Modern elegáns nappali íves kanapékkal

Lakberinfó: - Mikor döntött úgy, hogy a belsőépítészet lesz az a pálya, amivel sok éven át foglalkozni szeretne?

Dóró Judit: - Már kisiskolás éveimben is érdekelt a tervezés, ezen belül is a ruhatervezés. Igazából már építész főiskolás éveimben is azt terveztem, hogy egyszer ezzel szeretnék foglalkozni. Hatottak rám az építészeti stílusok is, a barokk és a klasszikus díszessége és a Bauhaus letisztultsága is. Aztán első gyermekem születése után nem sokkal kerültem végül a pályára és hálás vagyok, hogy azzal foglalkozhatok amit szeretek, ami feltölt és kikapcsol.


L.: - Mi a véleménye, mi az a három legfontosabb tulajdonsága, ami egy tervező esetében elengedhetetlen a professzionális munkavégzéshez?

D.J. - Ez a pálya annál sokkal komplexebb, hogy mindössze három dolgot emeljek ki.

Dóró Judit Belsőépítész

De ha mégis említenem kellene hármat ezekből, akkor talán a következők lennének amiket fontosnak tartok a jó ízlés és a harmóniára való igényeken kívül. 

Legfontosabbnak a nyitottságot tartom. Nyitottság az Ügyfelek felé, hogy a tervező kellően megismerhesse a megrendelő igényeit, és kiismerje magát a design folyamatosan változó világában. Hiszen nagyon fontos, hogy az Ügyfél érezze, hogy az a szakember akihez fordult az naprakész a saját területén.

Fontosnak tartom, hogy egy tervezőnek, - legyen az a pályája elején is akár, - határozott elképzelései legyenek egy adott tervezési koncepcióról és azokat konzekvensen végig is tudja vinni a projekt befejezéséig. 

Nem utolsó sorban pedig amit még kiemelnék a nagyfokú kreativitásra való igény, hogy egy tervező sokszínű tudjon lenni. Legalábbis aki nem egy stílusra szeretne szakosodni hosszútávon. Véleményem szerint a korunk folyamatos változásai is leginkább ezt a fajta szemléletet és személyiséget igényli.

L.: - Aki követi Dóró Judit munkásságát jól tudja, hogy az art deco újragondolt változatait előszeretettel jeleníti meg a lakásokban. Honnan jött a vonzódás, ehhez a lassan 100 éves, de minden bizonnyal örök életű stílushoz?

D.J. - Stílusok terén mindenevő vagyok, nem kifejezetten art deco-val indítottam kezdeti munkáimat, hiszen tudjuk erre a stílusra a luxus, a csillogás jellemző. Viszont tény, hogy kedveltem a múlt század eleji világot, a hangulatokat, az öltözködést, polgári miliőt és a különleges tárgykultúrát. Később aztán szépen fokozatosan a megrendelői igények által alakult ki, hogy ma már az ügyfeleim java része el is várja tőlem ezt az irányt. Munkáiban is fontos a pompa és csillogás megjelenítése, miközben élhető, minőségi élettereket alkotok. 

 L.: - Számos luxuslakás látványtervei jelent már meg a Lakberinfón a DD Interior Design Stúdiótól. Mik azok a szempontok, amit a megrendelők fontosnak tartanak egy luxus környezet esetén, és mi az amit a belsőépítész tart annak?

D.J. - Amit egy tervező fontosnak tart, azt a megrendelője is annak fogja. A tapasztalatom az, hogy a megbízók kifejezetten el is várják is azt, hogy mint a járni tanuló gyermeket, magabiztosan vezessük őket, hiszen a design területén ránk vannak utalva, illetve hozzáértő javaslatainkra. Visszatérve a kérdéshez, mivel az art deco stílus alapvetően is a luxusról szólt és ez változatlan maradt napjainkban is, ezért olyan anyagok, termékek betervezése az igény, amik ezt a nemességet sugárzó stílust a mai anyagokkal és trendekkel ötvözve visszatükrözi. 

L.: - Ha ellátogatnánk Judit otthonába, akkor mi lenne az a lakberendezési tárgy, bútordarab,  vagy akár csak egy apróság, amit büszkén mutatna meg nekünk?

D.J. - Amit biztosan megmutatnék az egy plakett lenne, melyet 2018-ban kaptam egy szakmai pályázaton. Ez  a Gastro & Hotel Design Award különdíja volt részemre, ahol egy apartmanház belső terveit kellett elkészítenem egy különleges szépségszalonnal. melyért nagyon hálás vagyok. Van még egy családi emlékünk is, ami minden nap velünk van. Ez pedig egy régi falióra, ami a férjem nagyszüleitől került hozzánk. Egy alapos felújítást követően a mai napig mutatja számunkra az időt. 

L.: - A 2020-as év a tervezők életében is jelentős változást hozott. Mik voltak azok a szempontok, amiket be kellett iktatni a zavartalan ügyfél-tervező munkakapcsolatba?

D.J. - Mivel én kezdettől fogva így terveztem, túlnyomórészt  az irodámból és javarészt online mindig fegyelembe vettem, hogy az ügyfelem idejéből csak annyit vegyek igénybe amennyi indokolt. A terveink között szerepel, hogy már a szerződéskötések is online fognak történni a remélhetőleg átmeneti időszak alatt. 

L.: -Végül pedig pedig hogy látja, milyen újdonságok, lakberendezési trendek törnek előre 2021-ben, illetve mik azok, amik változatlanul népszerűek maradnak.

D.J. - A régmúltból eredő alapstílusok – minimalista, klasszikus, artdeco ,..stb. -szerencsére mindig is megmaradó irányzatok közé sorolhatók. Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy ezek az alapstílusok elkezdtek kicsit felfrissülni, bizonyos mértékben egymással keveredni és ezáltal új, eklektikusnak is mondható irányzatokká alakulni. Mivel a keveredés mértékére, milyenségére nincs szabály, ezért a tervező fantáziájára van bízva, milyen irányba terjeszkedik. Én örülök, hogy feloldódtak a stílusok közti merev határok és ezáltal egyfajta rugalmas, tervezői szabadság jött létre amiben nagyon jól lehet szárnyalni.  

Válogatás Dóró Judit belsőépítész munkáiból: