Célunk egy olyan térnek a létrehozása volt, ami otthonos, de mégis kifinomult. Elegáns, ahol társaságok jöhetnek össze egy laza hangvételű ebédre, vacsorára. Ahol lehet különféle workshopokat, kiállításokat és tematikus eseményeket tartani és ahol felszabadultan lehet ismerkedni és eltölteni pár órát kellemes légkörben, gasztronómia élményekkel párosítva. 

Szívünkhöz közel álló projekt volt ennek a különleges étteremnek a megálmodása. Nem csak azért, mert hazánkban ez egy viszonylag újkeletű dolog és nem igazán értik az emberek, pontosan mit is értünk lakásétterem alatt, hanem azért is, mert szinte teljesen szabad kezet kaptunk a tervezés során és csak a korábban már elmondott támpontok voltak mérvadóak. 

Két igazán belevaló hölgy a Bolladoro alapítója, erős, temperamentumos és egyben kifinomult egyéniséggel. Ez volt a kiindulási alapunk a hely miliőjének a kialakításában. Egy elegáns, de mégis laza, kicsit olaszos, toszkán hangvételű, pezsgő légkörű helyszín megalkotása. Bízunk benne, hogy ezt sikerült is megvalósítanunk. Személyes kedvencünk a Gropa Konyha által megvalósított beépített boros szekrény, az Intergranit által biztosított RAK Cooking láthatatlan, pult alatti főzőlapja, mely elsőnek Magyarországon a Bolladoro Lakásétteremben került beépítésre, valamint a boros dugó gyűjtő üvegfal az NN Glass jóvoltából. 

"Nagyszerű programok, izgalmas témák, szemet, lelket, ízlelőbimbókat gyönyörködtető falatok, minőségi együttlét - szóljon erről mindenkinek a BOLLADORO lakásétterem."

Látványtervezés: Dudás Nóra , Fotók: Pintér Árpád. 

Bagi Viktória lakberendező

Bagi Viktória lakberendező

Telefon: +36 30 392 57 20
info@victoryourdesign.hu

www.victoryourdesign.hu

www.facebook.com/VictoryourDesign