Zsoltai Tünde lakberendezőtől tudhatunk meg részletek a lakással és az átalakítási, berendezési munkálatokkal kapcsolatban: 

"A lakás tulajdonosa rövidtávú kiadásra szánta ezt a Budapest szívében található kis lakást. Korlátozott költségvetése volt a projektre, így megtartottunk mindent, amit csak lehetett és inkább csak kiegészítettük, egy-egy apró részét cseréltük ki, vagy alakítottuk át. Szinte csak a legszükségesebb dolgokra költöttünk. Ennek ellenére nagyon fontosnak tartottuk, hogy ez a lakás kitűnjön majd a piacon a sok kiadó lakás közül. Ezért úgy döntöttünk, hogy a legszükségesebb dolgok közé soroljuk a látványelemeket is.

Így került egy egyedi gyártású poszter a nappali ablakai közötti falra, és a vele szembe a poszter párja, egy szintén egyedi nyomtatású falikép. A poszter és a kép színei köszönnek vissza a lakás berendezési tárgyain, dekorációin. Például a faldekorációként használt zöldséges farekeszek is ezeket a színeket kapták, vagy a szőnyeg és díszpárnák is. A konyhabútor adott volt, ennek a cseréje nem fért bele, de a pult kicserélése igen. Mivel az egyik falat táblafestékkel festettük le, ami ezután már krétával is írható, ez teljesen felfrissítette ennek helyiségnek a hangulatát. Az előszobába kerültek a tárolóbútorok, azonban hogy ez a rész se legyen átlagos itt a padlóra egy ugróiskola került padlómatrica formájában.

A nappaliban a funkcionalitást egyszerű, semleges és kedvező árú bútorok használatával értük el, és a színes kiegészítőkkel egyedivé varázsoltuk a teret. A lámpakiállásokon és a kapcsolási körökön sem tudtunk változtatni, ezért olyan lámpát keresünk, ami megfelelő fényt biztosít és önmagában is látványos elem – ez lett az egyedileg összeállított, textil kábeles „pók” lámpa, vagy a galérián az éjjeli lámpák, melyek szintén textil kábellel és egy polc tartóval kerültek a végleges helyükre."

Fotók: Szűcs Alexandra

Zsoltai Tünde - Lakberendező

Weboldal: www.zsoltaitunde.hu

Telefon:  +36-30-382-8441

Zsoltai Tünde