Belvárosi lakás lépcsőház

Körfolyosó

NAGYVÁROSBÓL A TERMÉSZETBE KONCEPCIÓ: Az előszobai New York poszter látványára érkezik meg a tulajdonos a munkából, majd az Alpok Dolomit hegységcsoportjának látványára nyugszik meg a függőágyában fekve, amit ő maga meg is mászott!  A függőágy a tulajdonos kérése volt, a természetben is szeret ebben aludni és 2 kampó megfelelő elhelyezésével ezt már a saját lakásában is megteheti.

Egyedi előszoba szekrény poszterrel

35 nm-es kis lakás nappalija

Poszter dekoráció nappaliban

Design lámpa nappaliban

Kis nappali lakberendezése

Kis étkező kialakítása

KIINDULÁS: A bejárattól balra egy kisszoba fogadta a látogatót, itt a fal kivételre került, hogy egy (a lakás alapterületéhez képest) tágas előszoba – konyha – étkező funkció kerülhessen ide. A lakás kedvező 3,65-ös belmagasságát kihasználva az előszoba teljes magasságban bútorozást kapott. A nappali kicsinek bizonyult a nappali – hálószoba – dolgozó funkció betöltésére, ezért ezt egy 1,50 m magas fekvőgaléria kialakításával oldottuk meg. Mivel a galéria alsó síkja 2,00 m magas, alatta pont kényelmesen elfért az étkező. 

KÜLÖNLEGESSÉGEK: A lakás egészében a természetességet szerettem volna tükrözni, ezért 3 különböző gyártótól nagyon hasonló tölgy frontokat sikerült találom az IKEA konyha – egyedi beépített bútor - ajtólap trióhoz. A fürdőszoba kőhatású kerámiája, valamint kavicshatású padlólapja is ezt a natúr érzést viszi tovább. Az előszoba famintás padlólapjához fekete fugát használtunk, hogy hajópadlószerűen kiemelje azt. A nappali ajtaja fölé bélyeges téglát építettünk be, amelyen a tulajdonos monogramja szerepel. Hogy több természetes fényt kapjon a fekvőgaléria, üvegtéglasort helyeztünk el felette.

BÚTOROK: A mozdítható bútorok natúr lakkozott darabok. Ahogy ezek, úgy a szürke kárpitos kanapé sem szeretné a tér egyéb részeiről elterelni a figyelmet. 

Modern konyha nagy felületekkel

Design lámpák a konyhában

Praktikus tárolás kis konyhában

Rusztikus metró csempe konyhafal burkolat

Famintás konyhabútor

 

Előszoba szekrény egyedi méretre

Tárolás előszobában

Egyedi gardróbszekrény belsőépítésztől

LÉPCSŐ – BEÉPÍTETT BÚTOR: Ha valami kihívás volt ebben a lakásban, akkor az a „sonka-lépcső”, amely attól különbözik az átlagos lépcsőktől, hogy nem mindegy, melyik fokot melyik lábbal másszuk meg. Ezért a használata fokozott figyelmet igényel, de ügyfelünk vállalta ezt a kockázatot, a helytakarékosságért cserébe. A lépcső fém vázszerkezetű, alatta lefelé nyíló ajtós beépített polcokat, és nyitható ajtós gardróbot találunk.

Egyedi lépcső tervezése Pók Enikő

Lépcső alatti szekrény polcokkal

Jól pakolható szekrény

GALÉRIA: A galéria korlátja egyben áttört korpuszú szekrény: felül nyitott, hogy a tulajdonos a matracból fekve kilásson az ablakon, alul zárt, hogy kellően merev legyen, és a polcra helyezett kiegészítők és könyvek is biztosan a helyükön maradjanak.

Emeleti galéria tárolóelemekkel

Dolgozósarok sok fénnyel

Matrac a galérián

Hangulatfények a galérián

FÜRDŐ: Minimális területen kellett maximális funkciót elhelyeznünk. A mosdó feletti világító szekrény 8 cm-es, mélysége miatt elnyeli a kisebb napi használatú eszközöket. Az épített zuhany savmart üvegezésű ajtót kapott, a diszkréció megteremtése érdekében. 

Kis fürdőszoba mosdópulttal

Mini zuhanyzó beépítése

Kavicsburkolat mintás padlólap

Pultra helyezett mosdó

VILÁGÍTÁS: Ahogy mindig, most is odafigyeltem a helyi világításra. Az étkező lenyúló betonhatású függesztékei markánsan jelölik ki a konyhai és egyéb funkciókat. Lámpákban a szürke színt vittük végig a lakáson, a funkcióhoz mérten hol textil (nappali), hol fém (közlekedő) anyaggal. Érdemes megfigyelni a lépcső melletti falba rejtett világítást, amely a biztonságosabb használatot segíti.

Lámpák előszobába

Függeszték lámpa konyhába

Alpesi táj poszter

Függőágy a nappaliban

Fényképek: Borbás Viktória

Pók Enikő - Belsőépítész 

Környezettervezés.hu

Bemutatóterem: 1075 Budapest, Madách Imre út 8. 

Telefon: +36709331522

Pók Enikő belsőépítész, Környezettervezés.hu