Egyebek mellett a nem kis publicitást kapó High Point Market névre hallgató kiállítás az a nemzetközi esemény, amelyen rendre bemutatják az elkövetkező év legújabb trendjeit – erről számolt be a
Tapéta Center. Így volt ez a 2018-as esztendő esetében is, amely több vonatkozásban új szemléletet határozott meg a tapétapiacon.
Lehetőségek tárháza 2018-ban is!
A tapétázás évszázadok óta az egyik leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy viszonylag költséghatékonyan valamint látványosan megváltoztassuk otthonunk vonatkozó helyiségeinek enteriőrjét. A 21. század tapétagyártó cégeinek és designereinek köszönhetően tapéta ma már gyakorlatilag bármilyen helyiségbe kerülhet. Nem pusztán a tapéta alapanyaga alapján válogathatunk a számunkra leginkább megfelelő darabok között, hanem a mintázatok, színek és persze az aktuális év leginkább meghatározó trendjét képviselő darabok között is. Amennyiben otthona falainak kitapétázása előtt szeretne képbe kerülni az idei trendekkel, cikkünkből megtudhatja, hogy melyek az év legkelendőbb minták, színek a tapéták felületein.
Drámai textúrák és virágminták
Ahogy azt 2017 végén már sejteni lehetett a tapéták világában a drámai színek és textúrák valamint az egyes kollekciók darabjai között a feltűnően sokszor fel-felbukkanó virágmintáké lesz a fő szerep. Természetesen utóbbi nem véletlen, hiszen a virágminták minden évben népszerűek, ily módok szükséges, sőt kívánatos, hogy a designerek fantáziáját megdolgoztatva megújuljanak egy picit. 2018 tavaszán nagyon úgy fest, hogy a virágminták közül az óriási rózsaminták és az apró mintás virágmotívumok is széles körben hódítanak.
Botanikai és egzotikus irányzatok továbbra is a trendek között
Bár 2017-ben a geometrikus formák mellett a pálmalevelekhez, más egzotikus növényekhez, papagájokhoz és flamingókhoz hasonló mintázatok rendkívül népszerűek voltak, utóbbiak kedvelőinek idén sem kell csüggedniük. Érdekes módon a mögöttünk hagyott években bizonyos növényfajták is kifejezetten trendinek számítottak a tapéták felületein, 2018-ban az izgalmas léptéket, utóbbihoz hasonló nyomatokat illetve különböző grafikákat részesítették előnyben a tapétagyártó cégek tervezői. Bár a fenti mintázatok idén egyértelműen hódítanak a tapéták felületein, a széles értelemben vett „botanikai irányzatok” nem tudják letaszítani a trónról az egzotikus növény- és állatmintákat sem.
A tapéták mellett ezek a motívumok megjelennek a szőnyegeken, párnákon, függönyökön, de a bútorokon és egyéb lakberendezési kiegészítőkön egyaránt. Ne feledjük ugyanakkor, hogy ezek a minták döntően akkor érvényesülnek otthonunk falain, ha keveset használunk belőlük. A lakberendezők szerint egy helyiségen belül – különösen nagy falfelületeken – érdemes keverni a különböző színű, formájú és léptékű mintákat. Kombináljuk bátran az élénk színeket a sötét tónusokkal, mivel így lesznek igazán hatásosak a belső terek!
Bővült a geometrikus paletta
A tapétaüzletek kínálatát szemügyre véve egyértelműen kijelenthető, hogy 2018-ban kicsit bővült a geometrikus paletta is. A lakás bármely részében jól mutató geometrikus alapokon pálmaleveles tapéták szintén az idei év közkedvelt darabjai közé tartoznak. A geometrikus alapokon pálmaleveles tapéták leginkább a modern és skandináv stílusú enteriőrökben mutatnak jól. Nappali és hálószoba tapétának kiválóak, de konyhában és fürdőszobában is szépen mutat ez a geometria minta.