Ez azért fontos, mert nem mindegy mennyit fizetünk valamiért, ami nem tart ki csak pár évig, főleg ha ma már fellelhetünk a piacon olyan kis üzleteket is, ahol jó minőségű, kizárólag fa bútorokat vásárolhatunk ugyanezért a pénzért. Ezután nézzük meg a fiókaljakat, hátlapokat, szekrényfenekeket. Ezek nagyon fontos részei a bútornak – még akkor is, ha egyesek arra való hivatkozással, hogy nem látjuk = nem fontos, igyekeznek elbagatellizálni a kérdést –, mert egy fiókalj összetartja az oldalakat és arra pakolunk, tehát a legnagyobb terhet viseli. Egy szekrényfenék vagy hátlap az egész szekrényt. Gondoljuk csak el, ha egy ház 3 oldalát téglából építjük, a negyediket pedig farostlemezből, mert az úgysem látszik…

Feltétlenül tájékozódjunk a felületkezelési lehetőségekről, előnyökről-hátrányokról, a bútorral való együttélés feltételeiről. Ha az eladó nem tud válaszolni, ne ott vásároljuk meg bútorunkat, mert egy üzletben, ahol a kereskedő nem tud semmit az áruról, semmi garancia a minőségre! A pék is tudja, hogy mit tesz a kenyérbe, amit el akar nekünk adni, tehát legalább annyira figyeljünk a minket körülvevő tárgyak minőségére, mint a saját testi egészségünkre.

Továbbá ne feledjük a fa egyik alapvető tulajdonságát: görcs van rajta és súlya van. Igen nehéz annyira válogatott anyagból dolgozni, hogy legalább apró részleteiben ne fedezzünk fel görcsöt a fán. A hibátlan anyag a hétköznapi ember számára elképzelhetetlenül magas árú, tehát ha nem horribilis – és itt tényleg szó szerint értsük ezt, példaként egy 2 ajtós ruhásszekrény hibátlan bükkfából elkészítve kb. 300-400e Forintba kerül a bútor, még sincs rajta görcs, gyanús, hogy furnérozva van. Ezzel persze semmi baj – azt hozzátéve, hogy a furnér is nehezebben javítható, mint a fa, mert az egész furnért vissza kell bontani és újat felvinni, amit csak szakember végezhet el –, ha tudjuk, hogy a furnér alatt mi van.

Bontsuk szét a bútort, ha engedi az eladó. Ha nem, akkor óvakodjunk a vásárlástól, mert a furnér gyönyörű – mert fából van és itt van lehetőség az anyagok összeválogatására –, de alatta bármilyen minőségű fa megteszi, akár tüzelőanyagként használt is, mely tartósságát tekintve a laminált lapok alá sorolható, viszont árát tekintve valószínűleg eléri egy tömör lucfenyő bútorét. A tömör fa pedig nehéz. A puha lucfenyő is, nopláne a keményfák. Ha egy kétajtós szekrényt könnyen felkapunk, akkor abban nincs anyag, azaz jobb lenne ha lamináltat vásárolnánk, mert akkor az már jobban bírja a gyűrődést ugyanazon időintervallumon belül, mint a vékony, gyenge minőségű fa. A keményfa bútorok szinte mozdíthatatlanok. A bükk asztalt biztos nem tudjuk egyedül arrébb rakni, még a széket is nehezen. Ezért mindig próbáljuk meg a bútor súlyát, többet mond minden szónál.

Összefoglalva a fentieket a legfontosabb, hogy mindig kérdezzünk meg mindent a bútorról – bár igazi bútorüzletben előre és teljes körűen fogják tájékoztatni Önt, ezért ha valaki megkérdezi, hogy miben segíthet, amit nem igazán kedvelünk, akkor csak annyit válaszoljon, hogy érdeklődnék a bútorok iránt. Ha nem kezd el boldog mosollyal az arcán mesélni általában a bútorokról, lehetőségekről, hanem visszakérdez, hogy pontosan mi érdekli, akkor csak azt kérdezte, hogy sok pénzért akarsz ugye vásárolni és minél gyorsabban, mert még nem olvastam ki a legújabb bulvárlapot…

Amennyiben kérdeznünk kell, de nem tudnak választ adni, semmiféleképpen ne vásároljunk ott, mert a dilettancia mindig egyenlő a silánysággal – ha bútorban talán nem is mindig, de kiszolgálásban, amiről a kereskedelem szól és garanciakezelésben, stb… feltétlenül. Vásárlás előtt széles körűen tájékozódjunk, amire az internet kiváló lehetőségeket nyújt. Vevőorientált és figyelmes cégek honlapján biztosan megtalálja a bútorok képeit, méreteit és árait is – a cég, aki konkurenciára hivatkozva nem tüntet fel árat viccel, mert a konkurencia embere bármilyen bútorüzletbe besétálhat és felírhat bármilyen árat. Ajánlott lakberendezési gyűjtőlapokat látogatni, ahol apró, barátságos, szakmailag felkészült üzleteket lehet találni, melyeket böngészés közben – mivel névről nem ismerik – valószínűleg nem találnának meg.