Az IKEA világában az év mindig az új katalógus megjelenésével kezdődik. A 2018-as termékkatalógus fő témája ezúttal: Teremts otthont mindannak, ami Te vagy! Idén is vadonatúj és tartalmas inspirációforrást vehet kezébe az olvasó, de ezúttal nem csak egyszerűen bemutatjuk a legfrissebb termékeket, hanem négy színsémát követünk végig az év során. Ily módon a divatirányzatokhoz hasonlóan, a lakberendezésben is különleges inspirációt kaphatnak a vásárlók és a dizájn szerelmesei.

„Négy, jól elkülöníthető színösszeállítással igyekszünk minél inkább felkelteni vásárlóink érdeklődését és erősíteni bizalmukat a márkában, biztosítva őket arról, hogy mindig képesek vagyunk megújulni, még vonzóbb és naprakészebb megoldásokkal jelentkezni az otthon bármely területére. Az év során különböző színsémákkal jelentkezünk, melyek alapján a vásárlók könnyen eligazodnak az egyes főbb elemek és jellemzők között, és ihletet kaphatnak a választék variálásának számtalan lehetőségére” – indokolja az újítást Eleni Kliamenaki, az IKEA magyarországi, csehországi és szlovákiai régiójának lakberendezője.

Lássuk hát közelebbről, milyen színekkel, anyagokkal, mintákkal találkozhatunk ősszel és télen,
sőt vessünk egy rövid pillantást a tavaszi és a nyári hangulatra is!

Ikea lámpa

Ikea tányér

Ikea ágynemű

Arany színű evőeszköz

Őszi inspiráció
A hosszabb őszi estéken több időnk jut a társasági életre, a játékra vagy az hétköznapi kikapcsolódásra. Rendezzük be úgy az otthonunkat, hogy kellemes, természetes környezetben fogadhassuk a barátainkat. A hívogató, meghitt atmoszféra ismerősöket és rokonokat egyaránt maradásra csábít. Az ősz hangulatát a családdal és a barátokkal otthon eltöltött idő határozza meg leginkább.  Kiváló kiindulási alap a tökéletlenség, az egyediség és a változatosság. A társasági életre is jó hatással van, ha különféle anyagok kombinációját alkalmazod otthon, például a sötét árnyalatú fát, a kerámiát, a lenvásznat, a bársonyt, a rezet és a fényes üvegfelületeket, bátran alkalmazva növény- és absztrakt mintákat.

Ikea lámpa kollekció

Pálma mintás fotel

Az őszre jellemzők a mély, telt színek, úgymint a smaragdzöld vagy a sötétkék, az egymással kontrasztot képező, vastag anyagok, valamint az organikus és elegáns formák, illetve fényes felületek újfajta kombinációi, melyek az elsőrendű minőség érzetét keltik. A tradicionális és a modern stílusok kombinációja is remekül működhet - egy hagyományos szekrény és egy modern kanapé együtteséből adódó stíluscsavar például különlegesen személyessé teszi a teret, és a városi élet kifinomultságának elbűvölő érzetét kelti.

Téli inspiráció
Az évnek ebben a szakában számos ünnepi pillanatot élünk át. Ünnepeljünk hát meg azt is,
hogy otthonunkban könnyen kialakíthatjuk, átélhetjük és másokkal is megoszthatjuk az
ünnepek önfeledt, vidám pillanatait! A télhez leginkább a karácsonyi dekorációt társítjuk, de miért
ne ünnepelhetnénk meg ugyanígy a hétköznapokat is? Bármilyen alkalom, amit ünnepléssel töltünk, remek lehetőség, hogy az együttlétet az önkifejezéssel összekapcsoljuk. A téli trend jellemzői az egyszerűség és a részletekre való odafigyelés.

Szőnyeg egyszínű

Rózsaszínű fal és zöld fal

Túlnyomórészt a világos fa és a semleges színek dominálnak némi pasztellel és új, élénk színekkel keverve, elsősorban kiegészítők formájában. Könnyen megteremtheted a téli hangulatot bársony, vas, parafa, bőr vagy lakkozott fém felületek alkalmazásával, továbbá természetes rostanyagokból, pamutból, vászonból, gyapjúból - többnyire elnagyoltan, kézzel megmunkált formában - kötött vagy szőtt kiegészítőkkel. Drámai kontrasztot eredményez, ha a semleges textúrákat feketével kombinálod.

Bepillantás a tavaszi és a nyári inspirációba
Habár közeleg a nyár vége, korai még a jövő nyárról beszélni. Ami a tavaszi trendet illeti, élénk
színkontrasztokra, a színek különböző árnyalatainak vegyítésére, energikus hatású és
meglepő funkcionalitású lakberendezési tárgyakra számíthatunk, melyek a modern és a
populáris stílusokat kombinálják.

Madár mintás párna

A jövő nyári szezonban a meleg földszínek és a természetes anyagok kerülnek ismét előtérbe a mindennapokban. Bármelyik színséma kelti is fel a kíváncsiságodat, ne félj attól, hogy hibát vétesz az alkalmazása során – a Te otthonodról van szó, ahol kisebb tökéletlenségek megengedettek. Teremtsünk hát otthont az egyediségnek és a változatosságnak, amit a természet ösztönösen alkotott a dizájnban és a megoldásokban! További részletek: www.IKEA.hu