A magyar Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ), mint országos és szakmailag elismert szövetség, működésének első pillanatától kiemelt feladatának tekinti a magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítését, a szakma megfelelő elismerését és megbecsülését, illetve a lakberendezők személyes kibontakozási lehetőségének megteremtését.
A 2003. óta minden évben kiírt pályázat a tavalyi 2012-es évben vált teljesen nyílttá. A nyíltság értelmében azok is részt vehetnek a megmérettetésen, akik nem tagjai a szövetségnek, így minden magyarországi, minimum középfokú OKJ-s lakberendező végzettséggel rendelkező személy beadhatja pályázatát egyénileg (lakberendező és pályakezdő lakberendező kategóriában), illetve csoportosan is. (A pályázati feltételekről részletesebben a www.evlakberendezoje.wordpress.com oldalon olvashat.)
A LOSZ célja, hogy összefogja és segítse a hazai lakberendezőket, tovább képezze szakmai ismeretüket, gyakorlati módszereiket, illetve a munkavégzés során – esztétikus és maradandó dizájnélmény formájában – biztosítsa, a szakmai szempontok maximális szem előtt tartásával végzett, lehető legjobb minőségű ügyfélkiszolgálást és a felek érdekvédelmét.
Az idei évben szeretnénk a lakberendezők szakmai elismerése, a magas minőségi színvonalon végzett lakberendezői munka díjazásán túl az összes hazai lakberendező figyelmét felhívni a szakmai összefogás fontosságára és a társszakmákkal történő hatékony együttműködésre is. Mindemellett fontosnak tartjuk magának a magyarországi lakberendezői szakmának a megújulását és megbecsülését is. Éppen ezért került a 2013. évben a különdíj középpontjába a fürdőszoba, mely „kicsisége” mellett nagyon is fontos részét képezi életterünknek. (Eddigi díjazottainkról és a tavalyi nyertesekről a www.evlakberendezoje.wordpress.com oldalon
olvashat.)
A pályázati anyag tartalma:
Az „Év Lakberendezője” és az „Év Lakberendező Teamje” kategóriában a feladat egy-egy megvalósult munka bemutatása. A szokásos pályázati Tabló mellé idén a megvalósult munka Tervdokumentációját is be kell nyújtani a pályázat mellékleteként, melyet a Szakmai Zsűri bírál el.
Az „Év Pályakezdő Lakberendezője” kategóriában idén a most épülő Olimpia Lakópark egyik lakásának berendezése a feladat, a megadott kiírás szerint.
A pályázatok leadásának határideje: 2014. február 4. (kedd) 16.00 óra
A pályázatok leadásának helyszíne: a LOSZ Titkársága (2045 Törökbálint, Tópark u. 1/A. - MaxCity Áruház, 219-es üzlet).
A 2013. évi pályázat feltételei: www.evlakberendezoje.wordpress.com
A pályaművek értékelését, elbírálását neves szakemberekből álló zsűri - dr. Bálint Imre Ybl díjas építész, Szenes István Ybl díjas belsőépítész, dr. Slézia József művészettörténész, Ebedli Gyula belsőépítész és Pozsonyi József belsőépítész - végzi. A zsűri a munkákat egységes pontozási rendszer szerint pontozza és a pontszámok összesítését a zsűri választott elnöke, illetve a bizottsági személyek közösen végzik. A zsűri elnöke minden pályaműről, helyezéstől függetlenül, írásos értékelést ad. (Az értékelés folyamatáról és az értékelési szempontokról bővebben a www.evlakberendezoje.wordpress.com/ oldalon olvashat.)
A 2013 év „Az Év Lakberendezője” nyílt pályázat díjai, a pályaművek díjazása
Az Év Lakberendezője Pályázat 2013. főszponzora a Merkapt Zrt., aki a nyertesek fődíját biztosítja. A fődíj mellett számos különdíj, meglepetés is várja a pályázókat.
