Hol legyen az étkező a lakásban? 
Az étkező a nappalival együtt az otthonunk legforgalmasabb zónája. Szeparáltan már csak elvétve találkozunk vele. Jellemzőbb, hogy egy térben van a konyhával és a nappalival, éppen ezért fontos a kényelmes és stílusos kialakítása. Ha mégis külön helyiségbe kerül, mindenképpen legyen közvetlen összeköttetésben a konyhával, optimális esetben pedig a nappalival vagy egy különálló terasszal is. Ideális tájolása a déli, délnyugati, így a déli és a délutáni illetve a koraesti órákban is kap elegendő természetes fényt.

Modern étkező mészkő burkolata

Kommunikációs tér
Az étkező a vendégfogadás elsődleges színtere. Az étkezőbe beengedjük a hozzánk érkezőket, míg más helyiségekbe nem feltétlenül. Bár alapvetően az étkezések történnek itt, a nagy méretű asztal lehetőséget nyújt közös játékokra, a szabadidő eltöltésére, hobby tevékenységre is. 

Milyen az étkező energetikája?
Az étkező energetikailag a nő területe. Az érzelmek, a szeretet, a gondoskodás tere: megmutatja, hogy a családban hogyan érezzük magunkat. A szeretet, a kapcsolódás, az érzelmek megélésének és kifejezésének a színtere. 

Az étkező bútorai
A választandó bútorok méretét és anyagát mindig az étkező számára kialakított hely határozza meg. Kis lakásokban minimális, nagyobb lakásokban ideális ergonómiai méretekkel érdemes számolni. Ide tartozik a székek mögötti közlekedő mérete, ami előbbinél 75 cm, utóbbinál pedig 130-135 cm. 

Az asztal kiválasztása előtt fontos meghatározni az étkezéshez szükséges felületet, ami személyenként minimum 60x40 cm. A székek és az asztal magassága a legfontosabb ergonómiai szempont. Nem elhanyagolható azonban a tálalóbútorok optimális elhelyezése sem. Ha van helyünk, akkor ne spóroljunk a felülettel vagy válasszunk bővíthető felületű asztalt. Ha a közös étkezést követően még sokáig együtt marad az étkezőben a család vagy a baráti társaság, mindenképpen kényelmes, párnázott, könnyen tisztítható étkezőszéket vagy étkezőfotelt érdemes választani. 

Fekete pala burkolat étkezőbe

Látványos dekorelem a szőnyegek az étkezőasztal alatt. A szőnyeg egyrészt barátságosabbá és melegebbé teszi a teret, másrészt viszont megnehezíti a takarítást. Ezért mielőtt szőnyeget választunk, érdemes mérlegelnünk ezt a szempontot. Kisebb étkezőkben a székeket közvetlenül a fal elé helyezett padok válthatják fel. Ezzel a megoldással teret nyerhet a többi bútornak. Ma már látványos designer padokat is beszerezhetünk, amik látványos megjelenésükkel hívják fel magukra a figyelmet. 

Az étkező világítása
Az étkezőasztal fölé célszerű direkt világítást tervezni, mely leginkább az asztalt és az ételeket világítja meg, a lámpabúra pedig nem fényáteresztő. A függesztéket mindig az asztal közepére helyezze, ideális magasságba, 75-100 cm-re az asztal lapjától. Nagyobb asztalok fölé ideális több lámpát belógatni. Azért, hogy a teljes asztalfelületet meg tudja világítani. A legújabb trendekben megjelentek a többszínű lámpabúrák. 

Natúr kőburkolat étkezőbe

Színválasztás étkezőbe
Étvágynövelő szín a sárga, a narancssárga és a piros. A barna barátságos, meleg árnyalat, amit a fa bútorok képviselhetnek az étkezőben. Olivazöld: Ugyancsak meleg tónusa megnyugtatóan hat. Használhatja a falakon, illetve dekorációs elemként, valamint fűszerek és növények formájában is becsempészheti a zöld színt a térbe. A méregzöld szín azonban elveszi az étvágyat, ezért konyhában és étkezőben kerülendő!

