Idén a trendkutatók négy témája a „Sensory”, a „Discovery”, a „Mixology” és a „Memory” fantázianeveket kapták.

A kiállítás minden évben egyetlen nagy átfogó témát helyez a középpontba, ez idén az „Experience”, azaz „Tapasztalat” volt, eköré szerveződtek a kisebb egységekre osztott trendek, témák. Ezúttal az érzékszervek, mint a tapasztalás legfőbb eszközei bontakoztak ki, ekörül forgott a „textilvilág”.

Fürdőszobai lakástextil kiegészítők

„Szembetűnő volt az idei kiállításon, hogy a kézműves technikákat ugyanolyan előszeretettel alkalmazzák egy-egy anyag elkészítésekor, - illetve térnek vissza hozzá a gyártók - , mint a legmodernebb innovatív eljárásokat. Ez a kettősség minden trendben észrevehető. Megjelennek a szövött, kötött hagyományos technikával készült anyagok, a festett virág motívum még mindig nagyon népszerű, ami digitális nyomtatási eljárással kerül a textíliára. Újdonság és általánosságban elmondható, hogy lakásunkba visszatér az „anyagszerűség”. Itt gondolok a gyapjú, valódi bőr, fa, réz, anyagok megjelenésére és társítására „– mesél Kitti friss tapasztalatairól.

Karim Rashid lakástextilek
Míg a „Sensory” a finom, pasztell színekkel operál, hangsúlyt az izgalmas anyagok felvonultatására helyezve, addig a „Mixology” és a „Memory” Kitti szerint is egy merészebb célközönséget szólít meg. Ezek a trendek azoknak kedveznek, akik bírják a vadabb színeket és nem riadnak vissza a kontrasztosnak tűnő mintatársításoktól sem.

Színes ágytakarók, párnák
A „Discovery” a felfedezésre, a mély érzésekre helyezi a hangsúlyt, jellemző a szövetek strukturáltsága, színei a fekete, a lila, az ezüstös csillogás. A „Memory” irányzat festői és romantikus, telített színekkel, virágos csendéletekkel értékeli újra a már jól bevált anyagokat, a kedvelt mintákat.

Egyszínű bútor színes és mintás párnákkal

„Nagy hatással volt rám Milou Ket trendelemző és enteriőr stylist előadása is, aki már a következő évekre (2016-2017) meghatározott enteriőr trendekről beszélt és bemutatta aktuális trendkönyvét.  Ebben olyan különböző témákat ajánl, melyek segítségül lehetnek a lakásunk berendezésénél, mindezt rengeteg képpel prezentálva színkombinációs táblázatot mellékelve.” 

Vintage lakberendezés és műszőr lakástextil

Pasztell színű lakástextil ötletek

Állatmintás anyagok a Heimtextilen leopárd

„Az idei kiállítás mondanivalója összességében, illetve az aktuális trendekben mindenképpen közös, hogy azok kielégítik az ember jólét és luxus iránti vágyakozását és igényét. Ez a trend pedig alapvetően megegyezik a The Showroom filozófiájával, azzal, amivel és ahogyan mi is foglalkozunk, hiszen minden egyes vevőnek már a vásárláskor segíteni kell abban, hogy átélhesse ezeket az érzéseket, ezt csak kiteljesíti egy elkészült, gyönyörű esésű, finom tapintású függöny, párna vagy bármilyen drapéria.

A munkám során, a bemutatótermünkben talán éppen a textilek kapcsán találkozom a leggyakrabban tanácstalan vevőkkel, hiszen például egy függöny vagy szőnyeg kapcsán nagy szakértelmet igényel a megfelelő méret kiválasztása, de a textúra és a lakás bútoraihoz való illeszkedés is sok tényezőtől függ. Számomra a legnagyobb öröm, amikor megismerve az elképzeléseket, akár a vevő saját otthonában mutathatom meg, miért éppen az adott textília segít abban, hogy igazi otthonná váljon a lakás.” – mondja a szakértő.

Délity Kitti - www.theshowroom.hu