1. rész

Mi várható társadalmi szinten?

A kínai számítások szerint 2011. február 3-án kezdődik az új év energetikai váltása. A 8-as Föld, mely 2010-ben dominált, egészen február 3-ig érezteti hatását, erőteljes, felforgató, súlyos, zárkózott, és kissé melankolikus. 2011-et a 7-es Fém uralja, mely sokkal könnyedebb, mi több, optimizmus, életkedv, öröm és bizakodás jellemzi, mély és hittel teli. Jelképe, a tó, utal az elmélyülésre, nyugalomra, felüdülésre, arra, hogy az önmagában megújuló vizet egy régi, erős meder tartja. Társadalmi szinten a 7-es Fém hatásaként lehetnek majd próbálkozások a múltbeli értékek és hagyományok felélesztésére, és jelenbe való átemelésére, de láthatunk erősebb költekezési hajlamot, néhány szokatlan tüntetést és szónoklatot, és az átlagnál több és hangsúlyosabb szóbeli kommunikációt, sok, olykor túl sok beszédet. Hangsúlyosabb lehet a mindennapokban a politika, a divat, a kreatív és eredeti ötletek és megnyilvánulások, a szórakozások, kikapcsolódás, a „dőzs”-jellegű rendezvények, amiken azért a fizikai élmények mellett a hagyományok és az új ötvözése lesz látható. Megjelenhetnek olyan törekvések, melyek a különböző korú gyermekek védelmét hangsúlyozzák, illetve a jövő- és családtervezéssel foglalkoznak. Felemelkedhet a tanácsadói ágazat, ezen belül a pénzügyiek, könyvelők. Némi változásra és figyelemre számíthatnak a tanítók, pedagógusok, ám háttérbe szorulnak a mélyebb lelki dolgokkal foglalkozó vonalak – ezeknek a 7-es Fém nem annyira kedvez a maga sziporkázó, röpködő, felszínes mivoltában.

Személyes előrejelzések

Ha visszatekintünk a múltba, a következő évek azok, amelyek alapból hasonló energiát hordoztak, mint az idei: 1957, 1966, 1975, 1984, 1993, 2002. Egy kissé érdemes utána gondolni, hogy ezen évek közül melyik volt, amely kiemelkedett, amire szívesen emlékszünk. Idén megjelenhetnek ismétlődő, vagy hasonló motívumok, s ha az előrejelzéseket egy picit tudatosítjuk, higgadtabban kezelhetjük az eseményeket, és könnyebben alkalmazkodunk hozzájuk. Az előrejelzés a születési számunk alapján készül. Ha valaki még nem ismeri ezt a számot, megnézheti a Táblázatban, ám vegye figyelembe, hogy nő, vagy férfi szülöttről van-e szó, és hogy év elején született-e, mivel az évkezdet a kínai számítások szerint változó, és későbbi dátumra esik, mint a nyugati naptárban. (Pl., ha valaki 1969 febr. 3-n született, még az előző évhez tartozik, hiszen az év-váltás csak ’69. febr. 17-n kezdődik el!) Legelőször az év domináns karakterét, a 7-es Fémet, majd a többi személyes számot vizsgáljuk. Sok sikert, áldást, békét és boldogságot mindenkinek!

7-es Fém

Az éved kulcsszavai: sorsdöntő események, exponáltság, középponti szerep, lehetőségek felbukkanása, esély a vezetésre, az elismertségre, régi fizikai és lelki problémák tisztázása, stressz, egyensúlykeresés, eredmények, újjászületés átvitt értelemben, vagy valódi megújulás, felépülés. Kifejtés: A 7-es Fémre jellemző, hogy folyton elfoglalt, még amikor semmit se csinál, akkor sem-igen merünk odalépkedni hozzá, nehogy megzavarjuk… Magad is hordozod ezt a tekintélyparancsoló tulajdonságot, pedig nagyszívű, igazi segítő lélek vagy, bár ezt nem mindig tudod felszínre hozni. 2011-ben valóban és szüntelenül elfoglalt leszel. Minden szinten rengeteg információ, esemény talál meg, vegyesen jönnek jó-rossz dolgok, és egy idő után már nem élvezed annyira ezt a „közszereplést”. Sajnos, az év vele járója ez az exponáltság, melyet egy főtéren közszemlére tett szobor helyzetéhez hasonlíthatunk, ami mellett előbb elmennek az emberek, majd tömeg gyűlik köré, de még a madarak is rászállnak… nem sok pihenés adatik neki. Mindezekkel együtt hoz az új év rengeteg lehetőséget is. Sokszor a véletlennek tűnő helyzetekből bontakozik ki váratlanul valami tartós, mély dolog. Ami fontos, hogy bármiről is döntesz, mindig mérlegeld, mi éri meg, mi a jobb, s ha nehéz rálátnod, inkább kérj egy kis időt.

