Különlegességekre vágytam, s átfogó esztétikumra. Arra, hogy a kiságy ágynemű huzata harmonizáljon mondjuk a függönnyel vagy a tapétával, hogy ne tíz helyről kelljen összeválogatnom a berendezést, amelynek elemei végül lehet, hogy nem is passzolnak egymáshoz. Ahogy tőlem telt, berendeztem a kislányszobát, de döbbenetemet nem felejtettem el. Öt éve megnyitottam gyerekbútor boltomat, ahol a minőségi kiságyak, szekrények, pelenkázók mellett megtalálható minden kiegészítő elem vagy dísz is.

Hát igen, a lakberendezés egyik alapszabálya, hogy a kiegészítőkben rejlik a szobák hangulata. S a tapasztalat az, hogy szerencsére egyre nő azoknak a babát váró párok száma, akiknek fontos az esztétikus környezet, s anyagilag megengedhetik maguknak a minőséget és az igényességet. Ez pedig azért örvendetes, mert a szülők felelőssége, hogy egy kisember mennyire válik igényes felnőtté. Márpedig ebben óriási szerepe van mikrokörnyezetünknek, a lakásnak.

A kis lakberendezési boltnak a híre szájról-szájra terjed, mert nemcsak szigorúan vett eladással, hanem tanácsadással és megvalósítással is segítik a tanácstalan (kis)szülőket. Akik pontos alaprajzot hoznak a szobáról, számítógépen beszerkesztik a uniform (kislányoknak, kisfiúknak egyaránt kiváló) berendezéseket, akár többfajta variációban vagy színben. A katalógusból kiválasztható bútorok, tapéták, méteráruk nagy része pasztell színeket képviselnek, melyek finom, lágy érzést keltenek a babában, szülőben, vendégekben egyaránt. Egyszerűen jó egy ilyen szobában időzni.

Trendek

Szakemberek szerint minél színesebben, inger-gazdagabban rendezzük be a babaszobát, annál kreatívabbá válik a kisgyerek. Kétfajta szülő van - tudjuk meg az ötletgazdától: aki színes olasz bútort vesz, valóban a gyereknek veszi, hiszen a lurkóknak a vidám színkavalkád tetszik, míg akadnak, akik a rusztikus, sötét tónusú spanyol kínálatból választanak: ezek inkább nekik, szülőknek tetszenek.

Ami leginkább rányomja a bélyegét a lakberendezésre 2006-ban, az az úgynevezett minimál felfogás. A teljesen letisztult, természetes színekkel domináló, sallangoktól mentes stílus elsőre talán ridegnek tűnhet, de kiegészítőkkel nagyon jól feldobható. Bármilyen stílust is választunk, az Európai Unió szigorú szabályainak megfelelő bútorokról van szó. Például mindegyik kiságy gurul, a rácsokat összekötő kapaszkodót műanyag védő borítja, hogy ne a fát rágcsálja a már állni tudó baba. Ha ez leesik, akkor sincs baj: egészségre ártalmatlan bútorpáccal kezelik a kiságyakat (is). Az úgynevezett vinyl tapéta lemosható, nem papírból készül, épp azért, hogy rajzokat, festéket, étel-italfoltokat újratapétázás nélkül el tudjunk tüntetni. Itt lámpabúrától kezdve a patchwork-párnán át a bútorgombig minden megrendelhető, egyedi kívánságokat pedig megvarratnak, s még tapétázó szakembert is ajánlanak.

Sokan mondják, hogy gyerekszobába nem érdemes viszonylag magas költségbe verni magunkat, mert átmeneti használati tárgyakról van szó. Az üzlet ars poeticája viszont az, hogy igenis érdemes befektetni drágább gyerekbútorokba, mert ezek velük együtt nőnek. Egyes kompozíciók ugyanis teljesen átalakíthatóak: a rácsokból később sátoralap állítható össze (csak huzat kell rá), a többelemes pelenkázóból pedig íróasztal, könyvespolc, éjjeliszekrény varázsolható.

Baby Express