A drámai, élénk színárnyalatok, valamint a letisztultabb, finomabb tónusok párosításával a színek a belső terekben átfogóan markáns hangulatot teremtenek, és ezekkel a párosítások nekünk is nagyobb önbizalmat adnak a lakberendezési választásaink terén. Az általunk ajánlott négy színnek – Radicchio, Studio Green, Hay, és All White – maradandó varázsa van, melyek, annak ellenére, hogy meglepő kombinációban kerülnek felhasználásra, mégis megnyugtatóan ismerősek maradnak. A Hay és Studio Green régmúltat idéző, de mégis időtlen hangulatától, a Radicchio élénk tónusain át a letisztult, egyszerű All White ellensúlyozó hatásáig a színek kifinomult minőséget sugároznak, amely mind a kortárs, mind pedig a hagyományosan berendezett otthonokban csodálatosan működnek.
Radicchio
Míg az elmúlt évek trendszíne egyértelműen a rózsaszín volt, 2017-ben az arányok inkább az erőteljesebb, pozitív gondolkozásra sarkalló pirosak illetve vörösek felé tolódik. A Radicchio vörös színe a cseppnyi kék tónusnak köszönhetően buja, érzéki, és romantikus. Tökéletesen harmóniában illeszkedik a szürkékhez, mint a Mole’s Breath, Purbeck Stone és Ammonite. Ezen szürkék visszafogottságával teljesedik ki a szín mélysége. Élettel teli és vidám hatást érünk el, amennyiben a Radicchio használjuk domináns színnek, és a szürkékkel csupán kicsit megzabolázzuk, visszafogjuk a vörös erejét.
Studio Green
Legyen bátorságunk hozzá, hogy a szobánk egy kiemelendő falán a Stúdió Green mély zöldjét használjuk, a megszokottabb feketék helyett. Ez a szín klasszikusnak számított az Angol klubszobákban, mégis a modern enteriőrökben a 2017-es trend stílusát is hozza a ma olyannyira kedvelt növényi jegyekkel. Ez a kimért szín behozza szobánkba a természetet, és a krémes New White, Farrow’s Cream vagy Pointing színekkel párosítva igazán nyugodt, derűs hatású. A Stúdió Green falszín behozza szobánkba a természet meghittségét, nyugalmát.
All White
A tiszta fehér, mint az All White, olyan, mint egy tiszta lap. Nincs benne színező pigment, így a maga letisztultságában teremti meg a frissesség, és tisztaság érzését, anélkül, hogy túlzottan rideg hatást adna a szobánknak. A titka az, hogy időtlen, egyszerű, mégis mély fehér szín. Great White, Cabbage White vagy Strong White egyaránt tökéletesen párosítható vele. Ezek a magukban egyszerű színek, kombinálva mégis komplexen működnek. Nagyszerű hátteret nyújt művészeti alkotásoknak, de a naturális berendezési tárgyaknak is.
Hay
A Hay letisztult, mégis barátságos, lágy szín. Szobánkban mélységével, és lágyságával csodálatos megnyugtató atmoszférát termet. Nem egy tipikus napsárga szín - bár erős fényben felerősödik – sokkal inkább időtálló, változatos tónus, egy csepp zöld árnyalattal. A Hay sárga színét remekül ellensúlyozza, és kiemeli az Oval Room Blue vagy a Setting Plaster. Ezekkel a párosításokkal a MCM stílus vidámságát tudjuk megidézni. A mennyezeten pedig a Wimborne White használatát ajánljuk. Ezek a kombinációk változatos, mégis egészében egységes, vidám, hangulatot keltenek.
Szerezd be a Farrow an Ball festékek további 132 árnyalatát a a FAB Color Hungary bemutatótermében!
FAB Color Hungary Kft.
Farrow & Ball Bemutatóterem és lakberendezési szaküzlet
Üzletünk címe: 1055 Budapest, Szalay u. 4.
Telefon: (20) 333-7979
www.fabcolor.hu