Ha egy férfitől azt kérdezzük, mit építene betonból, biztos modern épületek, óriási szobrok jelennének meg a szeme előtt. Amikor 12 év munka után kislányom született és itthon maradtam, akkor magamnak is feltettem ezt a kérdést, mert hát hiányzott a munka. Egy idő után, ha valaki szereti azt, amit csinált, az egy kicsit hiányozni fog neki. Én is így voltam ezzel. A cementes anyagok, műgyanták, technikai feladatok….. A kreativitásomat akartam kibontakoztatni, ezt a nem túl finom anyagot finoman megmunkálni. Feltettem hát a kérdést magamnak, mit kezd egy nő a betonnal?

Először egy minimalista lámpát terveztem meg, majd egy-két gyertyatartót, füstölőt. Rögtön az elején hetekig, hónapokig kellett tesztelni az anyagokat, hogy melyik lesz a legjobb. Régen, ha azt mondtuk „BETON”, akkor mindenki tudta, hogy cement, víz homokos kavics keveréke. Ma ez már csak egy alapanyag és rengeteg adalékkal „ízesíthetjük” meg a végterméket. Mivel elégedetlen voltam a végleges felülettel, ezért rengeteg receptúrát kipróbáltam. Nehezített a dolgon az a tény, hogy színezni akartam a betont. Nem két-három színben, hanem bármilyen színben. Szerettem volna, ha valami egyedit sikerül megalkotni. Tehát addig teszteltem és próbaöntöttem, míg elégedett nem lettem mind a megjelenéssel, mind pedig a kikevert színekkel. Azt hittem a nehezén már túl vagyok…

Colored Concrete LÁMPÁK

Colored Concrete beton lámpa

Colored Concrete beton lámpa

Colored Concrete színes piros lámpazsinór

Colored Concrete beton lámpa mint hangulatvilágítás

Megvásárolható beton Lámpák a weboldalamon >

Elkezdtem megtervezni és elkészíteni formáimat. Hamar rájöttem, hogy egyféle anyagból nem lehet formákat készíteni. Meg kellett tanulnom, hogy milyen anyagokat használhatok kisebb illetve nagyobb, sima vagy kidolgozott felületekhez. Végül a teszt üzemmód 10 hónapig tartott. Rengeteg széttört és kidobott terméket végül nekem tetsző tárgyak váltották le.

Colored Concrete ÉKSZEREK

Colored Concrete beton gyűrű félgömb

Colored Concrete beton gyűrű ékszer

Colored Concrete medál nyakláncra betonból

Colored Concrete lapos beton gyűrű ékszer

Colored Concretebeton medál

Colored Concrete beton medál

Colored Concrete beton fülbevaló

Színezett beton karkötők Colored Concrete

Megvásárolható beton Ékszerek a weboldalamon >

Mára bármilyen méretű, formájú tárgyat meg tudok tervezni és el tudok készíteni bármilyen színben. Most már lehetek kreatív, használhatom a színeket és megmutathatom, milyen meleg is tud lenni egy beton. Az elmúlt három hónapban, több mint 30 ékszerem és tárgyam készült el, melyek egy része a karácsonyt idézi. Újév kezdetével már a Valentin napi szerelmes tárgyak és ékszerek is itt lapulnak a polcomon.

Colored Concrete LAKÁSDEKORÁCÓ és AJÁNDÉKTÁRGY

Colored Concrete beton adventi gyertyatartó

Colored Concrete Potpourri tál

Colored Concrete beton szappantartó

Colored Concrete mécsestartó

Colored Concrete beton mécsestartó

Megvásárolható beton Lakásdekoráció a weboldalamon >

Colored Concrete ADVENTI és KARÁCSONYI DEKORÁCIÓ

Minden általam elkészített ékszert és lakásdekorációs tárgyat felület kezelek aszerint, mire fogják használni, például a szappantartó teljesen vízzáró, a mécsestartó pedig nem szívja magába a viaszt, betonékszereimnek pedig még az illata is meglepetést okoz. Az elkészült lakásdekorációs tárgyaimat bármilyen logóval, felirattal el tudom látni, így nagyszerű céges vagy névre szóló ajándékok lehetnek.

Colored Concrete angyalszárny betonból

Colored Concrete beton adventi gyertyatartó

Colored Concrete betoncsillag

Keresse fel a weboldalam, ismerje meg a folyamatosan bővülő kínálatot, kollekciókat, különlegességeket!

Tervező: Őryné Barna Mónika

 www.coloredconcrete.webnode.hu

Telefon: 06 20 288 0213

Őryné Barna Mónika Colored Concrete