Mediterrán magyar kert

Paradox módon azonban mediterrán kertet – hazai klimatikus viszonyok között – akár még késő ősszel is építhetünk, a szükséges és megfelelő növények ilyenkor is beszerezhetőek. Sőt mi több, az őszi kertépítés még kedvezőbb is sok szempontból, mint ha tavasszal látunk neki a kert kialakításának.
Ősszel ugyanis már kisebb a nappali felmelegedés, kevésbé intenzív a napsugárzás, hűvösebb van, több a csapadék, jellemzőbb a reggeli és esti harmat, kevesebb a gyom, visszaszorulnak a különféle gombás fertőzések.

Mindezen jellemzők pedig jóval kedvezőbbek a kertépítéshez, a növényültetéshez, a gyepszőnyeg terítéséhez. Ráadásul a különféle fákat, és örökzöld növényeket – melyek a mediterrán kertekben is nélkülözhetetlenek – földlabdás formában is biztonsággal ültethetjük, így a növényanyag akár még olcsóbb is lehet, mint tavasszal. Az itt felsorolt kritériumokra is figyelemmel a kertépítők szerint a kertépítés főszezonja – a közhiedelemmel ellentétben – nem is a tavaszi, hanem éppenséggel az őszi időszak. Így tehát ha kifejezetten mediterrán stílusú kertet szeretnénk, úgy nem szükséges a következő tavaszig várnunk, bátran belekezdhetünk a kivitelezésbe akár ősszel is. (A jelen cikkben bemutatott fotók is ősszel épített kertekről készültek.)

Mediterrán kerti növények

Mediterrán kerti burkolat

A mediterrán kert az egyik legkedveltebb kerttípus napjainkban. A mediterrán kertek tervezése és építése a Kertelünk Park- és Kertépítés egyik fő profilja. Sokszor felmerül a kérdés, hogy miért is lett oly népszerű hazánkban a mediterrán jellegű építészeti stílus, mind a házak, mind a hozzájuk tartozó kertek vonatkozásában? Véleményünk szerint ennek oka az, hogy évről-évre gyakori úticél honfitársaink körében a mediterrán térség, melynek sajátos hangulatát, az ottani életérzést a nyaralások elmúltával, a mindennapjainkban is szeretnénk átélni, megtapasztalni. Bár Magyarországon az éghajlati viszonyok nyilván eltérőek, mediterrán stílusjegyekkel mégis könnyedén „felöltöztethetjük” házunkat, kertünket.
Melyek a legfőbb mediterrán stílusjegyek a kertépítésben? A terméskő burkolatok kialakításával, a színes virágok bujaságával, a mediterrán származású vagy jellegében mediterrán hatású növények ültetésével, a megfelelő kerti bútorok és kiegészítők segítségével bizonyosan csodás mediterrán környezetet alakíthatunk ki.

Munkáink során, a növények kiválasztásakor kifejezetten arra törekszünk, hogy az általunk tervezett mediterrán kert minden évszakban színes és attraktív legyen. Előbbi hatást a tervezetten ültetett – ezáltal minden évszakban virágzó - ágyások, a látványosságot pedig például örökzöld magnólia szoliterek, vagy babérmeggy sövények ültetésével érhetjük el. Napjaink mediterrán kertjéhez szervesen hozzátartozik a kerti sütőnek, kemencének, a hagyományos vagy gázüzemű grill készülékeknek kialakított terasz, amely sokszor a nappalival egy térkapcsolatot alkot. Kerti sütőnk burkolata lehet egy rusztikusabb bazaltkő, szélvédettebb, és a nap erős sugárzásától jobban védő helyet pedig lugassal, pergolával alakíthatunk ki. A kulcsszó minden esetben a természetes anyagok, építőelemek használata.

Minden kertben fontos a szép, üdén zöldellő pázsit, amelyet kellő odafigyeléssel kora tavasztól késő őszig élvezhetünk. A mediterrán kert jellegzetes eleme továbbá a terméskő, az abból épült és burkolt kerítés lábazat, és persze a kisebb-nagyobb terméskő támfal. A támfal építése különösen indokolt, ha kertünk lejtős adottságú, hiszen a támfalak kialakításával van lehetőségünk a lejtést megtörni, és vízszintes kertrészeket kialakítani.

Mediterrán sziklakert

Mediterrán sziklakert és falburkolat

Mediterrán kerti kovácsoltvas bútor

Mediterrán kerti kő és pihenő

Mediterrán kerti támfal rusztikus kőburkolat

Mediterrán kerti növény dekoráció

A mediterrán hangulat hazai megteremtésekor azonban értelemszerűen nem hagyhatóak figyelmen kívül az időjárásban, a klimatikus viszonyokban rejlő különbségek. A kertépítés során éppen ezért a valóban mediterrán származású növényeket – fagyérzékenységük miatt – célszerű dézsába, kaspóba ültetni, hogy a fagy beállta előtt megfelelő zárt helyre tehessük őket télire, hogy aztán tavasztól újra kertünk díszei lehessenek. A dézsás fagyérzékeny növények – mint például a leanderek, cycas pálmák – mellett a hazai mediterrán kertek kiültetéseiből nem hiányozhatnak a levendulák, zsályák, cipruskák sem, melyeket összeültetve kellemes illatú, ezüstös színű, igazán hangulatos növényfoltokat kapunk. Mindezek mellett a hazai mediterrán kertbe bátran ültethetünk babérmeggyet, lilaakácot, vadszőlőt, murvafürtöt, ciprusféléket, puszpángot, vagy például a fentebb már említett örökzöld magnóliát illetve babérmeggyet is. Forrás: kertelunk.hu/mediterran.html

Kertelünk Park- és Kertépítés

1106 Budapest Dorogi utca 23
(20) 345 1349

www.kertelunk.hu