Csökkenthetjük háztartásainkban a fogyasztást, ha takarékosabb kazánokat üzemeltetünk, vagy a tető- és falszigetelés mellett döntünk.

Örök kérdés

Komfortérzetünk a régi ablakok új technológiával készült, korszerű nyílászárókra cserélésével is fokozható. Örök kérdés, az ablakokat tokostól vegyük ki, vagy elegendő csak az üvegezés cseréje mellett dönteni. Milyen anyagból válasszuk a szerkezetet, fából, fémből, műanyagból? Mielőtt a nem kevés anyagi erőforrást igénylő beruházásra szánnánk el magunkat, érdemes néhány szerkezetépítészeti kérdést is megvizsgálni. Ugyanis nem biztos, hogy a meglévő épületünk fal- és födémszerkezetének szigetelése nélkül a várt eredményt kapjuk a „szimpla” ablakcserével. Az ablakcserét követően esetleg falnedvesedés és ennek következményeként fellépő penészedés magyarázata, hogy a hőhidaknál a belső falfelületi hőmérséklet nem változik, míg a szellőzés csökken. Ezáltal az épület belsejében levő nedves levegő hamarabb lecsapódik a hidegebb felületen. Ajánlott tehát az ablakfelújítás során szakember segítségét kérni, aki esetleg hőtérképet is készítve kimutatja épületünk veszélyeztetett területét, megoldást is ajánlva a szellőztetéshez. Árajánlatot így már az esetleges szigetelés és ablakcsere együttes munkájára kérhetünk.

Most már továbbgondolva választhatunk ablakot. Az ablak otthonunk stílusát is meghatározza, rajta keresztül jut be a fény a lakásba. Fontos az anyag, a minőség és a szakértő kivitelezés, a keret, amely készülhet fából, műanyagból vagy fémből és az üveg. Legyünk tehát figyelemmel épületünk stílusára és környezetére. Ablakkeretünk két fő része a szárny és a tok. A tok kapcsolódik közvetlenül a falszerkezethez, amely hordozza a szárnyat. A korszerű nyílászáró csak akkor fog megfelelően működni illetve szigetelni, ha azt szakképzett szakemberek építik be. Ezért nagyon fontos, hogy ahol a nyílászárót megvásárolja, ott kérje a beépítésüket is. Ebben az esetben a gyártó által nyújtott termékgarancia tökéletes biztonságot jelent Önnek.

Ha csökkenteni szeretnénk a fűtésszámlát

Fűtésszámlánk csökkenéséhez az új ablak választott üvegezése nagyban hozzájárul. A korszerű ablakok hőszigetelését a két üveg közötti 4, 12, illetve 16 milliméteres légrések biztosítják, amelyek hangszigetelő tulajdonsága sem elhanyagolható. A kiváló légzárását az egy síkban körülfutó speciális tömítéseknek köszönhetjük. Összegezve az olvasottakat, előzetesen tájékozódjunk a gyártóknál a minőségi nyílászárókról. A szempontrendszer kialakításában, az ablakok választásában és kivitelezésben egyaránt segítségükre van az Albalux Kft. Kérje felkészült szakemberek tanácsát, hogy a beruházása örömteli, otthona biztonságos és meleg legyen.