Ikea Langfjall szék teszt

Kicsit több mint egy évvel ezelőtt az Ikeában sétálgatva jött az ötlet, ha már itt vagyunk, nézzük meg az irodai görgős székeket, mert már aktuális volt a csere. Azt már korábban elhatároztuk, hogy ha új széket veszünk, akkor az ne legyen annyira jellegzetesen "irodás" unalmas fekete magas háttámlával, hanem valami stílusos ami inkább otthonos megjelenésű. Ekkor tűnt fel a kiállított darabok között az akkoriban újnak számító Langfjall modell. Izgalmas és vonzó kecses forma szép színekben. Belehuppanva megállapítottuk, hogy határozottan kényelmes, megfelelő a hintamechanikája is és még karfája is van, ami az alapszempontok közé tartozott. Rábólintva a 40.900 Ft-os árra elindultunk a raktár felé. 

A Langfjall székek több változatban készülnek. Görgős és hagyományos fémlábas változatban, karfával vagy anélkül, illetve egy alacsony és egy magasabb háttámlás kivitelben. Mi a karfás, görgős változatokat teszteltük, egy alacsonyabb és egy magasabb háttámlás kivitellel. Az összes modell itt található. 

A szék tervezője Eva Lilja Löwenhielm a következőket írja:

„A LÅNGFJÄLL forgószék tiszta, ívelt vonalait az emberi test ihlette, és varrott részletek emelik ki. Az volt a célunk, hogy olyan forgószéket tervezzünk, ami egyaránt illik az irodába és a nappaliba – sőt, esetleg még az ebédlőasztal mellé is. Ergonomikus szék, ami pont olyan kényelmes, mint amilyen jól néz ki, akár a munkád fölött ülsz órákon át, akár a fenséges vacsorát ízlelgeted hosszan. Könnyen állítható, ugyanakkor az ehhez szükséges szerkezeteket a dizájn érdekében az ülés alá rejtettük.”

Az univerzalitás megvalósult a design kifogástalan, ám a napi használat rámutatott néhány részletre amire érdemes azoknak is figyelni akik ezt a széket választották ki maguknak az üzletben vagy a katalógusban. A szék összeszerelése nem jelentett különösebb gondot. Jó minőségű anyagokból készült, masszív fém talpakkal és fém karfákkal. 

Ikea Langfjall szék farmerkék szín fehér láb

Nézzük most azokat a részleteket, amik hosszabb távon már kevésbe tették élvezetessé a szék használatát. 

- Az egy darabból álló hajlított ülőlap és háttámla vékony kárpitozást kapott, így körülbelül 2 óra üldögélés után már meglehetősen kemény. Ezt egy vékony párna használatával próbáltuk javítani. 

- Az ülőfelület egy kicsit rövid, nem támasztja alá eléggé a combokat, ez pedig a kényelem rovására megy. Alacsonyabb használók, vagy gyerekek esetében javulhat a helyzet. A háttámla esetén a magasabb kissé jobban tart akinek ez fontos szempont. 

- A karfa keskeny, rövid és mivel fémből van télen és nyáron is hideg. Közvetlenül a bőrrel érintkezve nem kellemes és nem is szívesen használtuk. 

- A már említett fémszerkezeteknek köszönhetően a szék meglehetősen nehéz. Görgetéskor ez nem jelent problémát, de szállításkor, vagy felemeléskor már komolyabb izommunkára van szükség. 

Ikea Langfjall szék étkezőbe

Foglaljuk tehát össze az előnyöket és a hátrányokat:

Előnyök: 

- Nagyon szép megjelenés, ergonomikus forma
- Minőségi, tartós anyagok 
- Könnyű összeszerelni
- Csendes és finom működés

Hátrányok:

- Kemény ülőfelület hosszabb használat után
- Rövid ülőlap, ami jelentősen ront a kényelmes használaton magasabb használók esetén
- Rövid, kemény és minden hőmérsékleten hideg karfa 
- A minőségi anyagoknak köszönhetően jelentős súly

Egy évnyi használat és sok munkaóra után röviden így tudjuk jellemezni a IKEA LÅNGFJÄLL székeit. Ha jönne egy 2.0-ás változat, ami ezeken a hátrányokon tudna javítani, akkor biztosan vásárolnánk ebből a székből újabb darabokat. A dizájn némiképp a funkció rovására ment. 

Ikea Langfjall szék fekete karfával és lábbal