Az étkező fontos szerepet játszik családi és társasági életünkben. Ehhez azonban szükség van egy hangulatos térre, ahol nyugodtan és kényelmesen együtt lehet a társaság. Ehhez adnak hasznos tippeket a kika szakértői. Az első központi kérdés az étkezővel kapcsolatban a „hol?”. Bármilyen lakásban vagy házban élünk is, mindenképpen érdemes elkülöníteni erre a célra egy külön teret. Egy lehajtható vagy kihúzható asztalkát és két összecsukható széket kis térbe is be tudunk állítani. A másik gyakori megoldás a kisebb és modernebb lakásokban a konyha munkapultja mellé elhelyezett, rövid bárpult néhány bárszékkel. A nagyobb, tágasabb terekben a konyha közepére is tehetjük az étkezőasztalt, ami főzés közben munkafelületként is szolgálhat. Az amerikai konyhás otthonokban általában a konyha és a nappali területe között helyezkedik el az étkezőasztal.
Asztal: melyiket válasszam?
A lakberendezési üzletekben ma már rengeteg különféle étkezőasztal és -garnitúra közül választhatunk saját ízlésünknek és otthonunk stílusának megfelelően. Néhány alapszabályt azonban érdemes figyelembe venni: a méretet úgy érdemes megválasztani, hogy mindenkinek legyen elég területe a kényelmes étkezéshez, ehhez minimum 60 centis felület szükséges személyenként. Az asztal elhelyezésénél pedig célszerű arra figyelni, hogy minimum 90 centiméternyi helyet hagyjunk a székek mögött, így lesz elég tér azok kihúzásához.
Forma terén általában az egyéni preferencia dönt, a szögletes és a kerek kialakításnak is megvan a maga előnye. Előbbi jobban elfér a lakásban, utóbbi körül azonban akár több ember is kényelmesebben helyet tud foglalni, és jobban is látják egymást, ami fontos szempont a családi-baráti beszélgetéseknél. Az alapanyagokban szintén csak a fantáziánk (és a pénztárcánk) szabhat határt, hiszen széles a választék: akár rusztikusabb megjelenésű fára vágyunk, akár egy modernebb, fémlábú asztallal kívánjuk feldobni loftlakásunkat. Kisebb terek esetén az üveg asztallapot is fontolóra vehetjük. Ez ugyan picit kényesebb és több gondoskodást igényel, viszont légies megjelenésével nagyobbnak láttatja a teret, és így elkerülhető a zsúfolt hatás.
Szék: tervezzünk hosszú távra!
A székek kiválasztásánál a kényelem a legfontosabb kritérium. Napjainkban divatosak az alacsonyabb támlájú székek is, ezek azonban hosszú távon, több órás ücsörgésnél már nem komfortosak. Tehát ha szívesen ejtőzünk a családdal egy desszert és kávé mellett a vasárnapi ebéd után az asztalnál, akkor inkább párnázott és magas támlájú, akár karfával is ellátott székeket válasszunk. Ha kis hellyel kell gazdálkodunk, de szívesen hívunk sok vendéget, akkor az asztal egyik oldalán székek helyett egy párnázott padot is elhelyezhetünk, amely a támla hiánya miatt nem olyan kényelmes, de akár több személy is jól elfér rajta.
Ha a kárpitozott székek mellett döntünk, érdemes könnyen tisztítható modelleket vásárolni, vagy mosható párnákkal védeni a székek ülőfelületét – különösen ott, ahol kisgyerekek vannak. Ez azért is hasznos választás, mert ha meguntuk az ülőpárnákat, illetve huzatokat és új árnyalatokkal szeretnénk színesíteni otthonunkat, ezeket viszonylag kis összegből lecserélhetjük A székek lábára érdemes védőfilcet ragasztani, ezzel nem csak a padlót óvjuk, de a jószomszédi viszonyt is, ha társasházban élünk.
Fűszerezzük a hangulatot!
Az étkezőben természetesen egy szép teríték teszi fel a pontot az i-re, de természetesen rengeteg különféle apró dísztárggyal feldobhatjuk a hangulatot. Sokat emel az enteriőr fényén egy gondosan megválasztott gyertya, váza, festmény, kép vagy izgalmas kerettel ellátott tükör a falon. Ha szőnyeggel szeretnénk fokozni étkezőnk eleganciáját, érdemes olyan méretűben gondolkodni, ami a kihúzott székek alá is elér.
Szintén fontos a megfelelő megvilágítás, hiszen jobban esik az étel és a beszélgetés is, ha jól látjuk egymást. Sokan tartanak attól, hogy lejjebb engedjék a csillárt, pedig a nagy étkezőasztaloknál nem fenyeget az a veszély, hogy beütnénk a fejünket a világítótestbe. Ezért az étkezőben bátran kísérletezhetünk egy különleges csillárral, ami az étkezőnk fénypontjává válhat.
A kikáról:
Az 1973-ban alapított kika nemzetközi szinten a lakberendezési piac egyik legismertebb szereplője. A több mint 50.000 féle árucikkel rendelkező áruházlánc az „Otthon az életedben” szlogen jegyében a legkülönfélébb ízlésnek és igényeknek is megfelelő, minőségi lakberendezési cikkeket és magas színvonalú szolgáltatásokat kínál vásárlóinak. A cég Budaörsön, Budapesten, Soroksáron, Debrecenben, Győrben és Pécsett működtet lakberendezési áruházakat. További információ: kika.hu