Megbízásunk egy készen vásárolt, zárt lakóparkban található családi ház átalakítására szólt, közvetlenül a Balaton parton, saját strandszakasszal. Az elvárás egy elegáns, nem szokványos nyaraló kialakítása volt, ahol a család, és a vendégek nemcsak nyáron, hanem télen is élvezhetik a Balatoni tájat. A tervezői megbízást a tulajdonos elképzeléseinek legjobban megfelelő látványtervek, hangulatok, színek és anyagok alkalmazásával nyertük el több belsőépítész csoport megkeresése után. A feladat összetettségét az adta, hogy a nagy létszámú háromgenerációs család számára kellett télen és nyáron is egyaránt használható, állandó használatú lakás benyomását keltő nyaralót kialakítani. Szempont volt még, hogy a közösségi tereken kívül, mindegyik generációnak meg legyen a saját elvonulási és pihenési lehetősége, mindemellett a rendszeresen hívott vendégek is élvezhessék a kikapcsolódást.

Felújított modern balatoni ház modern lakberendezés

Konyha, étkező és nappali egy térben és háromoldalú kandalló

A Balaton inspiráló hatását természetesen érvényesítettük a belső hangulat kialakításában. Mivel zárt lakóparkban áll az épület, tudomásul kellett venni néhány alapszabályt, miszerint a ház külső kinézete és a hozzá tartozó zöldövezetet háborítatlanul kellett hagyni. A kétszintes nyaraló berendezési alaprajzának tervezésekor a földszint teljes területére a társasági terek kerültek, az emeletre pedig a pihenést szolgáló hálószobák. A földszinti közösségi tér növelése és nyitottsága érdekében válaszfalak kerültek megszüntetésre, illetve áthelyezésre, fő szempont, hogy a természet, és víz minél közelebb legyen. A nappaliba benyúló kamra megszüntetésével, a külső homlokzatra vonatkozó kötöttségek miatt megmaradó ablak helyére rogyasztott üvegdekorációt terveztünk, ami fontos kiegészítője a többi üvegfelületnek.

Modern étkezőszékek és függeszték lámpa meleg színek lakberendezés

Modern konyhapult közösségi együttlétekhez

A téli használat kiegészítő melegét és nem utolsó sorban hangulatát a nappaliba nyúló három oldalon nyitott kandalló adja. A többtagú család igényeit kiszolgáló nagyméretű konyha bárpultja csatlakozik az étkezővel egy légtérben levő nappalihoz. Az igényes anyagválasztás, a fényes felületek, a praktikus összeállítású egyedileg tervezett bútorok, a harmonikus színvilág a finom elegancia hangulatát érvényesítik. A sötét kő és fa padlóburkolaton szinte lebegnek a világos fa bútorok, ezzel oldva méretüket. Az egységes falszín tágítja a teret, a finom burkolatváltások jelzik az egyes helyiségek határait. A különleges formájú lámpatestek a víz közelségét jelzik, méltó kísérőjeként a letisztult formavilágnak.

Bükk konyhabútor római roló árnyékolókkal

Levendula lila hálószoba tapéta Stúdió D Győr tervezte

Egyedi fal hálószobában és stílusos ágytakaró

Az álmennyezet mozgalmassága a világítástechnika kiegészítőjeként hangsúlyos látványelemmé válik. A néhol csillanó textilek, valamint a különböző fényességű felületeken megvillanó fények játéka tükrözi vissza a víz hangulatát, az emeleten kialakított hálószobák, saját külön fürdőszobáikkal az elegáns szállodák színvonalával vetekszik és a kellemes légkör kialakítása mellett az adott család ízlését is kifejezi. A falak semleges színválasztása oldja a beltéri zártságot, a tapéta kiemelések pedig tágítják a teret és melegséggel töltik be a szobákat. A belsőépítészeti elképzelések maradéktalanul megvalósultak a tulajdonos bizalmának és nem utolsó sorban a szakemberek munkájának köszönhetően. 

Modern fürdőszoba különleges burkolat betéttel

NAGYRITA Térművészet

Tervezés, kivitelezés, belsőépítészet, lakberendezés

Stúdió: 9022 Győr, Móricz Zsigmond rakpart 22/D. VI. em.

www.nagyrita.hu

Telefon: +36 30 444 77 03

 Nagy Rita lakberendező

Nagy Rita lakberendező