A vadonatúj projekt keretében a tervező hölgyek nagy elánnal vágtak a tervezésbe. Elsődleges céljuk az volt, hogy száműzzék a panellakások jellegzetes jegyeit, a nyílászárókat, a csöveket a nem esztétikus radiátorokat és a beépített bútorokat. A megrendelők szerettek volna néhány élénkebb színfoltot, ami mozgalmassá és fiatalossá teheti a helyiségeket. Hajlandóak áldozni egy-két drágább bútordarabra is, ami majd meghatározz a lakás atmoszféráját.
A bejárat mellett egy bársonypuffra ülve tudjuk a cipőnkét kényelmesen le és felvenni. Ugyanez a vörös szín tér vissza a kis méretű nappali kanapéján is. Mivel túl sok falbontásra nem volt lehetőség, a nappalit az étkező mellett kellett kialakítani, hiszen külön gyerekszobára szükség volt. Az étkező fa bútorai a lámpák és a faliképek is teljes egységet alkotnak, ami a dekorációt illeti.
A babaszoba mindennel felszerelt, így az újszülött semmiben sem fog hiányt szenvedni. A barnás, bézses natúr színvilág kellemes környezetet biztosít majd a babának. A szülői hálóra szintén a friss megjelenés és a könnyedség jellemző. A tervezők a nagyobb alapterületnek köszönhetően ide két dolgozósarkot is be tudtak tervezni. A fürdőben a természet és az erdő színei jelennek meg a barna és a zöld színek formájában. A profi tervezének köszönhetően a mosógépen túl egy szárítógép is a mindennapok segítőjévé lép elő. Ha érdekel, hogy hogyan lehet valóban szép panellakást kialakítani, akkor nézd meg ezt a cikkünket.