Lányszoba dekorációban, öltöztetésben szeretnénk ötleteket adni. Ám ha már tudjuk, hogy hogyan szeretnénk a lányunk szobáját berendezni, akkor gyerekjáték lesz az egész. Néhány gondolatot szeretnénk most Önökkel megosztani, mielőtt teljesen fejest ugranak a szoba átalakításába.
Dekoráljunk különböző mintájú tapétákkal
Igazán szép hatást érhetünk el a panoráma és XL méretű tapétákkal, melyek mozaikszerűen más és más mintákat tartalmaznak. Ezeket a tapétákat igen könnyű feltenni. A jó minőség nemcsak a tökéletes tapadást biztosítja a ragasztóval bekent falon, de ha évekkel később úgy döntenénk, hogy lecseréljük, igen könnyű eltávolítani őket, nem hagynak nyomot maguk után. Nem feltétlenül fontos minden oldalát a szobának ugyanazon tapétával beborítani. Variálhatjuk a mintás falakat egyszerű, szabványos, nem hivalkodó tapétával vagy akár mesékből ismert helyszínekkel, mint például az Aladdin meséjéből jól ismert palotával.
Állatfigurák és fák
Jelmondatunk ezen a területen lehet a következő: Minden, ami tetszik. A gyerekek nagyon szeretik az állatokat. Könnyedén behozhatjuk a természetet a gyerekszobába, ha fákat, leveleket és állatokat ábrázoló tapétával díszítjük a falakat. Bizonyos kortól a lányok maguk is szeretnek dekorálni, így ha bevonjuk őt a szoba kialakításába jó közös program lehet egy hétvégi napon. Ha gyermekünk még nincs abban a korban, hogy saját kezével segítsen, lepjük meg őt az újdonsült dekorációval.
Tapéta bordűr
Az egyszínű falakat könnyedén feldobhatjuk mintás bordűrökkel. A legkevesebb munkával jár, ha a falakat a képen látható módon két színnel festjük le, és az elválasztó csíkot a mintás szalaggal körben eltakarjuk. Az ehhez megfelelő ágyneműhuzat és roló harmonikussá teszi a lánylakot.
Választékban tényleg nincs hiány. A kérdés csak az, mi milyet szeretnénk: visszafogottat, színeset, harsányat, habos-babosat, játékosat vagy elegánsat vagy valami extrát? Az elmúlt években különösen nagy sikert arattak a kockás, csíkos és pöttyös mintájú tapéták. Nem kell a komplett szobát kitapétázni, egy-egy falat befesthetünk a kedvelt színek egyikével, vagy akár telerajzolható táblafestékkel. Ha túl kicsi a szoba a vízszintesen csíkos tapétával optikailag a teret is növelhetjük, és a polcok is jobban igazodhatnak a sávokhoz.
Bútorszövetek, párnák függöny és textíliák és lakberendezési kiegészítők
A dekoráció meghatározó szereplői. Fontos az alapos tervezés, hogy minden összhangban álljon egymással. A szoba sugározzon melegséget és legyen minél színesebb. A legfontosabb, hogy a szoba maradjon játékos, kapjon külön hangsúlyt a függöny, az ágynemű, a párnák és a takarók. Ragaszkodjunk a tiszta pamut színtartó és könnyen mosható anyagokhoz.