Igyekezz oda figyelni, hogy ne legyél kiszolgáltatva folyamatos pörgésnek, valamint az ezekkel járó stresszes helyzeteknek. Időnként vonulj félre, illetve minden héten, és hónapban adj magadnak egy kis feltöltődést, minden szinten! Mivel önálló egyéniség vagy, általában mindent magadban oldasz meg, de ez évben inkább keress egy stabil támaszt azokra az esetekre, amikor már túl sok az esemény, vagy túl sokat csörgött a telefonod, egyszerre 5 szálon folytatsz tárgyalásokat, és még a szeretteid is várva-várnak. Az ilyen helyzetekre lennie kell melletted valakinek, aki segít tartani a frontot, illetve rangsorolja a tennivalóidat, vagy elnézést és türelmet kér a várakozóktól. Az év sajátossága, hogy szembesülhetsz a régmúltban elkövetett hibáiddal, amiket most különösebb zokszó nélkül tisztázhatsz és jobb alapokra helyezheted az ezekhez fűződő kapcsolataidat. Mivel az éved a folyamatos egyensúly-keresésről is szól, fontos, hogy ehhez megerősödj és megújulj fizikai szinten, pl. úgy, hogy tartasz egy huzamos diétát, vagy beiratkozol és eljársz (!) valamilyen testedzésre. Lehetőséged lesz megújulni lelkileg is, régi hibáidból immár tanulva tudsz majd tovább lépni néhány jelentős lelki határon. Munkádban, karrieredben új távlatok nyílhatnak. Akár úgy, hogy valaki társulna veled, akár pedig úgy, hogy bekapcsolódsz valahová, vagy találsz egy sokkal jobb lehetőséget. Amibe ebben az évben belefogsz, annak a jövődre nézve biztosan hatalmas jelentősége lesz. Ezért légy alapos, bízzál magadban, és tudjál mérlegelni, választani, a döntési helyzeteket sohase kapkodd el. Futtasd végig mindegyiket, vajon mi az, aminek hosszú távon a legtöbb eredménye van. „Kérem, ezt hadd gondoljam át.” – mondj valami ilyesmit, és kérj egy kis haladékot. Összességében tehát a jövő nyitva áll előtted, csak be kell lépned és kiválasztanod a feléd ömlő impulzusokból a megfelelőt, aztán jól kipihenned magad!

Egészség: Gondolj vissza arra, hogy ezelőtt 9, vagy 18 évvel éppen milyen volt az egészséged. Ha akkor megjelent valamilyen probléma, aminek nem jártál a végére, most sajnos újra előbukkanhat. Inkább menjél elébe ennek a tendenciának, és tetőtől-talpig fordíts figyelmet magadra. Akármilyen betegséged jelentkezik, ne hanyagold el. Mivel folyton tárgyalnod kell valamilyen ügyben, figyelj arra is, hogy ne beszélj túl sokat, ne fáraszd ki magad, inkább vonulj egy kicsit félre, vagy hallgassd, mit mond a másik. Érzelmileg is próbálj egyensúlyban maradni, ne pazarold az erődet szóváltásokra, ne kapd fel a vizet, inkább kérj elnézést, és vonulj ki a vitás helyzetekből. Ne legyél senkinek a lelki szemetesládája! Nem biztos, hogy a sajátodon túl ebben az évben lesz még kapacitásod lelket ápolni. Ám a sajátodra fordíts gondot, rendszeresen szellőztesd ki magad. Mivel hajlamos vagy a rendszertelen étkezésre, és az ivásra se figyelsz, valamilyen módon fegyelmezd magad. Akár úgy is, hogy a határidőnaplóba beírod, hogy „ebéd”, meg „tea, víz, inni!” Pihenj sokat. Annyit, amennyit csak bírsz. Az egyensúly megőrzéséhez, és a stressz kivédéséhez ez az egyik legjobb eszköz.

8-as Föld

Az éved kulcsszavai: tettvágy, megnyugvás, vezetői kompetencia, megbízások, kitüntetés, elismertség, erő, spirituális lehetőségek, eredmények és sikerek, pénzügyi, szakmai és szellemi fellendülés, nyugalom és kiteljesedés, magabiztosság. Kifejtés: Végre-valahára kikerülsz abból a hol lent-hol fent, zsúfolt és eredményes, ámde fárasztó mókuskerékből, ami a 2010-es évben sok esetben vette el az önálló akaratodat, és vitt olyan helyzetekbe, amikkel együtt sodródtál, egy kissé kiszolgáltatottan, és bizony, sokszor fáradtan és kizsigerelve. Végre, valami jobb jön! Az idei év olyan számodra, mint egy igazi, jóságos Apa, aki szüntelen védelme alá veszi a fiát, és egyengeti az útját, ha az elbotlik. Támogató tendenciát hordoz, és részesít mindabban a jóban, amibe az előző évben, 2010-ben csak nagyobb vesződségek árán jutottál el. A sok-sok stressz és megpróbáltatás után te, aki igazán állod a sarat (mert minden 8-as Föld ilyen, ez az egyik ritka kivétel az alap-karakterek közt), végre fellélegezhetsz egy kicsit. A hited és erőd visszatér, az optimizmusod és szívósságod megerősödik. Magabiztosságot és kitartást érzel, azt, hogy érdemes tenni, és bizony, nem félsz bele vágni semmibe. Mint a tettek emberének, neked ez különösen fontos, így megelégedésedre szolgál, hogy sokféle lehetőség közül választhatsz.

