Ha elfolyt a tus, vagy a kávésbögre talpáról a legrosszabbkor vált el az a fránya csepp, hát mindent lehetett elölről kezdeni. A kézzel rajzolt látványtervek között voltak falnézetek, axonometrikus és  kétpontos perspektivikus nézetek, amik már adtak némi térérzetet az eredeti alaprajznak. Kiszínezve a végeredmény megszépült, de semmilyen módosítást vagy változtatási lehetőséget ez a tervezési mód nem engedett meg.

A szoftverek dinamikus fejlődésének eredményeként megjelentek a ház, illetve a lakberendezési tervezőprogramok kezdetleges képkidolgozottsággal, és viszonylag szegényes elemválasztékkal. A jelen viszont már egészen más. A maketteket, kézi rajzokat főleg az építészetben, de a belsőépítészetben is felváltották a legmodernebb tervezőprogramok, amikkel szemben ma már igen komoly elvárások fogalmazódnak meg. Legnagyobb előnyük az, hogy szinte végtelen mennyiségű variációs lehetőséget hozhatunk létre egy adott témára, és azon belül egy-egy elemet könnyen módosíthatunk.

A virtuális terek 3D érzetet adnak. A képet elforgathatjuk, a falnézeteket szemmagasságból szemlélhetjük. Az eredmény videó formájában is megtekinthető, lementhető és sokkal könnyebben prezentálható. A fotorealisztikus látványterv készítő programok a legteljesebb vizuális élményt adják. Ahogy az elnevezésből is kiderül a látványterv minden eleme szinte tökéletesen emlékeztet a valóságos tárgyakra, és belsőépítészeti elemekre, néha egészen megtévesztve a szemlélődőt. De vajon mi lesz a jövő?

A következő 290 nm2-es lakás képein keresztül szeretnék bemutatni, hogy milyen az, amikor egy berendezett lakást a fotorealisztikus látványtervek segítségével már akár a végleges állapotában is megtekinthetünk.

Fotórealisztikus látványterv nappali kanapéval

Fotórealisztikus látványterv fehér nappali és étkező

Fotórealisztikus látványterv gyerekszoba és íróasztal

Fotórealisztikus látványterv gyerekszoba ágy és szekrények

Fotórealisztikus látványterv nappali könyvespolcok és tv állvány

Fotórealisztikus látványterv föld színekkel és virágos feldekorációval

Fotórealisztikus látványterv dolgozószoba

Fotórealisztikus látványterv konyhabútor

Fotórealisztikus látványterv konyhabútor

Fotórealisztikus látványterv tolóajtóval elválasztott szobák

Fotórealisztikus látványterv tiniszoba egyedi faldekorációval

Fotórealisztikus látványterv vendégszoba

Fotórealisztikus látványterv beépített gardróbok

Fotórealisztikus látványterv wc mozaikburkolattal

Fotórealisztikus látványterv fürdőszoba és kád

Fotórealisztikus látványterv fürdőszobabútor

Fotórealisztikus látványterv hálószoba

Fotórealisztikus látványterv üvegveranda