Jó hír, hogy egy téli felújítástól sem kell kétségbeesnünk, megfelelő körültekintéssel hideg időben is dolgozhatunk tartósan és szépen, de mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy lassabban haladnak majd a munkálatok, és a fűtésszámlánk is vaskosabb lesz. Podmaniczki „Szobafestő” Attilát, a Poli-Farbe alkalmazástechnikusát kérdeztük, mire érdemes figyelni, ha az előttünk álló zordabb hónapokban vagyunk kénytelenek kisebb-nagyobb felújítást végezni:
1. Megfelelő hőmérséklet
Az egyik legfontosabb, amire ügyelnünk kell ugyanis, az a hőmérséklet! Amikor tartósan hideg van, az üres ingatlan falai is hidegek, márpedig a falfestéshez, festékfajtától függően, körülbelül 20-30 fokos hőmérsékletet kell biztosítanunk lakáson belül – hangsúlyozta Podmaniczki Attila, a Poli-Farbe alkalmazástechnikus szakembere. Persze nem mindegy, hogy családi házról vagy olyan társasházi vagy panellakásról van szó, amit körbefűtenek a szomszédok. Mindegyik helyzetre egyformán igaz, hogy a kihűlt falakat elő kell készíteni, ezért már a festés előtti egy-másfél hónapban meg kell kezdeni az intenzív fűtést, hogy ne csak a levegő melegedjen át.
Kerüljük a hősugárzók használatát, mert vizet termelnek, és a lecsapódó párával később meggyűlik a bajunk. Mindenképpen segít, ha a lakás több pontján folyamatosan mérjük a hőmérsékletet, így a csillárra akasztunk, vagy a szobák közepén más módon fellógatunk egy-egy hőmérőt, illetve a fal felé fordítva is telepítünk egyet, amely közvetlenül méri a hőfokot – így tudjuk mérni, mikor állunk készen a munka megkezdésére. Érdemes a hosszú távú időjárás-előrejelzést is figyelni: mikor várható lehűlés vagy enyhülés, feladatainkat érdemes ennek tükrében tervezni.
2. Hosszabb száradási időkkel számoljunk
A száradás során komoly ellenségünk lehet a pára, ezért szellőztessünk sokat, óránként 15-20 percet akár, de itt is tartsuk szem előtt az aktuális időjárást! Ha csapadékos, nedves idő van kint, akkor félóránként 2 perc is elegendő, ha ennél többet tartjuk nyitva a nyílászárókat, a pára nem távozik, hanem inkább bejön a lakásba. A szellőzést és száradást ventilátorokkal tudjuk gyorsítani, ezek szinte elengedhetetlenek.
3. Minőségi anyagok és óvatos tárolásuk
Érdemes továbbá jó minőségű, egy rétegben is kiválóan fedő és gyorsan száradó festéket választani, például a Poli-Farbe Platinum család termékeit, ezzel rengeteg időt spórolhatunk meg. A száradási idő is megnövekszik télen, a festéken megjelölt általában 2-3 órás intervallumot duplázzuk meg nyugodtan, hogy megfelelően kössenek meg a felvitt anyagok. Szerencsére a glett kötési ideje télen és nyáron is ugyanannyi, azonban nagyon figyeljünk az anyagok felhasználási útmutatóira! 40-60 perc nyitva töltött időn túl már ne használjuk a glettet, mert visszaázhat, így nem köt majd megfelelően.
A mélyalapozásról se feledkezzünk meg festés előtt, ezzel a lépéssel nem érdemes időt spórolni, számoljunk ezzel a munkafolyamattal is. A munkák során, mind azt követően ügyeljünk rá, hogy a beltéri festékeket, diszperziós anyagokat fénytől védett, hűvös helyen tároljuk, külön figyelemmel arra, hogy ne menjen 5 fok alá a hőmérséklet, különben tönkremegy a kötőanyag, és a festékünk le fog porladni a felvitelt követően.
4. Vigyázzunk a bútorokkal!
Fontos az is, hogy a szekrényeket, nagyobb bútorokat tavaszig ne toljunk a frissen festett falra, lehetőség szerint a 15-20 cm távolságot hagyjuk meg, hogy elkerüljük a gombásodást. Lényeges, hogy a mélyebb rétegek is ki tudjanak szellőzni ugyanis, egyébként könnyen találjuk magunkat szemben penészfoltokkal, amelyeket később nehezebb orvosolni.
Látjuk tehát, ha télen látunk hozzá, akkor sem lehetetlen otthonunk szépítése, fogadjuk meg azonban a szakember tanácsait, hogy ne kelljen később bosszankodnunk.
Képek forrása: Poli-Farbe