Előszobai lámpák

Az előszobára sokszor nem figyelnek kellőképpen. Pedig ez az a helyiség, amelyet először lát meg az, aki hozzánk jön, de a saját hangulatunkat, érzetünket is befolyásolhatja, hogy hova érkezünk haza. Az előszoba, ez a sokszor elhanyagolt helyiség nagyon sok funkciót szolgál ki. Amellett, hogy itt tároljuk a cipőinket, kabátjainkat, ide érkezünk meg, ez a lakásunk, házunk kapuja. Hangulatot is befolyásol, hiszen belépve egy lakásba az első benyomást az előszoba nyújtja, vagyis érdemes nagy figyelmet fordítani rá. Ezen kívül a kényelem sem utolsó szempont, amikor egy előszobát tervezünk.

Az előszoba lehetőleg a lakásunk többi helyiségének stílusát, színeit jelenítse meg. Mind a burkolat választásnál, mind a fal színénél vehetjük alapul a közösségi tereket, így könnyedén összehangolhatjuk lakásunkat az előszobával. A bútorok megválasztásakor ne csak arra figyeljünk, hogy mi tetszik és mi nem, hanem arra is, hogy mennyi tároló elemre van szükségünk. Számoljuk meg, hány pár cipőt kell majd az előszobában tartani, és azt is, hogy mennyi kabát lóg majd a fogason. A cipőtartó szekrények nagyon praktikusak, mert kis helyet foglalnak, és mégis rengeteg pár cipőt elnyelnek. Ha a nem szokványos megoldások hívei vagyunk, akkor választhatunk kosárral, vagy dobozokkal kombinált tárolókat is, ezekbe akár a sálakat, kendőket is tarthatjuk. Nagyon praktikus, ha a tároló bútorok egyben más funkciót is kiszolgálnak, hiszen az előszobában általában nagyon kis helyen kell elférnie sok mindennek. Így például az ülőke lehet egyben cipőtároló, a fogas lehet egyben tükör, vagy kulcstartó, a polcok pedig szolgálhatnak a táskák elhelyezésére is. Ha van elég helyünk akkor egy méretesebb régi festett, felújított padot is használhatunk ami kényelmesebbé teszi a lábbelik felvételét.

Fontos az előszoba megvilágítása is. Szerencsés, ha az előszoba természetes fényt kap, de ha nem, akkor válasszunk a stílusunknak megfelelő lámpákat. A tükörrel ügyesen kombinálva a fény erejét a többszörösére is növelhetjük. Hangulatos lehet, ha a fő megvilágítás mellett egy-egy falikart is elhelyezünk az előszobában. Színes kiegészítőkkel stílusos, hangulatos előszobát varázsolhatunk magunknak. Cserélhető matricákkal akár minden évszakban átöltöztethetjük bútorainkat. Ha a vidékies stílust kedveljük, akkor a régi bútorok átfestésével, és új textilekkel meleg, otthonos helyiséget alakíthatunk ki az előszobából.

Előszobai fogas ötletek

Előszobai fogas a kabátoknak

Előszobai pad cipőfelhúzáshoz

Régi fogas előszobába

Régi falifogas paddal

Díszes pad az előszobában világoskék

Vidéki stílusú előszoba lakberendezés

Előszoba dekorációs ötletek

Fehér előszoba és fehér pad

Előszobaszekrény kézzel festett

Pad előszobába

Előszobai bútorok és fakeretes tükör

Felújított régi pad előszobába

Romantikus stílusú előszoba

Rongyszőnyeg az előszobában