Egyéni kategória (lakberendező és pályakezdő lakberendező):
• Az „Év Lakberendezője 2013.” és az „Év Pályakezdő lakberendezője 2013.” cím elnyerője elismerő oklevelet és egy, a LOSZ logójával ellátott míves emlékdíjat kap.
• Az „Év Lakberendezője 2013.” győztese a 2014. évben egy éven át a „Szövetség Arca”-ként jelenik meg a közszférában, a médiában, a kiállításokon és egyéb fórumokon; képviselve ezzel a lakberendezői szakmát és önmagát.
• Az „Év Lakberendezője 2013.” és az „Év Pályakezdő lakberendezője 2013.” cím nyertesei ezentúl folyamatosan használhatják és kiadványaikban feltüntethetik az őket megillető titulust.
• Meghívást kapnak a szövetség részvételével egy 2014-ben esedékes kiállítás LOSZ-standjának tervezésére.
• Ha a nyertes nem tagja a LOSZ-nak, akkor a Szövetség egyéves teljes jogú LOSZ-tagságot biztosít számára.
Csoportos kategória:
• Az „Év Lakberendezői teamje 2013.” díjat elnyerő csapat egy, a LOSZ logójával ellátott míves emlékdíjban részesül, illetve a csapat minden tagja személyre szóló oklevelet kap.
• A csapat meghívást kap a szövetség részvételével egy 2014-ben esedékes kiállítás LOSZ-standjának tervezésére.
• A „Év Lakberendezői teamje 2013.” cím nyertesei folyamatosan használhatják és kiadványaikban feltüntethetik az őket megillető titulust.
Mindezen díjak mellett az idei évben is van közönségdíj az összes kategóriában, hiszen a zsűri értékelését követően a pályamunkák kiállításra kerülnek a MaxCity Áruházban, valamint ezzel egy időben a LOSZ-portálon is megtekinthetık. A kiállításon a helyszínen elhelyezett szavazólapokkal, az ott feltüntetettek szerint, garantáltan zárt rendszerben lehet szavazni.
Az Év Lakberendezője 2012 Közönségdíjasainak díja:
• „Az Év Lakberendezője 2013. Közönségdíjasa”, „Az Év Lakberendező Teamje 2013. Közönségdíjasa” illetve „Az Év Pályakezdő Lakberendezője 2013. Közönségdíjasa” feliratú oklevélben részesülnek és jogosultak e cím folyamatos használatára és kiadványaikon történő feltüntetésére.
• A nyertesek a 2014. évben kiemelt kiállítási stand tervezésére való meghívást kapnak.
Különdíjak:
A pályázat főtámogatója, a Merkapt Zrt. az összes beadott pályamű alkotójának ajándékot ad.
Az Év Fürdőszobája 2013
A pályázat főtámogatója, a Merkapt Zrt. az összes beadott pályamű közül kiválasztja a legszebb fürdőszobát, és az Év Fürdőszobája 2013. címet adományozza a győztesnek.
Egyéb különdíjak:
Tagcégeink és külsős cégek az általuk legjobbnak ítélt pályamunkákat külön díjjal jutalmazzák. Eddig a következő cégek ajánlottak fel különdíjakat:
· Andamy Kft
· Balambér Háza Édességműhely
· Cadline Kft.
· Forest Hungary Kft.
· Inda Group Kft.
· Junior Art Center
· Kludi Szerelvények Kft.
· Lakberinfo online magazin
· MaxCity Lakberendezési Áruház
· Miele Kft.
· Paczona Márta képzőművész
· PRove Kommunikáció
· Solthy Gallery
· Stílusház Oktatási Stúdió
· Strohmayer Erika pszichológus és coach
· Széplak Magazin
· Villeroy&Boch Magyarország Kft.
· Xantos Mobil Masszázs & Spa Kft.
· Yuno Design Kft.
További információk:
Máray Klára
Lakberendezők Országos Szövetsége titkárság
telefon: +36 20 428-2739
e-mail: losz@t-online.hu