Mára igyekszünk összenyitni a tereket, ami azzal is jár, hogy egy helyen éljük mindennapjainkat. Persze pozitív oldala is van, hiszen, így lehet sokkal jobban kihasználni az adott alapterületet. Ezért kerülhetett központi helyre, az étkező. Többféle funkciója lehet egy ilyen centrumnak, hiszen mindamellett, hogy elsősorban a nevéből adódóan étkezésre használjuk, kiváló társalgózóna, és a család központja. Ezért nagyon fontos, a megfelelő étkezőgarnitúra kiválasztása.

Hogyan válasszunk étkezőasztalt?

1. Méret. A legfontosabb szempont, a megfelelő méretű asztal kiválasztása. Gondoljuk végig mekkora a rendelkezésre álló alapterület, illetve a családi rendezvényeken, hány fő vehet részt. Az asztal szélessége fontos a terítésnél, (pld. hány fogást szeretnénk tálalni) és a kényelmes étkezésnél. A terítékre hagyjunk minimum 50 cm-t fejenként. Ennyi kell ahhoz, hogy a vendégek könyöktől- könyökig kényelmesen étkezhessenek.

2. Fix, vagy nyitható. A hosszúság meghatározó lehet abban a döntésben, hogy milyen asztalt keressünk. A nyitható asztalok helytakarékosak és nagyon praktikusak, ugyanakkor a nyitási funkció miatt lehetnek esztétikai áldozatok: más a furnér iránya, mintázata a nagyobbítható részen, sérülhet a kihajló szerkezet. Érdemes kalkulálni azzal is, hogy az asztal körül maradjon legalább 80 cm azért, hogy kényelmesen helyet foglalhassunk. Nagyon karcsú vendégeknél elég lehet az 50 cm is, ha már leült, de 60 cm a minimum a ki-beüléshez.

3. Stílus. Mielőtt elindulunk a vásárlásra, mérjük fel, hogy különálló étkezőnk van, vagy egyterű konyhánk, esetleg egyben van-e a nappalival? Ez meghatározó a stílus, forma, és színvilág összehangolásánál. Stílusát tekintve beszélhetünk klasszikus, illetve modern formákról (thonet, szecessziós, minimál vagy retró). Míg a modern stílus nagyon népszerű, hamarabb válik idejét múlttá, és esetleg 4-5 év múlva újra le kell cserélni. Néhány stílus, mint például, a thonet, és szecessziós, évtizedek után is őrzi értékét, viszont megfelelő környezetbe kell, hogy kerüljön.

4. Forma és lábazat. Az asztal formája lehet sarkos, vagy lekerekített, egyenes vonalú, vagy ívelt, a lábazat pedig esztergált, központi, vagy fóka lábas. A központi lábas asztalt könnyebb „körbe ülni”. A szélre elhelyezett lábaknak előnyős a beülése, de az asztalláb zavaró lehet a körbejárásnál. Egy kerekített asztal előnye lehet, hogy a körülötte ülők jobban látják egymást anélkül, hogy a fejüket kellene forgatni, míg egy egyenes vonalú asztalt általában könnyebb nagyobbítani, és elhelyezni. A körasztal általában helyigényesebb, mint az ovális vagy téglalap alakú.

5. Anyag. A palettán különböző anyagok találhatóak, mint pl. fém, fa, üveg, és ezek kombinációi. Ha az asztal alapanyaga fa, az készülhet bükkből, fenyőből vagy tölgyből. A bükkfa tartósság szempontjából a legjobb választás, mert egy erős, strapabíró fafajta, míg a fenyő, vagy egzóta fa könnyebben sérül (pl. egy meleg nagy tál leves lehet hogy nyomot hagy egy könnyebb fán) amit az ár is mutat. Vigyázzunk a médiákban sokat hallott „tömör fa” megnevezéssel, mert ha az ár feltűnően olcsó, és könnyű súlyra, akkor valószínű, a termék ugyan tömör, de puhafából készült.

Hogyan válasszunk étkezőszéket?

6. Összehangolás. A székeket körülvevő környezet színeit figyelembe véve, (mint például a tapéta, munkalap, padló burkolata) válasszunk az asztalhoz, étkezőszékeket. Gondoljuk végig, hogy kárpitos, vagy lemezelt széket szeretnénk. Ha kárpitos széket választunk, rengeteg lehetőségünk van, legyen az szövet, műbőr, vagy bőr. A kárpitos széknek nagy előnye, hogyha néhány év múlva megunjuk, akkor az akkori trendnek megfelelően átkárpitoztathatjuk. Van olyan cég, amely vállalja az általa forgalmazott székek utólagos átkárpitozását. Szövetből a mostani bútoriparban nagyon nagy a választék, a standard minőségtől, egészen a luxusig. A minőség meghatározza a tisztíthatóságát (pl. a Novalife és Hellász szövetekből a borfolt is kijön) és tartósságát (pl. tűzálló, garancia). Napjainkban nagyon népszerűvé vált a lélegző textil bőr szövet, amelyben szellőzik az ülés, de hatásában megegyezik a bőrrel. A lemezelt székeken viszont nagyon egészséges sz ülés és könnyen tisztítható.

7. Minőség és Garancia. A vásárlást nem érdemes elkapkodni, és az árért nem szabad a minőséget feláldozni. Mostani látszólagos spórolással, megágyazunk az esetleges későbbi plusz kiadásoknak. Érdemes egyszer, áldozni a jó minőségre, utána nem kell idegeskedni csak élvezni a szép bútort. Piackutatásaink szerint egy étkezőgarnitúrát a legtöbb család, legalább 5 évre vásárol. Mindig érdeklődjük meg a garancia feltételeit, és hogy mit tartalmaz a javítás.

Amennyiben szeretne szaktanácsot kérni, kérem fáradjon az Impala Kft., Székkirály üzletébe, ahol kollégáink szakértelmükkel állnak rendelkezésükre, hogy az Ön számára a legmegfelelőbb étkező garnitúrát találják meg. Emellett ingyenes lakberendezői tanácsadást kínálunk minden szerdán, 16-18h között, Károlyiné Halmay Mónikával. Kérem, tekintsenek meg a következő oldalon néhány ajánlott garnitúránkat a linkre kattintva.

www.impala.hu