező textileket is, ugyanakkor határozottan ügyelve a márkához hű, tradicionális és klasszikus vonalvezetésre születtek meg nagy kedvenceink romantikus, elegánsabb stílusban.
Fontos hangsúlyozni, hogy az egyedi igényekre szigorúan nyitottak vagyunk, így abroszainkat egyedi méretben és formában, kör és ovális alakban is elkészítjük a vásárlóink részére. Ezt a lehetőséget nagyon szeretik a hölgyek és egyre gyakrabban élnek vele. Ugyanez a szabály vonatkozik az ágyneműgarnitúrák megszületésénél is, hiszen nincs annál kényelmetlenebb, mint egy elméretezett ágyneműhuzatban aludni, az esztétikum hiányáról nem is beszélve. Készítünk dupla paplanhuzatot vagy akár felezett méretű párnahuzatot bármilyen megrendelői igény szerint.

Ágyneműk

Fodros és csipkés ágyneműk

Több ágynemű a webshopban

Abroszok

Fodros asztaltrerítők

Vintage asztalterítő

Romantiksu asztalterítő Csipkelengye

Asztali futó shabby chic

Több abrosz a webshopban

Idén a karácsonyi szezonra új, férfiaknak szóló termékcsaláddal is készülünk, amelyen belül jó kis ajándékötleteket adunk a hölgyeknek, hogy mivel kedveskedjenek szerelmüknek, édesapjuknak, nagyfiuknak illetve a család többi férfi tagjának. …, mert a hőn szeretett férfiút megörvendeztetni, igen nagy kihívás…Ezen ünnepi, az uraknak szánt kollekciónkon belül születtek meg stílusos törölközőink a vitorlázás rajongóinak, textilzsebkendőink a klasszikusoknak, ágyneműgarnitúráink a lustálkodóknak, skótkockás mintázatú törölközőszettünk a tradicionálisoknak, szaunatörölközők óriási méretben a wellness szerelmeseinek, pihe-puha fürdőköpenyeink prémium minőségű darázsanyagból elkészítve. …és, ami még a hab a tortán, hogy ezen gyönyörű textileket kézzel hímzett monogramozással tehetjük még személyesebb ajándékká. Keresztszemes betűinkkel meghímzett monogramjaink igazi egyediséget hoznak a textíliákra, az ajándékból személyes emléket varázsolva.

Törölközők

Egyedi férfias törölközők

Több törölköző a webshopban

Egyedi férfias törölköző

Textil zsebkendők

Textil zsebkendők

Szürke és fehér férfias törölköző

Fürdőköpeny ajándékba

A Csipkelengye ünnepi kollekciójából nagy favoritok a zsebes tányéralátétek és az idén debütáló csipkés zseb, amelyek óriási közszeretetnek örvendenek. Nem csak esztétikusak, hanem praktikusak is, hiszen a zsebben elrejtethetjük az evőeszközöket és a szalvétát és már kész is a különleges teríték. Az eddig tervezett 7-8 féle zsebes tányéralátétünk nagy kedvence a háziasszonyoknak és most új modellekkel is készülünk a karácsonyi szezonra belőlük, természetesen megcélozva a romantikusabb vonalvezetés szerelmeseit és a letisztultabb vonalak kedvelőit is. Készítettünk belőle szürke-fehér tapétamintázattal, óriási pöttyökkel díszítettet és csipkedíszítésben bővelkedő tányéralátétet is.

Tányéralátétek

Egyedi csipkés tányéralátét

Több tányéralátét a webshopban

Törölköző hölgyeknek

Csipkés nőies tányéralátét

Csipkés törölközők több méretben

Fordos nőies törölközők

 Kis méretű törölközők

Konyharuhák

Csipkelengye konyharuhák

Több konyharuha a webshopban

Kötények

Csipkelengye fodros kötény

Több kötény a webshopban

Örömmel nyugtázhatjuk, hogy sikerült egy olyan hiánypótló termékcsaládot készítenünk, amely a kollekciónkban személyesedik meg. Valamit a régmúlt időkből, de mégis új köntösbe öltöztetve. Az emberek szeretnek nosztalgiázni, nagyanyáink idejét felidézni. A finom csipkék, textilek, a romantikus vonalak és a kifinomult ízlésvilág, amely a márkára jellemző tényleg rabul ejti a hölgyeket és engedve a csábításnak újra és újra visszatérnek és vásárolnak a kelengyékből. A Csipkelengye által képviselt értékek, a termékek maguk, amelyek magukban hordozzák azt az álmot, amely rajtuk keresztül megvalósult.

Szívből hiszünk az elkészített termékekben, az általuk képviselt értékekben, a kreativitás fontosságában és a közönség erre vonatkozó igényében és fogékonyságában. Ezek az alkotóelemek vittek előre és motiváltak a téli-ünnepi vintage kollekció megvalósításában, amelyet most nagy szeretettel ajánlunk az Ön figyelmébe is.

Csipkelengye webshop

 Csipkelengye lakástextil webáruház
Amitől az otthon nemesebb lesz...

www.csipkelengye.hu

 Információk: 06 70/333-5373

 

Monogramos csipke kelengye