Ezen a téren talán a Loire menti kastélyok vezetik a listát, mind számban, mind pedig ismertségben, melyek közül több is egy-egy történelmi románcnak állít emléket. Csokorba szedtünk néhányat a híres-hírhedt szeretőknek emelt épületekből.

A Chambord-i kastély
A maga 156 méteres hosszával, 56 méteres magasságával, 426 termével és 77 lépcsőházával az I. Ferenc által emeltetett építmény még a Loire-völgy elképesztő kastélyai közül is kitűnik méreteivel. Az épület a középkori erődítményszerű formákat és alaprajzot vegyíti a reneszánsz építészet jellemző struktúráival. A királyi hatalom és gazdagság szimbolizálása mellett a kastély emelésének fő célja I. Ferenc szeretőjének, Claude Rohan-nak, Thoury grófnőjének lenyűgözése volt, akinek alakja a díszítésben is visszaköszön. A grófnő Franciaország egyik legfontosabb nemesi családjából származott, és természetesen már férjezett asszonyként bonyolódott hosszantartó kalandba a királlyal. Ferenc egyébként hiába uralkodott több mint három évtizedig, a kastély elkészültét már nem élhette meg.

A Chambord-i kastély
  
A Kis-Trianon kastély
A Versailles-i Palota a világ egyik legismertebb királyi pihenőhelye, melynek legjelentősebb és egyben legpompázatosabb részeit XIV. Lajos, a napkirály emeltette. A legérdekesebb történet azonban 1760-as években épült Kis-Trianon kastélyhoz kapcsolódik: a palotakomplexum ezen részét XV. Lajos építtette szerelme, nagyrabecsülése jeléül a történelem talán leghíresebb és legbefolyásosabb kegyencnőjének, Madame de Pompadour-nak. Az uralkodó halála után aztán a kastély romantikus története tovább gazdagodott, ezúttal szokatlan módon egy törvényes románccal: XVI. Lajos feleségének, Marie-Antoinette-nek adományozta az építményt. A királyné imádta "ajándékát", ahová elvonulhatott a világ elől. A kastély végleges kialakítása jelentős részben az ő ízlését tükrözi, ma elsősorban az ő nevével azonosítják a történelmi épületet.

A Kis-Trianon kastély

Schloss Pillnitz, Drezda
Azt, hogy nem csak a francia királyi családok történetében volt gyakori a nagyvonalú ajándékozás és a házasságon kívüli kapcsolat, a németországi Drezda nevezetessége is jól mutatja. Szászország bővelkedett a bővérű fejedelmekben, így a Schloss Pillnitz kastélyhoz is két szerelmi történet kapcsolódik. A Elba-parti épületet IV. János György utasítására építették a fejedelem legkedvesebb szeretőjének, Magdalene Sibylle von Neidschütz-nek, aki nem csupán Szászország első "hivatalos szeretője" volt, de egyes források szerint egyben a herceg féltestvére is. Az ajándék-kastély egészére jellemző a kínaizáló, hegyes, erősen ívelt tető használata, még akkor is, ha a későbbiek során János György két utódja is kibővíttette az épületet, előbb egy későbarokk, később pedig egy klasszicista stílusú szárnnyal.

Halála után a fejedelem öccse, Frigyes Ágost örökölte a trónt, aki tovább adományozta az épületet saját szeretőjének, a szintén előkelő nemesi családból származó Constantia von Cosel-nek. Frigyes Ágost ragadványneve az "erős" volt, mely nem csupán fizikai adottságaira utalt, ugyanis a legendák szerint 365 gyermeket nemzett élete során. De kegyeltjével sem bánt kesztyűs kézzel: miután Constantia rossz tanácsokkal avatkozott be a fejedelemség politikai életébe, az uralkodó közel 50 évre várfogságba küldte korábbi bizalmasát.

Schloss Pillnitz, Drezda
 
Mirabell Palota, Salzburg
Egy kicsit keletebbre tekintve, Ausztriában is találhatunk példákat a "kőbe vésett" románcra. Ez önmagában még nem meglepő, az már annál inkább, hogy a salzburgi Mirabell Palotában testet öltő kaland az egyházhoz kapcsolódik. Wolf Dietrich Raitenau herceg-püspök, az ellenreformáció erőskezű képviselője emeltette titkos kedvesével, Salome Alt-tal való találkozóik színhelyének szánva azt. Amikor a világi-vallási vezető belebukott sorozatos harcaiba, megkísérelte elhagyni az országot, ám szökés közben letartóztatták. Az épület közel egy évszázad után került ismét a család birtokába, akik barokk stílusban újították fel azt. A hatalmas kerttel rendelkező palota, mely mára a világörökség része, a 19. században nyerte el mai formáját, amikor egy vihar okozta súlyos káreset után neoklasszicista stílusban építették újjá.

Mirabell Palota, Salzburg