A Kertelünk park- és kertépítéssel foglalkozó budapesti vállalkozás szakembereinek segítségével pontokba szedtük, milyen fontosabb tényezőkre, szempontokra kell figyelemmel lennie annak a kerttulajdonosnak, aki saját maga vállalkozik kertjének (át)építésére, majd fenntartására, gondozására.

A legtöbben azonnal kész kertet szeretnének

A legtöbb kerttulajdonos azonnal „kész” kertet szeretne kapni, ahová kitehet egy nyugágyat, és rendezett zöld környezetben, zavartalanul pihenhet. Ehhez az idilli állapothoz azonban fáradságos munka révén juthatunk el, hiszen mind a kerttervezés, mind a kivitelezés sok odafigyelést, a kertépítés egyes részfeladatai pedig igen komoly fizikai teljesítményt is igényelnek.

Modern ház kertje nyugággyal

A leendő kert megtervezése

Tapasztalataink szerint a házilag épített kertek esetén a kerttulajdonosok többsége kevéssé figyel oda a tervezésre, a kert megfelelő „berendezésére”, egyúttal sokan figyelmen kívül hagyják a kert természetes földrajzi, éghajlati, környezeti adottságait is. A kert tervezésekor érdemes és szükséges figyelembe venni, milyen volt a kert és a környék eredeti, honos növényzete, és ahhoz hasonló, a környezeti viszonyoknak megfelelő növényzetet célszerű telepíteni.

Mielőtt belekezdenénk az érdemi kertépítési munkába, készítsünk vázlatos terveket, ehhez pedig mérjük fel a kert pontos méreteit, alapterületét, tájolását, elrendezését. A vázlatokra rajzoljuk fel a meglévő és a tervezett felépítményeket, kerti műtárgyakat, berendezési elemeket, továbbá a már meglevő és továbbra is megmaradó növényzetet - például a kertben lévő öreg fákat stb. -, és mindezek helyét is jelöljük a vázlaton. Az építendő kertnek ugyanis a meglévő adottságokhoz kell igazodnia. A tervezésnél legyünk figyelemmel arra is, hogy az új kertben milyen tevékenységeket kívánunk végezni, a kertünknek milyen funkciókat szánunk.

Pihenőkert Budapesten

Milyen funkciókat tölthet be a kert?

Napjainkban a legtöbb kerttulajdonos alapvetően két célt fogalmaz meg, arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a rendelkezésére álló zöldfelületet mire szeretné használni: egyrészt szép, rendezett és ízléses környezetet „előszobát” szeretnének a házuk mellé, amiben lehet gyönyörködni és ahol kellemesen lehet pihenni, másrészt mind többen szeretnének konyhakertet kialakítani, bizonyos zöldségeket, gyümölcsöket, és még inkább különféle fűszernövényeket saját maguknak megtermeszteni. A kerti zöldségeknek, egyes gyümölcsöknek érdemes egy konyhakerti részt elkülöníteni, viszont fűszernövényeket – például rozmaringot, bazsalikomot vagy éppen tárkonyt – akár különféle dézsákba, balkonládákba is telepíthetünk, nem csupán a kertben, hanem annak hiányában balkonokon vagy teraszokon, netán a konyha ablakában.

A kerti funkciók számbavételekor kell választ adni azokra a kérdésekre is, hogy szeretnénk-e a kertben egy saját mini játszóteret, gyereksarkot kialakítani, akarunk-e kerti sütő, kerti grillező részt a kertben, legyen esetleg saját medencénk is, vagy például kell-e, és ha igen, akkor hova kerüljön a külső gépkocsibeálló. Mindezen funkciók, szempontok számbavételét követően, az itt példálózó jelleggel felsorolt kérdésekre adott válaszainkhoz mérten célszerű az építendő kert vázlatos tervét elkészíteni, és a szükséges anyagokat a kellő mennyiségben beszerezve, a fizikai megvalósításhoz, a kert tényleges meg- illetve átépítéséhez hozzáfogni. 

Kertépítési tanácsok díszkerthez

A kert folyamatos törődést igényel!

Amennyiben időnk, energiánk, anyagi lehetőségeink nem engedik meg azt, hogy egyszerre valamennyi munkafázist saját kezűleg, házilag elvégezzünk, úgy célszerű a folyamatosság jegyében, lépésről-lépésre előre haladni a kertépítéssel. Amikor időnk engedi, akkor az átgondolt és vázlatosan papírra vetett kerttervnek megfelelően végezzünk el egy-egy részfeladatot: egyik alkalommal telepítsük a sövényt, máskor alakítsuk ki a növényágyásokat, legközelebb végezzük el a füvesítést, és így tovább. Alapos és átgondolt tervezéssel, ésszerű munkaszervezéssel kisebb-nagyobb lépésekben házilag is mindenki gyönyörű kertet varázsolhat magának!

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy kertben mindig van valamilyen munka. Az elkészült kerttel is folyamatosan foglalkozni kell, oda kell figyelni a kert gondozására, hogy a fáradságos munkával elért szép eredményt hosszú távon élvezhessük. Kertépítéssel, tervezéssel és gondozással kapcsolatos további hasznos információkat találnak a Kertelünk Kft. honlapján.

Kertelünk Park- és Kertépítés

1106 Budapest Dorogi utca 23
(20) 345 1349

www.kertelunk.hu