Béres Építésziroda ház Kőszegen

Olyan telken, olyan otthont szerettek volna megvalósítani, ami szokatlan megoldásokat igényelt. A Kőszeg határában található lenyűgöző fekvésű és környezetű telek első felkeresése alkalmából minden világossá vált. Az első skicctől az utolsó villanykapcsolóig minden apró részletet közösen gondoltunk ki, döntöttünk el. Bizonyára ritka ez az összhang tervező és megrendelő között, de valószínűleg nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az eredménnyel mindkét fél maradéktalanul elégedett legyen. A gyakori személyes megbeszélések mellett közel 600 email és sok órányi telefonbeszélgetés segítette a tervezés és kivitelezés 3 éves időszakát.

Már első telefonbeszélgetésünk során szóba került a szikla. Ez a szó fontos szerepet játszik abban, hogy egyáltalán egymásra találtunk. Norvégiai és kanadai munkáim kapcsán meséltem egy interjúban arról, hogy miként viszonyul a skandináv építészet a természeti adottságokhoz, domborzati viszonyokhoz. Hideg Attila az interjú elolvasása után azonnal felhívott. Kőszeg határában, a Szabó-hegyen lévő telek nem átlagos. Egyrészt nagyon meredek, a déli irányban elhelyezkedő út felé összesen 40 métert lejt. A területet az út felett nagyjából 10 méterrel elhelyezkedő sziklás rész uralja. Tekintélyt parancsoló formájával, színével és méreteivel azonnal magára vonja a tekintetet.

A telek néhány percre a hangulatos kisváros központjától, csodálatos természeti környezetben található. A ház körül gyakran látni őzet, rókát, szalamandrát, a természet hangjai itt legyőzik a civilizáció zaját. A nyugati irányba lassan emelkedő Mohás út északi oldalán található meredek telek déli irányba lejt. A terület úthoz közel fekvő része télen délidőben nem kap direkt napfényt, viszont a völgy mélyétől nem messze, a hegyoldalban - a szikla alatt - tökéletes benapozású, csak kevéssé lejtő plató kínálkozott az épület elhelyezésére. A reggeltől estig napfényben fürdő szikla változatos színei, és fény-árnyék játéka erről a részről érvényesül a legjobban.

A keretbe foglalt épület két fő egységre oszlik. A megrendelő házaspár számára készült nagyobb rész mellett különálló egységet alkot az alkalmanként hazalátogató egyetemista lányaik számára készített vendégház. A két tömeg között kialakított, két oldalról nyitott, fedett teraszról kiváló kilátás nyílik déli irányba és a telket uraló sziklafalra is. Az első pillantásra talán szokatlan alaprajzi elrendezés egyfajta kísérlet. A tervező és a megrendelő közötti alapos és kitartó egyeztetés eredménye: személyre szabott megoldás, amely nem ragaszkodott semmilyen konvencióhoz - a Hideg család életmódjának egyfajta absztrakt lenyomata.

Részben az épület telken belüli elhelyezkedését, másrészt kivitelezhetőségi szempontokat figyelembe véve a szokványos építési megoldások nem jöhettek szóba a tervezés során. Az épület vázszerkezete vörösfenyőből készült a megrendelő saját kivitelezésében, milliméteres precizitással. A falak és a tető is kéthéjú - átszellőztetett szerkezete miatt a sötét felmelegedő felületek nem adják át a hőt a belső tereknek. A falakat és födémeket kitöltő prémium minőségű üveggyapot hőszigetelés átlagos vastagsága 30 cm. Közel 100 m3-t használtunk fel, ami olyan alacsony téli fűtési igényt eredményez, hogy még az amúgy drágának számító elektromos infrafilm fűtés is rendkívül gazdaságosan üzemeltethető.

Az első pillanattól egyetértettünk abban, hogy a számunkra túl merev és életszerűtlen passzív- és aktívház elméleteken túlmutató – pontosabban "azokon innen" elhelyezkedő - épületet szeretnének létrehozni. Egyfajta személyre szabott, helyi és mai, racionális-maximalista környezettudatosság jellemzi a házat. Egyaránt alkalmaztunk high tech és evidens ökomegoldásokat. Igyekeztünk mind egyszerűség, mind költséghatékonyság tekintetében a realitások talaján maradni. Hőhídmentes kialakítás, szokatlanul vastag - akár 50 cm-es - hőszigetelések, háromrétegű üvegezés, minimális hőigény, szoláris hőnyereség a kellő évszakban és helyiségekben. Fatüzelésű, konvekciós kandalló a rendkívül hideg napokra, elektromos infrafilm fűtés a kényelem és a jó szabályozhatóság érdekében.

Az épület szellemiségének megfelelően a belső terek is főként az egyszerűség és a praktikum rendező elve mentén készültek. Így érvényesülhet igazán a kinti látványt keretező ablakok elhelyezése. A fürdőkádból az éjszaka megvilágított sziklára látni, a lakóterek télen direkt napfénnyel telnek meg. Egyedileg készültek a beépített bútorok, az ágyak, asztalok és a tolóajtók is - így lehetett elérni, hogy kis alapterületen is nagyszerűen funkcionál a ház és a háztartás. 

Az épület elkészülte óta folyamatosan figyeljük, hogy a kigondolt ötletek, megoldások beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket. Nagy örömünkre szolgál, hogy feltevéseink beigazolódni látszanak. Téli, nyári és átmeneti időkben is optimális a komfort. Mindez nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hétvégi ház azóta a hétköznapokban is igazi otthonná válhatott.

Béres Attila építész


A tervezőkről röviden

A Hideg-ház a Béres Építésziroda első önálló hazai munkája. Béres Attila 2008 óta tagja a norvégiai Saunders Arkitektur csapatának. Az elmúlt években a legkülönbözőbb léptékű és funkciójú projektek tervezésében vett részt négy kontinensen, nagyon változatos tájakon, gyakran szélsőséges klimatikus viszonyok között. Talán ennek köszönhető, hogy a fiatal építész munkáját egyfajta globális lokalitás jellemzi - a komplex gondolkodáson alapuló egyszerűsítő szemléletet és lényeglátást tartja elengedhetetlennek a tervezés folyamán. A Hideg-ház tervezésében felesége, Balázs Jusztina is fontos szerepet vállalt társtervezőként és kitartó támogatóként egyaránt. Keszthelyi építészirodájukban a számos külföldi projekt mellett jelenleg főként kisebb léptékű, alaposan kidolgozott hazai házakkal valamint épületek akadálymentesítésével foglalkoznak.

Béres Építésziroda honlapja: www.beresattila.hu

Minimal House Huungary Kőszeg

Modern minimál ház Kőszegen

Minimál kerti bútor fedett teraszon

Minimál ház fürdőszoba ablak

Sziklás telek fekete szigetelet minimál ház

White minimal kitchen and dining room

Minimál fehér konyha beépített konyhai gépekkel

Minimál étkező és fehér konyhabútor

Minimál nappali egy kanapéval fekete-fehér étkezőszék

Minimál fürdőszobai mosdópult

Fehér hálószoba

Fürdőkád falfülkében

Minimál ház alaprajz