Ehhez szükséges egy megfelelő méretű vízfelület, ahol a nyári kánikulában nem forrósodik fel a medence vize és télen a jégpáncélja alatt megfelelő élettér marad az élőlények átteleléséhez. A kerti tavakat bármely kertben ki lehet alakítani, figyelembe kell tartani azonban a terület fekvését, domborzati viszonyait, méreteit. A tó elhelyezésénél számításba kell venni a napsütéses órák számát, mert túlságosan sötét helyen a barna algák, kis vízfelületnél, sok napfény miatt felmelegedő vízben a zöld algák elszaporodása okozhat problémát. Tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a természet utánzásával gondolkozzunk, ami azt jelenti, hogy dombos területen lehetőleg a legmélyebb pontra kerüljön a tó. Sík területen a vízfelület élményének hatását kell szem előtt tartanunk, hogy pihenő térhez közel kerüljön.
A kerti tó egy önszabályozó ökoszisztéma, ami azt jelenti, hogy a vízinövények által termelt oxigén mennyisége szabályozza a tóban élő állatok darabszámát, a növények árnyékolása a víz hőmérsékletére van hatással. A tavakban az oxigén mennyiségét tudjuk szabályozni szökőkutakkal, csobogókkal, szivattyúval ami szűri is egyben a vizet. A kiegészítőkre kisebb tavakban van szükség, ahol nagyobb a hőingadozás és emiatt megjelennek az algák. A vízfelület szinten tartása nyáron okozhat problémát, az elpárolgott vízmennyiséget utántöltéssel pótolnunk kell.
A viacolor térkő burkolatok lehetővé teszik, hogy ne egy fix szürke betonfelületen közlekedjünk a kertben, hanem színes és változatos mintákkal feldobják a hangulatát utakkal felszabdalt területünknek.
A viacolor formáját, méreteit, színeit tekintve nagyon változatos. 4 - 6 - 8 cm vastagságban kaphatók, felhasználási követelményeknek megfelelően. a burkolat teherbírása az alapjától függ. Minden viacolor burkolat akkora erőhatást képes elvezetni amennyit az alapja. Az alap készülhet betonból nagy terhelés esetén, de személygépjárművek terhelésére elég 20-40 cm osztályozatlan murva, finom drénként 2-4 cm 2x rostált sóderrel. gyalogosforgalomra 8-10 cm vastag 2x rostált sóder alap is elegendő, ha az altalaj vízelvezetése megfelelő. A burkolatok akkor süllyednek meg, ha a vízelvezetése az alapnak nem megfelelő, így "úszik" a burkolat az alapon.
Mászóka, homokozó, hinta mind gyermekeink élményeit gazdagítja, mind a szülők boldogságát, amint látják önfeledt gyermekeiket játszani a természet kicsiny szigetén, a kertben. A gyermek játszószerek anyaga fa, műanyag vagy fémötvözet. A legtöbb játszószer fix telepítést kíván, mert baleset forrás lehet ( pl.: hinta, mászóka ). Az anyagok megfelelő impregnálásra szükség van, mert a talaj vízmegtartó képessége miatt, gyorsabban korrodálódnak a földben lévő elemek. Rendszeres karbantartása is szükséges, az időjárás kitettsége miatt. A gumiburkolat hosszútávon nyújt biztonságot, mert újrahasznosított gépjármű abroncsból van, ami ellenálló a környezet hatásaival szemben. A ma piacon lévő gyermek játszószerek az Uniós előírásoknak megfelelnek és ezt tanúsítvánnyal is bizonyítják.
A kert sok jó élménnyel járulhat hozzá életünkhöz. Gondoljunk csak egy baráti összejövetelre, hol egy grillezés vagy bográcsozás milyen hangulatos. Ha használjuk a kertünket, és rendszeresen gondozzuk, nem lesz hiányunk e csodálatos érzésekből, élményekből. A sütögetők elhelyezésénél figyelembe kell vennünk tűzveszélyességét. a megfelelő hely kiválasztásánál körültekintőnek kell lennünk, hogy gyúlékony anyagok ne legyenek a közelben ( lombos fa, cserjék ), tűzoltásra alkalmas eszközök ( víz, porral oltó ) ellenben, igen. érdemes olyan helyre telepíteni a tűzrakóhelyet, ami szélvédett, nincs messze olyan felülettől, ahol elő tudjuk készíteni a sütögetés hozzávalóit.
Heffler Imre Richárd - kerttervező