A megfelelő stílusú és színvilágú festmények adják meg otthonunk egyedi, csak ránk jellemző atmoszféráját. A legszebb, legkarakteresebb festmények sem tudják azonban feldobni a harmónia nélküli belső teret. A rosszul kiválasztott képek pedig a legjobban megtervezett otthon hangulatát is elronthatják. Nagyon fontos, hogy bátran alkalmazzuk a kontrasztok adta lehetőségeket. Bármilyen rendező elvet találunk is ki, minden esetben legyünk mértékletesek.
Az otthonunkban található kiegészítők közül a képek talán a legfontosabbak, hiszen folyamatosan „szem előtt vannak”, befolyásolják a helyiség térbeli hatását, hangulatát, díszei az adott helyiségnek. Ha belépünk egy helyiségbe, a bútorok után a képeket látjuk meg elsőként, s ez mindjárt hatást is gyakorol hangulatunkra.
Az értékes műalkotások elhelyezése, és megfelelő megvilágítása igen fontos feladat. A festményekhez illő keretek kiválasztása pedig komoly körültekintést igényel.
Minden esetben tervezzük meg előre, hogy melyik falfelületen milyen képet szeretnénk látni. Természetesen itt fontos a méret, a szín és a stílus pontos meghatározása. A képek falra helyezésénél ne feltétlenül a szimmetriát tekintsük egyedüli támpontnak, inkább a színek és a formák egyensúlyára törekedjünk. Legtöbbször előforduló hiba, hogy a képeket túl magasan vagy nagyon alacsonyan helyezik el. Ennek elkerülése érdekében tegyük a képeket szemmagasságba. A kisebb képeket két-három sorban is felakaszthatjuk egymás alá, de elszórtan is elhelyezkedhetnek a falon.
Festmények egyedi igények szerint egyedi méretben
Megrendelőink közül egyre többen szeretnének egyedi, csak az ő otthonukban található, oda tökéletesen illeszkedő festményeket, dekorációs képeket, ezért kérésre egyedi tervezést is vállalunk. Ilyenkor a helyszíni felmérést követően a grafikai tervezések bemutatása, és kiválasztása után egy pontos látványtervet készítünk. Ezután már könnyű feladat a megfelelő képet kiválasztani. Ha megtaláltuk a nekünk tetsző képet, sor kerülhet a festmény vagy művészi dekorációs kép megalkotására.
A kép készülhet selyemre, művészvászonra vagy művész papírra. A keretezés történhet hagyományos módon, vakrámára feszítve vagy üveg alatt paszpartuval. Képek rendelése, illetve további információk magánszemélyeknek, lakberendezőknek, belsőépítészeknek:
Lakberendező segítségét kéri kőburkolata kiválasztásához? Lakberendező kolléganőnk szívesen segít a belső és a külső terek kialakításában és igényének megfelelő berendezésében.
A természetes kövek forgalmazója:
Természetes Kövek Háza
Járjunk természetesen!
2040 Budaörs, Károly király u. 16.
Telefon: 06 23/500 770
és 2030 Érd, Szajkó u. 42.
e-mail: info@termeszeteskovekhaza.hu
Várjuk Önt szeretettel!