Ha olyan kerttel rendelkezünk, amely nyáron a forróság hatására gyorsan kiszárad és szinte egész nap tűzi a nap, érdemes a növények igényeit a kert adottságához igazítani. Az első gond ebben a kertben az, hogy a talaj a forróság hatására túl gyorsan kiszárad, így a növények a vízhiány miatt tönkre mehetnek. Ez ellen úgy tudunk védekezni, ha a talajt jó alaposan beöntözzük, majd egy réteg mulccsal befedjük, így nem szárad ki a felső réteg olyan gyorsan, sőt a gyomok sem tudnak kitörni. Számtalan egynyári növényt találunk a kertészetek polcain, amelyek jól bírják a meleget és a napsütést. Még a legszárazabb talajon is nevelhetünk színes, virágzó egynyári növényeket, ám ehhez szükséges egy jó minőségű tápanyagdús talaj, így tavasszal és ősszel ássunk be a talajba istálló trágyát, és takarjuk be az ágyásokat mulccsal.

A nyári, színes kertnek kellemes, vidéki stílust kölcsönözhetünk a sárga és fehér cickafarkkal, amely mellett jól mutat a mályvarózsa. De ültethetünk bíboros ökörszemet, borzaskatát, kék búzavirágot, vasvirágot, kaliforniai mákot, hófehér fátyolvirágot, tatárvirágot, körömvirágot, sáfrányos szeklicét, és tölcsérmályvát. Az egynyári növények mellé évelő növényeket is vegyíthetünk, amelyek megfelelő gondozás és ápolás mellett minden évben újra kihajtanak kertünkben.

Gyönyörű mediterrán kertet varázsolhatunk évelő növényekkel, így pl. az aranyvesszővel, a buglyos fátyolvirággal, a fehér ürömmel, inkaliliommal, kék zörgővirággal, szalmagyopárral, és a sóvirággal. Ha kevesebb gondozás mellett szeretnénk napos kertet ültetni, válasszunk cserjéket, amelyek szintén gyönyörű virágokkal és lombozattal díszítenek. Ilyen lehet pl. az aggófűcserje, az angol kék szakáll, a citromfavirág, a zanót, a levendula, a nyári orgona, a zsálya, a veronikacserje, és a lonc. Ne felejtsük el, hogy ezeket a növényeket nem csak kertben, de kisebb erkélyen vagy teraszon is nevelhetjük edénybe, cserépbe, dézsába ültetve. A dísznövények mellé telepítsünk pár zöldségnövényt, balkonparadicsomot, szamócát, salátát, illetve az illatos és gyönyörű fűszernövényekről sem szabad megfeledkezni, amelyek szintén imádják a napot és a meleget.

Kerti idill

Körömvirág

Körömvirág

Cickafark

Cickafark

Borzaskata

Borzaskata

Búzavirág

Búzavirág

Vasvirág

Vasvirág

Aranyvessző

Aranyvessző

Fátyolvirág

Fátyolvirág

Fehér fátyolvirág

Fehér fátyolvirág

Inkaliliom

Inkalilom

Kaliforniai mák

Kaliforniai mák

Kereklevelű szalmagyopár

Kereklevelű szalmagyopár

Mályvarózsa

Mályvarózsa

Mályvarózsa

Sáfrányos szeklice

Sáfrányos szeklice

Sóvirág

Sóvirág

Ternye és tatárvirág

Ternye és tatárvirág

Tölcsérmályva

Tölcsérmályva

Színes kerti növények

www.kertvarazsmagazin.hu