Az új, élőszereplős Barbie film, Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével debütált július 21-én. A Barbie-láz tehát világszerte kézzelfogható, és ezért számos nagyvállalat is élt a reklámlehetőséggel. Az Airbnb például július 21-én és 22-én lehetővé tette egy malibui luxusvilla kibérlését, amelyet úgy alakítottak át, hogy tökéletesen hasonlítson a játékból és a filmből ismert ÁlomHázra (DreamHouse).
Ennek megfelelően a belső terek ragyogó rózsaszínűek, a bútorok nagy része műanyag, és a berendezés is autentikus. Az Airbnb nem közölte, hogy pontosan kik bérelhették ki a villa egy hálószobával és privát fürdőszobával rendelkező részét, és mennyiért, de az Airbnb honlapján található információk szerint a vendégek kipróbálhatták Ken ruháit, táncolhattak a diszkótáncparketten, és fürödhettek a medencében is. Az Airbnb ezt az akciót inkább reklámcélokra használta, és a bérleti díjat jótékony célra ajánlotta fel.
Bár nem tudjuk pontosan, hogy ennek a háznak ki a tulajdonosa, és mennyit érhet ma, a környező ingatlanok több millió dollárt érnek. A Corelogic pénzügyi vállalat megpróbálta felbecsülni, mennyit érne a játékokból ismert malibui álomotthon, ha azt valóságban megvásárolta volna Barbie. A malibui ingatlanár-emelkedésnek köszönhetően az ÁlomHáz ma már 2,8 millió dollárt érne a valóságban, ami 36-szorosa annak, amit 1962-ben ért volna - írja a Business Insider nevű üzleti portál.