A magas albérletárak miatt egy-egy szobára itt is több lakó jut. Ezért a kollégiumokba, albérletekbe beköltözés előtt alaposan át kell gondolni a listát, hiszen a legtöbb diáknak szűk hellyel kell majd gazdálkodnia. Hogyan lehet mégis otthonossá és egyúttal praktikussá varázsolni a környezetet? Ebben segítenek most néhány hasznos tanáccsal a KIKA szakértői.
Maximális tárolás minimális helyen
Általában mindenkinek kevés hely jut saját dolgai tárolására, ezért minden egyes köbcentimétert ügyesen ki kell használni. Ilyenkor jönnek jól a különféle többrekeszes tárolók, amelyekben jobban elhelyezhetők a ruhák, így ügyesebben beoszthatók a szűkös polcok.
Ha a szekrényekben kevés a hely, lefelé és felfelé is érdemes „terjeszkedni”, azaz kihasználni az ágyneműtartót, illetve az asztal és az ágy alatti üres helyet, például dobozokkal vagy egy mobil ágyneműtartóval. A ritkábban használt tárgyakat és könyveket pedig egymásra halmozható dobozokban vagy kosarakban is tárolhatjuk a szekrény tetején. Ezekből már egészen kedvező áron is elérhetők tartós és vidám mintával ellátott darabok például a kika áruházakban.
Konyha takarékon
A műanyag dobozok jól jönnek a konyhában, hisz ezen a helyiségen szinte biztosan osztozniuk kell a lakótársaknak. Célszerű néhány tartósabb, jól záró és könnyen megkülönböztethető darabot beszerezni a hosszú távon is békés együttéléshez. Így nem a három éve hurcolt jégkrémes doboz megkopott felirata alapján kell megjegyezni, hogy melyik étel kié a közös hűtőben. A viták elkerülése végett tányérból és bögréből is érdemes olyan egyedibb darabokat vinni, amilyen jó eséllyel nincs másnak. Konyhai eszközökből és edényekből nem érdemes nagyon felpakolni, mivel az albérletekben általában megtalálhatók a szükséges darabok, a kollégiumokban pedig viszonylag kevés hely jut ezek tárolására, illetve magára a főzőcskézésre is.
Egy közepes méretű lábas és egy fakanál a legtöbb kollégista számára egész évben elég az egyszerűbb ételek elkészítéséhez. Aki pedig egyszer-kétszer mégis nagyobb konyhai projektre adná a fejét, mindig gyorsan talál olyan lakó- vagy szobatársat, aki kölcsönadja a felszerelését, ha később kap egy adagot a finom végeredményből.
Otthon a rengetegben
Amikor az ember mindössze néhány négyzetmétert tudhat magáénak, fontos, hogy otthonosan érezze magát benne. Sokat dob a komfortérzeten például néhány poszter vagy kép, természetesen csak a falra ragasztva vagy a polcon elhelyezve. A textilek szintén vidámabbá teszik a teret: pár ezer forintért beszerezhető egy-egy kisebb szőnyeg, ágytakaró, díszpárna vagy függöny például a kika áruházakban, ami egész évben gondoskodik a lakályos légkörről. Egy laptoppárna nem csak az esti filmnézésnél és tanulásnál biztosít kényelmet, de az ágyban vagy a tévé előtt elköltött étkezéseknél is hasznos társ.
Térelválasztókkal nyugodtabb zugot teremthetnek maguknak a zsúfoltabb helyeken lakó egyetemisták. Egy modern, mintás paraván jó szolgálatot tehet az egymáshoz közel elhelyezkedő ágyak közé téve.
A ZH-k előtti, hajnalba nyúló tanulásnál jótékonyan árnyékolja alvó szobatársunk fekhelyét, és könnyen összecsukható, amikor inkább közösségi életet akarnánk élni. Kicsit kevésbé mobil, ellenben nagyon praktikus darab a magánszféra megteremtésére egy térelválasztó polc, melyre akár vidám, színes tárolódobozok is pakolhatók. További információ: kika.hu