A lakberendező most nem volt könnyű helyzetben, ugyanis jelentősen módosítani kellett az eredeti terveket a praktikusabb, kényelmesebb helykihasználás érdekében. Még több részletet tudhatunk meg Krisztinától: 

"Idén tavasszal keresett meg egy Kiskunhalason élő ismerősöm, hogy a most vásárolt új építésű, közel  80 m2-es lakásának készítsem el a belsőépítészeti terveit. Mivel már a falak álltak és a térrendezés is megtörtént a kivitelező részéről, így a meglévő szoba kiosztásokkal kellett dolgoznom. Sajnos itt  szembesültem a ténnyel, hogy az építészeti elgondolások több hiányosságot tartalmaztak.  Például az előszoba helység egésze egyszerűen kimaradt a tervekből. A konyha eredeti helye sem volt éppen a legideálisabb.

Ebből az alaphelyzetből kellett a legtöbbet kihoznom. Megrendelőm kérése az volt, hogy egy kis reggelizős pultot alakítsak ki a konyha közelében. Így annak az eredeti elrendezését megcseréltem. Az ajtó mögé kerültek a magas beépített szekrények és a bejárattal szembeni falra a konyhai alsó és felső elemei, amihez ívesen tudtam csatlakoztatni egy kis reggelizőpultot. Ez persze azt is magával hozta, hogy a kivitelezőnek át kellett alakítania a kiállásokat. A koncepcióm az volt, hogy a nappali, étkező, konyhai kapcsolatból a legtöbbet tudjam kihozni, mint látványilag és mint kihasználható tér szempontjából. A bútorozást illetően törekedtem a sok rakodófelület kialakítására de igyekeztem nem zsúfolttá tenni a teret.  Mivel végül előszoba helység nem került kialakításra, így kénytelen voltam a nappalival egybe építeni úgy, hogy ez a fúzió egységet és harmóniát is sugalljon.

Színhasználatot illetően határozott elképzelése volt a megrendelőmnek, ez nagyban segítette is a munkámat. A legfontosabb szín, ami egyben a kedvenc színe is, - a királykék - megjelenhetett volt az enteriőrökben. A nappali meleg fahatású és fényes homokszínekbe öltöztettem, míg a hálószobákba fényes fehéret használtam homokszínnel kombinálva és persze a csodálatos királykék sem maradt el. Volt még egy fontos és meghatározó szín, ami remek kiegészítője ennek a markáns kéknek, az az arany. 
Ezzel a nemes, eleganciát sugárzó árnyalatnak a becsempészése kiegészítőkön keresztül történt, lámpák, dekorelemek formájában.  A egyensúlyra való törekvésem lételemem minden egyes tervezésnél, mindenből pont annyi legyen amennyi kell. Végül egy nagyon elegáns, nőies otthont sikerült megálmodnom megrendelőmnek, amit ő rendkívül nagyra értékelt. "

KrisztaArt
www.krisztaart.hu

Telefon: +36 20 978-22-95

Irodánk címe: 6400 Kiskunhalas Székely u. 5.

Szilágyiné Szabó Krisztina lakberendező - KrisztaArt Kiskunhalas

Szilágyiné Szabó Krisztina lakberendező