Ez az otthon megmutatja a legmodernebb lakberendezési irányzatok jellegzetességeit, dacolva a korlátolt méretekkel, zsúfoltság nélkül fér meg egymás mellett a nappali-konyha egység, miközben stílusos burkolatok és látványos designelemek teszik egyedivé az összhangot. A nagy bőrszőnyeg azonnal vonzza a szemet, Arne Jacobsen Egg fotelébe pedig azonnal helyet foglalnánk, főleg ebbe a szegecses, fémmel borított már-már steampunk változatába.
A teret képletesen kettéválasztó áttört mintás dekorlapra a médiaszekrény kapcsolódik. A konyha melletti táblafestékkel borított falon akár a bevásárló listát is felírhatjuk, vagy egy fontos eseményt, telefonszámot. A konyha kis mérete ellenére jól betölti a szerepét, kisebb pakolgatással ugyan, de kivitelezhető a főzés. Négyen bárszékeken tudnak helyet foglalni az ablak előtti pultnál.
A fürdőszoba egy káddal is büszkélkedhet, amihez elegendő tárolóelemet építettek. A szürke burkolatok közül a mosógép, a kád, a mosdó, és a szekrények fehér színe emelkedik ki. Nem is lehetett volna jobb fürdőszoba szőnyeget letenni, mint egy erős narancssárgát, hiszen egy idő után már élénkebb színek után is vágyakozunk.
Csak 30 m2-es ez a minilakás, de megvan benne minden ami kell
Előfordul, hogy kis lakások esetében sem szeretnének a tulajdonosok mindent fehérben és világos színekben látni csak azért, mert az az optimális. Nézd meg milyen lett a 30 m2-es minilakás látványterve! Tetszeni fog!
Cimkék: