Többségük pálmatörzsű, ritkán kúszószárúak. Törzsük kevés kivételtől eltekintve elágazás nélküli és másodlagosan nem vastagodik, tehát nem valódi fás szárú.

Hasogatott levelei nagy felületűek, (V alakú felszakadozó levélcsúccsal) vagy szárnyasan osztottak és hosszú vastag, szinte tüskésen fogazott levélnyéllel rendelkeznek. Kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei). A kert különleges dísze, összefüggő füves területeken mutat a legjobban. Természetesen fontos a kertben található többi növény harmóniája és a ház külső és belső stílusa is. Hazánkban, sík területen, nagyon jól védett és jó fekvésű helyeken áttelelhet, de a levelei -7, -8 fokon már károsodnak, míg a növény akár, rövid ideig tartó, -20 fokhoz közeli fagyokat is elviselhet. (De nem a közvetlen Olaszországból importált, hanem a már pár éve Magyarországon edzett egyedekre értendő!)

A zord éjszakai fagyok mellett a pálmánk másik legnagyobb ellensége a téli csapadék, amely a vegetációs pontra kerülve (levélhüvelyekkel közrezárt tenyészőkúp) elpusztíthatja növényünket. Gondolunk itt például arra, hogy a napközben megolvadt hólé belefolyik a pálma közepébe és az erős éjszakai fagyok szétrepesztik azt. Tehát az erős fagyok és a téli csapadék ellen, ajánlott a növények egyedi takarása! A Kenderpálma levelei legyező alakúak, és nálunk az átmérője megközelítheti a 80 cm-t is! Törzs: az elszáradt levelek, barna, szálas maradványai borítják. Virágai nagy bókoló virágzatban, májusban nyílnak, amiből érett termés csak a következő év tavaszára lesz, ha van a kertünkben legalább kettő egyszerre virágzó Kínai kenderpálma!

A beérett termése, sötétkék vese alakú kb. 1 cm bogyó, de ezek a bogyók hatalmas szőlőre emlékeztető fürtbe csoportosulnak, és ez a fürt, akár a fél méter hosszúságot is elérheti. Az idei rendkívüli eddigi enyhe tél, ami hőmérséklet szempontjából is, igen kedvező a leghidegebb időszakban is csak kevés helyen haladta meg a -5, -6 fokot, és az sem volt túl hosszan tartó. Amit a szabadba ültetett pálmánk is csomagolás nélkül átvészelt volna.Talán egyre gyakoribb jelenség lesz hazánkban az, amit éghajlatváltozás néven emleget az emberiség, mely akár a pálmák, és az ehhez hasonló növények elterjedését vonhatja maga után.

Ez még a jövő zenéje, viszont egy biztos, a szabadba kiültetett Kínai kenderpálma csodálatos hangulatot varázsol kertünkbe és az évi akár 30-40 cm-es növekedése a majdnem 80 cm-es leveleivel az embert lenyűgözi és többé nem tudja levenni a szemét róla.

Írta: Spiegel Ákos, Szerkesztette: Sarkadi Norbert

SD Kertépítés és Lakberendezés

Parképítés, parkfenntartás, kertfenntartás, ültetés, fűnyírás, kerti tó, sziklakert, mediterrán jellegű kert kialakítása, kertrendezés, növényvédelem, öntözőrendszer, kerti világítás, lakberendezési tanácsadás, látványterv, burkolat tervezés, függöny terv, élőnövény dekoráció és annak szakszerű ápolása.

www.s-d.hu