4 tipp, hogy virágos legyen a karácsonyi időszak
Pedig ezek a csillag alakú virágok váratlan és kreatív dekorációként az ünnepi készülődés minden lépésének fontos szereplői lehetnek. A Stars for Europe szakértői most bebizonyítják, milyen sokoldalú növények is valójában a mikulásvirágok és megmutatják, megannyi különleges módon használhatjuk fel őket karácsonykor és akár azon is túl.
1. Kreatív adventi várakozás
A karácsony előtti hetekben fokozatosan jelenik meg az izgalom, amikor kikerülnek az adventi koszorúk és naptárak, melyek ünnepi hangulatot teremtenek és visszaadják az időszak meghitt jellegét.
Egy romantikus hangulatú, kézműves adventi koszorú elkészítéséhez nincsen másra szükségünk, mint néhány, meleg árnyalatú vágott mikulásvirágra és gyertyára. Megalkotásához borítsunk be egy koszorú-keretet mohával, majd díszítsük azt örökzöld lombokkal, eukaliptusszal, apró tobozokkal és miniatűr díszekkel. Ezután erősítsünk négy oszlopgyertyát a koszorúra, és helyezzünk bele nyolc kémcsövet.
Öntsünk vizet a fiolákba, és töltsük fel őket vágott mikulásvirágokkal. Végül kössünk bársonyszalagokat a gyertyák köré, és tegyük a koszorút egy vintage gyümölcs- vagy tortatartóra. Hasonló színeket felhasználva, a mikulásvirágokból izgalmas adventi naptárat is készíthetünk. Új életet adva néhány befőttesüvegnek, kreatív módon rejthetjük el apró ajándékainkat. A dekoráció elkészítéséhez 24 üres, fedeles üvegcsére, arany és pasztellszínű festékekre, matricákra, egy tollra, valamint két rózsaszínű mikulásvirágra és négy-öt fagyalágra van szükségünk. A halvány meleg színűre festett, számmatricákkal és virágokkal díszített üvegek tökéletesen illeszkednek majd bármely polchoz vagy ablakpárkányhoz.
2. Mesébe illő karácsonyfa alternatívák
Szenteste feldíszített fa nélkül? Ritka az olyan háztartás, ahol ne a karácsonyfa lenne az ünnepi időszak egyik legfontosabb eleme. Ha szeretjük a változatosságot és szívesen kipróbálunk új ötleteket, néhány mikulásvirág felhasználásával szokatlan, de annál kreatívabb lehetőségeket valósíthatunk meg.
Háromszög alakja miatt ez az egyszerű, fából készült polcszerkezet ideális karácsonyfa helyettesítő lehet, ha kedveljük az újdonságokat, vagy az ünnepek alatt is fontosnak tartjuk a fenntarthatóságot. A díszítéshez nem kell mást tennünk, mint feltölteni a polcokat mikulásvirágokkal, tobozokkal, lombos növényekkel, apró ajándékokkal és karácsonyi díszekkel. Végezetül pedig egy fényfüzérrel érhetjük el az igazán ünnepi hatást. A szerkezet görgői azt is lehetővé teszik, hogy minimalisztikus fánkat oda helyezhessük ki, ahol valóban a legnagyobb figyelmet kapja.
Ha pedig kedvünkre van a romantika, ez a bogyókkal és fehér fényekkel díszített karácsonyfa egyszerre varázsolhat otthonunkba mesébe illő, mégis modern hangulatot. Az elkészítéséhez szükséges, körülbelül 1,8 méter hosszú faágakat egyik végükön összekötve gúla alakú, sátorra hasonlító szerkezetet építhetünk. Az újragondolt karácsonyfa középpontjában egy kosár áll, amelyet a favázhoz erősítve, mikulásvirágokkal ültethetünk be. Az igazán ünnepi látványért becsomagolt ajándékainkat is elhelyezhetjük a kreatív installáció alá.
3. Akár díszítőelem, akár ajándék
A szeretettel becsomagolt ajándék éppen olyan fontos, mint annak tartalma. Vágott mikulásvirágokkal az ajándékok gyönyörűen feldíszíthetők karácsonyra, még izgalmasabbá téve a bontogatás előtti pillanatokat. Papír helyett pedig akár négyzet alakú szövetet is használhatunk a csomagoláshoz, mely nemcsak esztétikus látványt nyújt, de a végtelenségig újra fel is használható.
A mikulásvirágok emellett nemcsak díszítőelemként, de ajándékként is remekül megállják a helyüket. Egy apró, de figyelmes meglepetés megteremtéséhez felhasználhatunk például egyesével vágott és feldíszített mikulásvirág szárakat.
Annak érdekében, hogy a kis ajándékok szállíthatóak is legyenek, beépített szívószálas, italos üvegekre van csupán szükségünk. Az üvegcséket töltsük meg vízzel, a szívószálakat pedig cseréljük ki a vágott virágokra, majd a fedelek peremére rögzítsünk örökzöld ágakat néhány zsineg használatával.
4. Irigylésre méltó asztali dekorációk
A tökéletes, minden érzékszervet megszólító ünnepi étkezéshez az asztal megfelelő feldíszítése legalább olyan fontos, mint az ételek és italok kiválasztása. Az őszi és téli hónapokban a mikulásvirágok, színes leveleikkel és különleges formájukkal tökéletes virágdíszként szolgálnak az ünnepi asztalon. Akár vázában vagy cserépben, akár magukban vagy más téli virágos növényekkel kombinálva - a mikulásvirágok kreatív lehetőségei végtelenek.
Ha az elegáns és természetes hatást kedveljük, krémszínű mikulásvirágokkal és zöld növényekkel letisztult terítéket készíthetünk. Helyezzünk az asztalra mohát, tobozokat, fenyőgallyakat, majd hópermettel, színben és témában illeszkedő karácsonyi díszekkel fokozzuk a hatást. Néhány fehér és zöld gyertya felhasználásával hangulatos fényt is varázsolhatunk.
Ha pedig egy igazán szembetűnő dekorációt szeretnénk, a piros mikulásvirágokkal sűrűn beültetett teríték káprázatos látványt nyújthat az ünnepi asztalon. A tálakban és környékükön elhelyezett fenyőágak, diófélék és almák pedig tökéletes kombinációt alkothatnak. A vörös különböző árnyalatainak felhasználása igazán dinamikussá teszi az elrendezést.
Stars for Europe (SfE)
A Stars for Europe egy marketingkezdeményezés, amelyet olyan európai mikulásvirág-nemesítők alapítottak az MNP Flowers támogatásával, mint a Dümmen Orange, a Selecta One, a Beekenkamp és a Syngenta. A kezdeményezés 2000-ben indult azzal a céllal, hogy elősegítsék és biztosítsák a hosszú távú mikulásvirág-értékesítést Európában. Az SfE jelenleg 22 európai országban működik.
Torvábbi információ: www.starsuniteeurope.eu