A valaha volt polgári otthon ugyanis a 21. század modern letisztult formavilágának jegyében született újjá. Alighanem a legtöbb belsőépítész, lakberendező olyan megrendelőről álmodik, mint amilyen Madosfalvi Zoltánt a Lima Europe Ltd. ügyvezetőjét és csapatát bízta meg teljes körű tervezéssel és kivitelezéssel. Miután a külföldön dolgozó tulajdonos megvette a belváros központjában lévő századfordulón épült ház emeleti, hagyományos, polgári kialakítású lakását, rögtön tudta, hogy beköltözése előtt azt nem csupán fel kell újítani, hanem teljesen át is kell alakítani.

Ehhez keresett és talált is a Lima Europe Ltd. képviseletében olyan jó referenciákkal rendelkező céget, amelyben százszázalékosan megbízhat anélkül, hogy reggeltől estig a nyomukba eredve ellenőriznie kellene a munkálatokat.

Minimál lakás fehér kanapékkal

- A megrendelő csak az elképzeléseit vázolta fel nekünk, majd minden továbbit ránk bízott olyannyira, hogy még a felújítás-átalakítás terveit sem nézte meg mondván, legyen a végeredmény meglepetés – meséli Ördög Alíz lakberendező.

Beton hatású falak Oikos dekorfestékkel

- Ügyfelünk férfias hangulatú szürke fekete-fehér hangulatú urbánus hangvételű lakást képzelt el magának. A megrendelő felvázolt elképzelései között az volt az egyik sarkalatos kikötés, hogy maximális legyen a térérzet sok-sok természetes fénnyel. Így aztán a lakás helyiségei közül csak a két utcafronti szobát tartottuk meg eredeti méretében és funkciójában, az egyik a nappali, a másik a belőle nyíló háló lett.

Minimál nappali és modern kandalló

- A bejáratot követő funkciókat, a konyhát és az étkezőt úgy alakítottuk ki, hogy egy nagy átjáróval részben összekötöttük a nappalival. Úgy kerültek egy térbe, hogy a nappaliból nézve csak az étkező látható, ennek folytatásaként, a fal takarásában rendeztük be a konyhát.

Minimál lakásdekoráció

Modern minimál kandalló és kör alakú dohányzóasztal

-  A legnagyobb átalakítás a fürdőegység körül történt. Az eredeti kis alapterületű fürdőszobát és az előtérből nyíló kis vécéhelyiséget valamint a kamrát összenyitottuk, melynek eredményeként egy valóságos fürdő és wellness egység keletkezett. Ebben egy méretes alapterületű zuhanyfülke, és egy szauna is helyet kapott, ami csak ritkán valósítható meg a régi belvárosi lakásokban.

Szigetes konyha és Elica páraelszívó

Antracitszürke konyhabútor fehér étkezővel

- A bejárat utáni meglehetősen kihasználatlan közlekedőt minimálisra szűkítettük úgy, hogy az optikai tükröződést mutató SIBU dekorpanelekkel a látványt kissé kiszélesítettük. Az előtérből, rögtön a bejárat mellett nyílik a külön gardróbhelyiség, ami a megrendelő igényeinek megfelelve szinte minden tárolófunkciót ellát, a ruhaneműtől kezdve a cipőkön át a táskákig, bőröndökig minden elfér itt. A lakás nagypolgári jegyeit – a tulajdonos kérésére - olyannyira megszüntettük, hogy sem az eredeti ablakkeret sem pedig a régi ajtótokok nem maradtak meg.

Szigetes konyha fölé helyezett páraelszívó

Modern étkezőszék

- Az utóbbiakat mindenhol opálüveg tolóajtóval helyettesítettük, így a tér- és a fényérzet is egyaránt jelentősen megnőtt a lakás minden helyiségében, és teljessé vált a letisztult formavilág is. Ennek jegyében alkalmaztuk a nagy felületen megjelenő hidegburkolatokat. Ehhez polírozott világosszürke betonhatású lapot választottunk, ami alá padlófűtést helyeztünk el. Ennek a lapnak a sötétebb árnyalata a konyha dekorfalán köszön vissza. S hogy kissé a komor hatást megtörjük, a burkolólapok közé a fal teljes hosszában díszítésként aluprofilba fektetett LED-világítást építettünk.

Festett dekorfal ledes fénysorral

Szürke hálószoba magasfényű komóddal

A ledes hangulatvilágítás egyébként a lakás egyik főszereplője mert sok helyen megjelenik, például a süllyesztett lábazatokban, bútor hátfalakon, és végül az Ice White színű Corian konyha és étkezőpult megvilágításában teljesedik ki igazán. A hűvös anyagok és letisztult formák elegáns kontrasztjaként az íves vonalú kristály Elica páraelszívó kapott helyet a térben elhelyezett tűzhely fölött. Jellemző anyag még a dekorációs céllal használt Oikos dekorfesték, amellyel a drága eredeti anyagokat helyettesítendő, a polírozott beton vagy kőlap hatását keltettük antracitszürke illetve fehér színekben. A másik szintén gyakran alkalmazott anyag a lakásban az üveg, a festett üvegburkolatok, és savmart üvegbetétek.

Minimál fürdőszoba magasfényű bútorokkal

Most már csak egyetlen dolgot szeretnénk megtudni, hogyan fogadta a megrendelő a kész lakást?
- Nagy volt az öröm és a csodálkozás, mert helyenként az elképzeléseket felülmúlta a végeredmény.       

 Tervezte és kivitelezte:

Lima Interior Design DeePee az exluzív malacpersely

 www.limaeurope.hu