A STIHL szakértői hasznos tippeket adnak, hogyan ápoljuk a gyepünket, hogy üdén, zölden és egészségesen vészelje át a forróságot.

A locsolás a legfontosabb
Azzal mindenki tisztában van, hogy nagy melegben a növényeknek bőséges vízbevitelre van szükségük. Ám azt már kevesen tudják megállapítani, hogy mennyi az az ideális mennyiség, amit még a fű elbír, és ami jót tesz neki. A szakértők szerint a leggyakoribb hiba, amit öntözés során elkövethetünk, hogy nem adunk elég vizet a pázsitunknak. Sokan ugyan minden nap locsolnak, akár naponta többször is, ám nem kizárólag a gyakoriságon van a hangsúly. Ha a hőmérséklet 30-35 ℃ fok között van, akkor elég heti négy alkalommal locsolni, a pázsit vízigénye ilyenkor 6-8 mm négyzetméterenként.

Locsolás nyáron

Azonban ha a hőmérséklet még feljebb szökik, azaz 35 ℃ fok fölé emelkedik, akkor már szükséges naponta akár többször is öntözni, 8 mm feletti vízmennyiséget négyzetméterenként. Fontos tudni, hogy 1 milliméternyi vízmagasság 1 liter víznek felel meg. Bármilyen módszerrel is locsolunk, azt érdemes a kora reggeli órákra időzíteni, amikor még nem éget annyira a nap, és a hőmérséklet is hűvösebb, mert ilyenkor kevesebb a párolgási veszteség. A legtöbben ott rontják el az egész évben gondosan ápolt gyepszőnyegüket, hogy nem gondoskodnak helyettesítésről, ha elmennek nyaralni. Ezt is érdemes betervezni, ha hosszabb útra indulunk nyáron, és nincs automata locsolórendszerünk.

Locsolás nagy melegben

Elengedhetetlen a fűnyírás
Még a legnagyobb kánikulában - amikor legszívesebben az árnyékban ülnénk és egy jéghideg limonádét kortyolgatnánk - is gondoskodnunk kell a fűnyírásról. A nagy melegben kéthetente, vagy akár hetente is lenyírhatjuk a füvet, ha mellette alaposan öntözzük. Azonban nem mindegy, hogy mikor és hogyan nyírjuk, mert nem csak pozitív hatásai lehetnek. A fű a zöldállományában tartalékolja a vizet, valamint a tápanyagszükségletének legnagyobb részét is.

Hőségben locsolás

Ezért ennek elvesztése drámai lehet, a nagyarányú veszteség pedig a gyepszőnyeg pusztulását is jelentheti. Fontos szem előtt tartani, hogy károsodás nélkül kb. az egyharmad része távolítható el, ezért a nyári melegben, amikor a gyep regeneráló képessége egyébként is csökken, érdemes feljebb emelni a vágási magasságot. Így a föld beárnyékolása miatt kedvezőbb talaj közeli mikroklíma alakul ki, ami ellenállóbbá teszi a pázsitot a környezeti hatásokkal szemben. Azonban figyelni kell arra is, hogy a fűszálak ne legyenek olyan hosszúak, hogy sűrűn takarják egymást, mert ez a kedvezőtlen levegőzés miatt zöld utat enged a gombásodásnak, vagy egyéb kártevőknek.

Fűnyírás és locsolás hőségben, nyári forróságban

A szakértők szerint a 7-8 cm-es tarlómagasság lehet az ideális. Ha a fű magassága egy hosszabb távollét, vagy utazás miatt megugrik, jobb, ha nem egy vágással nyírjuk megfelelő méretűre, hanem betartva az egyharmad szabályt, inkább több alkalom alatt tesszük rendbe a gyepünket. A tervezett fűnyírás előtt 24 órával hanyagoljuk a locsolást, illetve, hogy a fűnyíró kése mindig legyen éles, mielőtt nekiállunk a munkának, hogy ne tépje a gyepet.