Patricia Castro belsőépítészeti stúdiója a brazíliai Londrina városban található. A számos magas toronyház egyikében találjuk ezt a lakást, amit négy fő számára alakított ki két különálló gyerekszobával. A lakberendezésre a temperamentumosság jellemző, a letisztult formák mellett inkább a vegyes anyaghasználat és a mozgalmasság jellemző, helyenként játékos és színes megoldásokkal. A nappali a konyhával és az ahhoz szervesen kapcsolódó étkezővel található egy légtérben.

A konyha rendkívül jól felszerelt, az érdekessége egy hűthető illetve temperálható tolóajtós szekrény, ami a kamra funkcióját tölti be. A fényes felületek és a visszatükröződésükben megcsillanó designlámpák formája különleges összhatást eredményez. A gyerekszobákba egyedi tervezésű bútorok kerültek, ami szintén Patricia tervei alapján valósulnak majd meg, A gyerekek külön fürdőszobát kaptak, a lányfürdőben egy rózsaszínű zuhanyzót a fiú fürdőben egy kékes árnyalatút találunk. A színes részletek között érdemes elidőzni és megfigyelni a részleteket. A tervező ugyanis a viszonylag kisebb alapterület ellenére is sok érdekes részletet hozott létre megbízói számára.