Charles washingtoni építészeti tanulmányai után 1930-ban nyitotta meg saját irodáját, ahol építészettel, forma- és bútortervezéssel is foglakozott. 1937 és 1940 között a korszak vezető formatervező művészeti iskolájának a michigani Cranbook Akadémia kísérleti tervezés tanszékének vezetője volt. Itt ismerkedett meg feleségével is, Ray Kaiserrel, aki korábban New Yorkban tanult festészetet Hans Hoffmannál. 1941-ben Charlesszal és Eero Saariennel közösen tervezett hajlított-furnér bútorokkal két első díjat is nyertek a new yorki Modern Művészetek Múzeuma által rendezett Organikus bútorok pályázaton.

Charles and Ray Eames motoron

Bútortervezési módszerükre jellemzőek az organikus formák, a furnérból vagy fából készült, elemekből felépülő székek, melyek attraktivitását az elemek acélvázra erősített jellege biztosítja. Sikerüket a korszak új alapanyagainak (préselt, laminált fa, fröccsöntött műanyag, üvegszál és műgyanta) felhasználása támogatta, mert ezek az anyagok lehetővé tették az egybefüggő, illesztéseket nem igénylő bútorformákat, ráadásul a gyártási költség is többnyire alacsony volt. Az  Eames Plastic Chair sorozat a New York-i Museum of Modern Art által kiírt, kis költségvetésű pályázatára készült, 1948-ban. A tervezéskor a funkcionalitást helyezték előtérbe és háromdimenziósan meghajlított flexibilis anyagot használtak ülésként, amely különböző színekben, és különböző lábakkal, sokféle változatban előállítható. Az ülés eredetileg öntött üvegszálból készült, majd ez lett a világ első ipari méretekben gyártott műanyag széke.

 Charles and Ray Eames Plastic chair szék

Charles and Ray Eames Plastic chair hintaszék

Eames louge chair and ottoman. A szék, ami híressé tette a párost az ötvenes évek vitathatatlanul klasszikussá vált darabja az a fejtámasszal és lábtartóval rendelkező pihenőszék, aminek alapja egy rétegelt fából préselt héj és a fémlábak és, amit a fokozott kényelem érdekében bőrkárpitozás borít.

 Charles Eames Lounge chair és ottomán

A későbbi években az alumínium felé fordult a figyelmük, ekkor 1958-ban látott napvilágot alumínium székkollekciójuk, ami a huszadik századi design-történelem egyik legnagyobb teljesítménye. A terméksorozat legfőbb jellegzetessége az anyagok összehangolt kombinálása, amivel egy tiszta vonalvezetésű, átlátható, könnyed formát hoztak létre. A háttámla az újszerű felfüggesztésnek köszönhetően követi a test vonalát, és anélkül biztosít kényelmet, hogy külön párnázatra lenne szükség. Amerikában 1946-ban a Herman Miller cég kezdte gyártani, és gyártja azóta is bútoraikat.

Charles egészen 1978-ban bekövetkezett haláláig, napi 12-13 órát dolgozott. Ezután Ray már csak a közösen elkezdett munkák befejezését vállalta. S bár kapcsolatuk nem volt felhőtlen és a férjét napra pontosan tíz évvel túlélő feleség állítólag egyszerre volt inspiráló, megvalósító, gondoskodó és háttérben maradt megcsalt nő is.

(Charles Eames (1907-1978) és Ray Eames (1912-1988))

Szoboszlai Krisztina

 Filmfelvétel 1956-ból amin Charles és Ray Eames a formatervező házaspár beszél a saját bútoraikról 

Eames Lounge Chair összeszerelése szintén 1956-ból. Készítette a Herman Miller cég

 Híres Charles and Ray Eames bútorok