Az első sorozat a Térnyerő nevet kapta, amit kifejezetten kisebb alapterületű gyerekszobákhoz készültek. Az úgynevezett Egyszintes kompozíciók már nagyobb mérethez, szellősebb térhez ajánlhatók.

Néhány tipp a gyerekszoba berendezéséhez:

A gyerekszoba berendezésének megtervezésénél a tárolás, a tanulás, és az alvás hármas egysége a vezérlő elv. A tárolás - a ruhák kényelmes elhelyezésén túl - vonatkozik az ágynemű, a könyvek, tanszerek, és időszakos használati eszközök, mint pl. a sportszerek tárolására is. Kis alapterületen magasabb, de még a gyerekek számára is könnyen elérhető tárolóbútorokat és szekrényeket használjunk. A tanulást hatékonyan segíti az állítható magasságú asztalláb, vagy szék, ami az ideális testhelyzet felvételében segít.

Az íróasztalt úgy helyezzük el, hogy ne kelljen a szobaajtónak háttal ülni. Sokszor elsődleges szempont, hogy, az asztallapot érje elég természetes fény, ezért gyakran kerül az asztal az ablak elé. De arra is kell gondolnunk, hogy biztonságérzetet, és a védettség érzését adja az, ha nem az üres tér van mögöttünk, arról nem is beszélve, hogy az ablakon túli események sokszor elvonják a figyelmet a tanulástól. A pihentető alvásért a kényelmes, és - az emeletes ágyaknál - a biztonságos fekhely lesz a felelős. Kényelmes fekhelyet megfelelő méretű és keménységű matracokkal érhetünk el. A szivacsbetétek anyaga idővel veszít rugalmasságából, és a gerincet sem fogja megtámasztani, ezért érdemes jobb minőségű matracban gondolkodni, ami drágább ugyan, de tovább is tart.

Az ágyak körül - a felső ágynál is  - helyezzünk el kisebb asztali vagy fali lámpát hogy, éjszaka ne sötétben kelljen közlekedni, ha éppen erre lenne szükség. Végül pedig padlóburkolat választásánál kerüljük a padlószőnyeget. Bár puha és mezítláb is kellemes rajta közeledni, de csak szárazon tisztítható és jobban megáll benne a por is.

Térnyerő kompozíciók

Zöld-fehér gyerekbútor

világoskék gyerekbútor emeletes ágy

Görgős gyerekágy

Gyerekszobai kinyitható kanapé

Gyerekszoba tárolóbútor

Gyerekszoba íróasztal

Zöld-sárga gyerekszoba búrok kollekció

Lépcsős emeletes ágy

Könyvespolc

Az ágy alá behajtható asztal

Gyerekszobai tolóajtós szekrény

Gyerekszobai ruhásszekrény

Egyszintes összeállítások

Külső polcos szekrény

Dupla ágyas tiniszoba

Magasfényű padló

Nyitott könyvespolc

Natúr tolóajtós szekrény

Polcos tárolóelem

Lakástextil dekoráció

Dekor térelválasztó

Könyvespolc az ágyban

Gyerekszobai olvasólámpa

Polcos íróasztal

 Forgalmazza:

Monte Grappa Mobili

1047 Budapest Károlyi István utca 5. fsz. 2.
Telefon: 06 1 630-7364

www.montegrappamobili.hu