Törtfehér vagy halványbézs: barátságosabb és melegebb árnyalatú a tiszta fehérnél. Egyrészt színesebb bútorozású étkezőkhöz ideális választás, mert kiemeli azokat. Másrészt a natúr színvilágú lakberendezésben harmonikus kiegészítője a fából készült bútoroknak és a krémszínű mészkőlapoknak. Merészebb választás az étkezőbe a fekete-fehér. Tévesen elsősorban a modern stílusú lakásokban szokták használni, pedig a fekete kontraszt rendkívül jót tesz a semleges színvilágú enteriőröknek.

Hosszú étkezőasztal

Az étkező természetes kőburkolattal
A természetes kőburkolatok azért népszerűek, mert elnevezésük ellenére télen a padlófűtés, nyáron pedig a kintről érkező napsugarak által kellemesen fel tudnak melegedni. 

Mintás kőburkolatnál fontos, hogy szőnyeggel ne fedjük el a kőmintát illetve a természetes rajzolatokat. Érdemes olyan mintázatú burkolatot választani, mely nem jelent kötöttséget egy későbbi átrendezés esetén. 

A natúr kőburkolatok 5 előnye az étkezőben

1. Hosszú élettartam modern étkező burkolatként
Egy jó minőségű étkező kőburkolat felülete még évtizedek múlva sem kopik meg és nem töredezik fel. A napfény hatására nem sötétedik, és ellenáll az UV-sugárzásnak. Emellett pedig nem megy ki a divatból. Attól függően, hogy milyen színekkel, anyagokkal, bútorokkal és kiegészítőkkel párosítja ezeket a kőlapokat, az antik stílustól a modernen át a letisztult minimálig minden stílus kialakítható természetes kőburkolattal.

Tipp: Selyemfényű vagy antikolt felületet válasszon a padlóra, mert a polírozott kőlapokon a polírozás idővel megkophat, ami esztétikai problémát okoz. Egyszerűen nem fog jól kinézni.

2. Komfortnövelő padlóburkolat az étkezőbe
A természetes kőburkolatok otthona komfortját és kényelmét is növelhetik. Mivel jó hővezető képességű anyagok, ezért padlófűtéshez tökéletesen alkalmasak. Egyenletes meleget biztosítanak a helyiségben, megfelelő vastagság mellett szinte úgy viselkedik, mint egy kandalló. 

3. Könnyen burkolható
További előnyeihez tartozik az, hogy a kőburkolat egyszerűen lerakható. Már meglévő padlóburkolatra is rátehető, hiszen már 1 cm-es vastagságtól rendelhető.

4. Nagyobb igénybevételre is alkalmas
A természetes kőburkolatok a ház, lakás, vagy éppen nyaraló ritkábban használt helyiségeitől a nagyobb forgalmú közterekig bárhol alkalmazhatók.

Mészkő jura kő klasszikus lakberendezéshez

5. Könnyen tisztán tartható, de...
A természetes kőburkolatok könnyen kezelhetők, csupán néhány dologra kell figyelni. Kizárólag pH semleges anyaggal tisztíthatók (savas/lúgos tisztítószerrel pl. Domestos nem). Ajánlott tisztítószerük: nemeskőszappan vízben feloldva. A durva seprűk, drótkefe ill. szemcsés súrolóanyagok használatát kerülje. Azért, mert ezek a felületüket megkarcolhatják. A lerakás után 4 héttel ajánlott a felületüket impregnálni azért, hogy szépségüket tartósan megőrizzék.

Kalkuláció burkolatvásárlás esetén
A lerakás módja szerint a padlólapokat lerakhatja hálós, vagy diagonál (átlós) kialakítással is. A padlólapok lerakásánál azonban figyelembe kell venni, hogy a diagonál lerakásnál több lesz a vágási hulladék, ezért ott nagyobb ráhagyással kell rendelni a lapokat. Kőburkolatoknál kedvelt az úgynevezett "soros lerakási mód", melyeknél a szélesség és a vastagság mérete választható, a hosszúság pedig különböző általában 50-90 cm.

Szalárdi Zsófia lakberendező szívesen segít étkezője igényének megfelelő berendezésében és burkolatának kiválasztásában.

A természetes kövek forgalmazója:

Természetes Kövek Háza

Természetes Kövek Háza
Járjunk természetesen!

2040 Budaörs, Károly király u. 16.
Telefon: 06 23/500 770 - Mobil: 06 20/589-5912

 és 2030 Érd, Szajkó u. 42.
Mobil: 06 20/557-4108

E-mail: info@termeszeteskovekhaza.hu

www.termeszeteskovekhaza.hu

Várjuk Önt szeretettel!