Nem is meglepő hát, ha egy holland építészeti stúdió fiatal tulajdonosai örömmel terveznek át egy házat, amely Ibiza lélegzetelállítóan szép Földközi-tengerére néz. A Juma Architects minden projektjén belül az építészet, a belsőépítészet és a bútorok harmóniáját keresi. Így történt ez a 2012-ben befejezett Dupli Dos nevű családi villával kapcsolatban is, melyet a Minimum Arquitectura spanyol csapattal karöltve készítettek el. A Dupli Dos elnevezés nem véletlen, hiszen a házat két egymás mellett álló, korábban teljesen külön családi házként szolgáló lakások összeépítésével alakították ki. A lépcsőház érdekessége, hogy a ház hátuljába került és a korábban nyitott lépcső az összeépítés miatt fedett, belső lépcsőházzá vált.

A két ház egy mesterségesen épített magaslaton, de eltérő szintben volt egymáshoz képest, de az építtetők és a tervezők ezt az érdekességet is megtartották, ráadásul a belső kialakításban is érvényesülnek a szinteltolások mind a teraszok, mind a szobák esetében. Annak érdekében, hogy a két ház egységes egész legyen van egy központi tér, ahonnan a különböző szinteket el lehet érni, illetve a teraszokat acélszerkezettel és faborítással egyesítették. Természetesen minden szobából kijárást biztosítottak a teraszokra vagy az erkélyekre, így egyetlen perc sem telik el anélkül, hogy ne érezzük valóban közelinek a tengert. Akinek azonban még ez sem lenne elég, annak eláruljuk, hogy a háznak két saját medencéje is van.

A házat úgy tervezték, hogy csak egy pár, de akár 8-10 ember is kényelmesen elférjen. Bár a házban négy nappali és négy fürdőszoba van, ha csak ketten lakják a komplexumot, akkor képesek leválasztani az alsó szintet és csak egy szobát fürdőszobát és egy irodarészt használni a megszokott helyiségek, mint a konyha és a fürdőszoba mellett. Beépítésre került egy olyan kandalló is, amely a korábbi két házat mindkét oldalon "melegíteni" tudja.

A házban, akárcsak Ibiza utcáin egyértelműen dominál a fehér szín. Ezt egészítik ki a természetes fa alapanyagok és a letisztult feeling. Szinte minden szobában van egy-egy hangsúlyos vagy akár klasszikusan híresnek mondható bútordarab, illetve mindenhol a tágas tér, a kaktusz és a napfény dominál.

Szoboszlai Krisztina

 Modern mediterrán villa Ibizán

Modern terasz lámpával

Tengerparti ház Ibizán

Tengerparti ház Ibizán

Tengerparti ház Ibizán

Úszómedence mediterrán villában

Napozóágy mediterrán teraszon

Terasz étkező garnitúra fonott székekkel

Eames lounge szék mediterrán villa

Natúr színű kanapé modern enteriőr

Minimál kétoldalú kandalló

Minimál kétoldalú kandalló

Modern bútorok fonott szék étkező garnitúra

Bőr Bárszék reggelizőpulttal

Minimál modern fehér konyha

Dekoráció tükörrel

Konzolos munkapult

Állatbőr szőnyeg modern szék

Lépcsőfeljáró design lámpákkal

Hálószoba fürdőszobával

Hálószoba fürdőszobával

Design lámpa falikar

Mediterrán gardrób

Fehér letisztult fürdőszoba

Modern mediterrán villa Ibizán

Modern mediterrán villa Ibizán

Modern mediterrán villa Ibizán

Modern mediterrán villa Ibizán