A díszpárnák ugyanakkor különösen jól használhatóak arra, hogy egy kis színt vigyünk a szobába, feldobjuk otthonunk hangulatát. A díszpárnák esetében nemcsak a színekkel, hanem a formákkal is tudunk játszani, hiszen a hagyományos párnaforma mellett választhatunk hengerpárnát vagy egyedi formákat.

A díszpárna anyaga és színvilága

A díszpárnákat érdemes mindig a hozzátartozó kanapéval vagy ággyal együtt kezelni és egyszerre kiválasztani mindegyik anyagát, így könnyebben megtaláljuk a tökéletesen összeillő textileket. Harmonikus hatást tudunk elérni azzal, ha a párnát az ágytakaró vagy bútorszövet anyagából, esetleg egy másik árnyalatából varratjuk meg, de érdekes eredményre jutunk akkor is, ha szándékosan egymással kontrasztot alkotó színeket választunk ki. Mivel a párnák alapvetően kisebb méretűek, óvatosan bánjunk a mintákkal, mert a nagyméretű minták nem tudnak érvényesülni kis felületen.

Hogyan tegyük egyedivé díszpárnáinkat?

Modern stílusú otthonokba tervezhetünk egyszerű, dísz nélküli párnákkal, de a klasszikus, romantikus hangulatú enteriőröknél ne feledkezzünk meg a paszpólozási technika nyújtotta lehetőségekről: díszpárnáinkat elláthatjuk különféle színű és méretű szegélyekkel és egyéb paszományokkal, melyek használatával különleges hatásokat érhetünk el. Fodrok felvarrásával romantikus légkört teremthetünk, a rojtok és bojtok használata inkább klasszikus hangulatot sugall, míg a pomponok különösen jól illenek gyerekszobákba. Érdemes színben vagy mintában erősen elütő, kontrasztot teremtő díszítőelemet választanunk, mely ugyanakkor visszaköszön az enteriőr többi textiljében.

Ötletek díszpárnák varrásához és vásárláshoz. Melyik a Te stílusod?

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek

Lakásdekoráció színes díszpárna ötletek