Sokan örülnek, ha már egy albérletet, vagy bérelt lakást megengedhetnek maguknak, de még nincs pénzük arra, hogy új bútorokat lakberendezési kiegészítőket vegyenek bele. Óriási változást lehet elérni akár néhány jól válogatott dekorációs elemmel is, ráadásul idén az újrahasznosítás is szexi, így nem kell aggódni, ha csak régi holmik hevernek a szekrény mélyén. A ház- és lakáskeresők azonban sokkal nagyobb arányban hajlandóak az enteriőrre is költeni - derül ki a Flatfy-val folytatott beszélgetés során.
Lekerekített bútorok
A hatvanas-hetvenes években népszerű lekerekített, íves bútorok ismét meghódították a piacot. Székek, asztalok, kanapék és karosszékek különböző színekben várják a retro-modern szerelmeseit. Idén a harsány színek éppúgy trendik, mint a lágy színek. A smaragdzöld, indigókék és a kékeszöld sötétebb árnyalatainak mély tónusa remekül mutat kontrasztos párjaival. A zöld egyébként a 2019-es év kiemelkedő örökzöldje, és kifejezetten népszerű választás is a nappaliba, hiszen nyugtató hatása van, és a természetes anyagok felhasználását is erősíti, hiszen sok természetben megtalálható anyagból kinyerhető színről van szó.
Aranyba borul a lakás
A másik népszerű színárnyalat kitüntetését idén az arany vette át. Nem elég, hogy jólétet sugároz, egyszerre elegáns és kifinomult is, ráadásul minden alapszínnel kiválóan ötvözhető. Habár az arany és az ezüst mindig is versenyben álltak egymással a kiegészítők terén, és kivételes esetekben akár kombinálhatóak is, idén egyértelműen az arany vette át a vezetést. És még a most trendi zölddel is remekül kombinálható.
Mintaőrület
Ha pedig már unod az egyszínű falakat és kiegészítőket, és te is valami vadabbra vágysz, jó hírünk van: most tombolnak a mintás bútorszövetek és kárpitok a lakberendezésben. Idén visszatért például a terrazo minta, ezúttal pedig szőnyegeken és tapétákon is elérhető. Népszerű továbbá a levélminta, ami a már korábban is emlegetett zölddel remekül kijön. A mintákban azonban folyamatosan tombolnak az orientált vonalak is, így tényleg bárki megtalálhatja a neki való stílust. Ne csak a nappaliban és a hálóban gondolkozz! Konyhádat is feldobhatod akár egy mintás csempével, játékosságot csempészve az idén újra népszerű klasszikus stílusba.
Kézműves, öko darabok
Ahogy a vintage dolgok, úgy a kézműves, újrahasznosított berendezési tárgyak is második arany korukat élik. A zero waste és a Föld megmentéséért szervezett mozgalmak egyre növekvő népszerűsége egyfajta slow design irányzatot eredményeztek, aminek az a lényege, hogy a rohanó világgal ellentétben ismét előtérbe helyezi az élet szándékosan lelassított elvét. A tudatos környezetvédelemnek hála pedig előtérbe kerülnek a könnyen fenntartható anyagok, mint a fa, a rizspapír és a kerámiák.
Kompakt, átalakítható bútorok
A kicsi lakások okos megoldást követelnek meg. Egyre inkább elterjednek a többfunkciós bútorok, az átalakítható, kinyitható berendezések, amik nemcsak, hogy helytakarékosak, de még praktikusak is. Idén igencsak népszerűek az összecsukható asztalok, a beépített tárolók, és minden, ami egynél több funkciót képes ellátni a háztartásban. Az ilyen darabok segítségével optikailag csalhatunk kicsit a lakás méretein, hiszen minél kevesebb bútor található egy szobában, annál üresebb, ezáltal pedig tágasabb hatást kelt.
Bohém őrület
A hatvanas-hetvenes évek retro-modern adaptációja tényleg hatalmas sláger 2019-ben, amihez egyrészt újrahasznosíthatsz vingate darabokat, másrészt alkalmazhatsz modern kiegészítőket is. Az egész irányzat a két stílus ízléses keveréséből adódik, legyen szó mintákról, anyagokról, avagy színek tudatosan furcsa összeválogatásáról. Fiatalos, művészi hatást éppúgy kelthet ez a stílus, mint elegáns játékosságot, ha például minimalista berendezéseket akarunk csak megbolondítani kicsit valami csintalanabbal.
A natúr színek és a környezetbarát, valamint a kézműves darabok szintén kiváló alapanyagként szolgálnak a bohém stílushoz, hiszen a natúr színek igencsak mérvadóak benne. Ráadásul az első pontokban említett örökZÖLD és arany is kifogástalanul párosítható a barna és bézs különböző árnyalataival.
Ezek a trendek egymással is kiválóan ötvözhetők, határt tényleg csak a kivitelező személy képzelete szabhat a dolognak. Egyik stílus építkezik a másikból, a határok szinte összemosódnak, hiszen lassan már nehéz lenne megmondani, az elemek vagy a stílus volt előbb. Egy biztos azonban, hogy ha valakinek fontos az önkifejezés, ezekkel a tippekkel könnyen megtalálhatja a hozzá leginkább passzoló irányzatot, és még trendivé is varázsolhatja a lakását mindeközben.