ezért az ide megálmodott, megtervezett világításnak sokféle igénynek kell megfelelnie. Egyes helyek megvilágításakor a biztonság, és a praktikum az elsődleges szempont, másutt a dekorativitás, hiszen egy szép konyha a lakás ékessége is lehet. Főzésnél, mosogatásnál az a legfontosabb, hogy lássuk azt amit csinálunk, mert túl azon, hogy koszos marad a tányér komoly gondokat is okozhat ha nincs megfelelő világítás a konyhában. Az általános világítás mellett helyi világítás kialakítására is szükség van az étkezőasztal felett, a konyhapult és a mosogató környékén.
Az általános világítás megtervezésénél, a világítótest megválasztásánál és felhelyezésénél kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a lámpa egyenletesen, minden irányba szórja a fényt (miközben az a mennyezetről is visszatükröződik). Mindemellett nem téveszthetjük szem elől az általános világítás elsődleges funkcióját sem. Erre a célra olyan lámpát válasszunk, amely kellemes és lágy fényt eredményez anélkül, hogy bárhová erős árnyékot vetne, vagy éles kontrasztokat okozna a bútorokon.
A konyhaasztal az a hely, ahol eszünk, olvasunk néha még talán dolgozunk is, ezért ez a terület nagy mennyiségű minimum 500 lux-os célvilágítást igényel. Hogy a fény ne vakítsa el az asztal körül ülőket, ezért minimum 55-60 cm-el az asztal fölé kell elhelyezni a függőlámpát. A megvilágítást még komfortosabbá tehetjük, vagy kedvünkre változtathatjuk hangulatnak, napszaknak megfelelően, ha fényerő szabályozóval ellátott lámpát választunk.
A célzott megvilágítást spot lámpák alkalmazásával könnyen megoldhatjuk, segítségükkel könnyedén megtalálhatunk bármit a konyhaszekrény belső részein vagy a polcokon. Amennyiben üvegajtós szekrények vannak a konyhában, akkor a belső világítás nem csak praktikus, hanem barátságos hangulattal borítja el a konyhát. A konyhapult világításának kialakításakor fő szempont a praktikusság, az árnyékmentesség, és a biztonságos munkavégzés igényének együttes kielégítése. Elhelyezkedéséből adódóan a munkapult világítás általában a faliszekrények alsó részére kerül, így egyenletes, csillogásmentes fényt ad az egész munkafelületen.
Nem csupán a főzés előkészítésekor, hanem közben is fontos a jó megvilágítás. Ha van rá mód, a tűzhely körül is érdemes kialakítani a megfelelő célvilágítást. Manapság a konyhai eszközök technikai fejlettségének köszönhetően ezt könnyedén megoldhatjuk egy megfelelően felszerelt saját világítással rendelkező szagelszívóval.
A külföldi gyártók weboldalai, az itt található lámpák a BeLight üzletében rendelhetőek:
Deltalight - www.deltalight.com
Flos - www.flos.com
Foscarini - www.foscarini.com
Web: www.belight.hu