A színes halak, az élénken zöldellő növényzet és vízi élet lassú, kellemes áramlása hangulatossá varázsolja az otthonunkat, miközben nyugtató hatást gyakorol az ember elméjére. Mielőtt azonban beszerzünk egy akváriumot, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy mit is vállalunk így magunkra.
A telepítés körülményes lehet
Az akváriumunkban egy teljesen új, mesterségesen generált bioszféra jön létre, amit kellő alapossággal kell kialakítanunk, hogy minden lakója számára megfeleljen. Először is a méretet kell tisztáznunk: minden centiméternyi halra egy liter víznek kell jutnia, ehhez képest tudjuk belőni az akvárium méretét. Ha már megvan az üveg, szükségünk lesz aljzatra is, aminek a típusa attól függ, hogy milyen növényeket szeretnénk látni benne. Az aljzat és a növényzet elhelyezése után feltölthetjük vízzel, de az egyszerű csapi víz nem lesz elég, desztillált vízzel érdemes keverni.
Miután már készen áll az akváriumunk, telepíthetjük a vízszűrőt is, majd várjunk egy hetet, mielőtt a halakat is beköltöztetnénk. Eleinte érdemes kevésbé kényes fajokat választani, ugyanis ekkor a víz még „nyers”, nem indult meg a nitrogénkörforgása, amit némelyik faj rosszul visel. Az különböző halak telepítése között mindig várjunk legalább egy hetet!
Fontosak a részletek
Az fent felsoroltak alapján már láthatjuk, hogy nem is annyira egyszerű egy akvárium kialakítása. És még szót sem ejtettünk a részletekről!
Ilyen például a víz pH-értéke, amire igen nagy figyelmet kell fordítani – olyannyira, hogy érdemes beszerezni egy pH-mérő-készletet, amivel később is rendszeresen ellenőrizhetjük. Az ideális szám 6,4 és 7,2 közé esik. Ami a keménységet illeti, azt a GH- és a KH-értékek mutatják meg: az előbbi 6-8-10 között van ideálisan, míg az utóbbi 3-4-5 között.
Az sem mindegy, hogy milyen halakat tartunk egymás mellett. A ragadozókat csak nagyobb testű és békés típusokkal tarthatjuk együtt, míg két ivarérett, hím sziámi harcoshalat egyáltalán nem célszerű egy akváriumba költöztetni. Erre persze még számtalan példát hozhatnánk, ezért már a válogatás során érdemes kikérni egy akvarista véleményét, ha már megvannak a kiszemelt példányok.
Említést tettünk már a szűrőről is, ami fontos a víz minőségének fenntartása szempontjából. Ezzel együtt szót kell ejteni a fordított ozmózis készülékekről, amelyek képesek teljesen lágy, mindenféle káros anyagoktól mentes vizet létrehozni a halaknak. A fordított ozmózis lényege, hogy az eszközön áthalad a csapból érkező víz, majd az egyik oldalán a szennyvíz, a másik oldalán pedig a tiszta víz távozik – ez utóbbi lesz tökéletes az akváriumunkba.
Figyelmet kell fordítani az elhelyezésre
Az akváriumnak ideálisan egy olyan helyen kell lennie, ahol nem éri közvetlen napfény. A folyamatos napsütés ugyanis elősegíti az algásodást, így gyakrabban kell takarítanunk. De persze az élőlényeknek szüksége van a fényre, így egy lámpát kell telepítenünk fölé, a legoptimálisabb valamilyen LED-fény. Emellett arra is ügyeljünk, hogy ne legyen túlságosan forgalmas helyen, ahol a folyamatos mozgás zavarhatja a halakat.
Rendszeres fenntartást, gondozást igényel
Az akvárium installálása után a feladataink még nem értek véget. Hiába választottuk meg okosan a halakat és döntöttünk egy hasznos fordított ozmózis készülék mellett, a folyamatos gondozás elkerülhetetlen. A halak ürüléke, a meghagyott tápmaradékok és a növényi hulladékok miatt rendszeresen takarítanunk kell a kis bioszféránkat. De ebbe se ész nélkül vágjunk bele!
Lényeges, hogy egyszerre az akvárium vizének maximum 10-20%-át cseréljük le – ez körülbelül meg is történik, ha az aljzaton összegyűlt koszt leszívjuk. Hogy milyen gyakran tesszük ezt meg, több mindentől függ, például attól, hogy mennyi hal vagy éppen növény van az akváriumban. Eleinte lehet, hogy túlságosan komolyan vesszük majd a dolgot, de idővel látni fogjuk, hogy körülbelül mennyi idő után piszkolódik be a víz, és beállunk egy fix takarítási rutinra.
Élvezzük ki!
Ahogy a cikk elején is említettük, az akváriumoknak számos előnyük van: nyugtatják az elmét, ellazítják az embert, nem utolsósorban pedig nagyon jól mutatnak bármilyen helyiségben. Minderről ne feledkezzünk meg akkor sem, amikor éppen gondoskodnunk kell a bioszféránkról! Mind a halak, mind a növények meghálálják majd, amit értük teszünk, mi pedig sokáig élvezhetjük a látványt!