Környezeted pozitívan közeledik feléd, részed lehet fizetésemelésben, vagy jobb és minőségibb állást találsz, illetve eredménnyel pályázhatsz a különböző kiírásokra. Kompetenciádat értékelik, és viszonozzák. Mintha időközönként kézen fogva vezetne az a bizonyos Sors-apa, nagyon jó érzékkel találod meg az érvényesülésed módjait. Mindehhez azonban adagolj egy kis visszafogottságot, szerénységet, mert megerősödött státuszod, a figyelem, ami körülvesz, az, hogy hallgatnak rád és elismernek, belülről annyira megerősít, hogy fölényes lehet a kisugárzásod. Vigyázz, mert mások másfajta évet élnek át, és van, aki megsértődik könnyed és humorosnak szánt élceiden, vagy elmenekül tőled, még ha nem is áll szándékodban megbántani. Figyelj oda a hozzá állásodra, mert az év folyamán jelentkező problémáid csupán ebből a feltöltött önbizalomból, vagy vakmerőségből fakadhatnak. Egyébként pedig minden irányból támogatást kapsz. Égi síkról csakúgy, mint a társaidtól, barátoktól. Ezt ne feledd, ha olykor megtorpannál, fordulj bizalommal ahhoz, akit barátnak hívsz, még ha te magányos harcos is lennél (a 8-asok általában azok…) Becsüld meg őket, és időnként fogd magad vissza. (Pl. a 7-es Fémnek azért kell visszafognia magát, hogy ne fáradjon ki, neked azért, hogy ne fárassz ki/le másokat:))

Erős vagy, és nagy teherbírású, aki mindig meg tud újulni önerőből, a sikerhez az éved a maga töltésével jó esélyeket kínál. Ha akadály, vagy akadékoskodás kerül az utadba, nem kell görcsösnek lenned, ne feledd, egy fát könnyebb kikerülni, mint neki menve feldönteni. Légy olykor diplomatikus, és válaszd a könnyedebb megoldást. Vitás helyzetekben ne légy rugalmatlan, hallgasd meg a többieket is, ne erősítsd a magad igazát, talán jobban jársz, ha magadnak és másoknak is adsz időt, és kisebb pihenő után minden szemre hányás nélkül, tényszerűen megosztod a véleményed. Összességében nagyon eredményes év lehet az idei, melyben sikerre vihetsz mindent, amihez hozzá fogsz.

Egészség: A kínai gyógyászatban a 6-os Fém házhoz, melyben tartózkodsz, a tüdő, a csontok és a vastagbél tartozik, ezek a szerveid lehetnek érzékenyebbek. Mozogtál eleget az elmúlt évben? Akár igen, akár nem, 2011-ben a mozgás, testedzés olyan fontos legyen a mindennapjaidban, mint a levegő, vagy az étel, ital. Fordíts több gondot magadra, ne csupán a munkád és az érvényesülésed legyen az első, hanem saját magad. Miért kell sokat mozognod? Mert az év hajlamosít a rugalmatlanságra, akár szellemi, akár fizikai szinten. Ha nem mozogsz, a csontjaid merevebbek lesznek, és egyúttal törékenyebbek is. Jól figyelj a megfázásokra, és mindenféle más kezdődő, vagy már meglévő bajodra, mert ezekből ebben az évben kicsit nehezebben épülsz fel. Az éved olyan, mint az ősz, mely gyümölcsöt ad, de a fáradt napsugarak nem elegendőek, hogy melegen tartsák a testünket. A mozgás mellett sokat kell (ene) pihenned. Aludnod, töltekezned, semmit-tenned. Minden ráér holnap is, ma pedig add meg magadnak a megújulás lehetőségét, hogy a stressz ne gyűljön fel a szervezetedben, ne generáljon bajokat. A kiadós pihenés mindentől meg tud védeni, és utána sokkal több energiád lesz folytatni a dolgaidat is. Jó lehet a séta a szabad levegőn, légzésterápia (az érzelmi életet is felszabadítja), légzőgyakorlatok, és az érzéseid megfogalmazása, kimondása, kiírása, vagy éppen kisírása, hogy ne fizikai szinten kelljen felszínre törnie valaminek, amit elnyomsz. Nyugodtan légy bátor e téren is (igen, igen, erős 8-asként nem szeretsz „ömlengeni”, de az, ha elmondod, hogyan érzel, még nem ömlengés!).

9-es Tűz

Az éved kulcsszavai: játékosság, öröm, derű, belső tanulás, szellemi és lelki élmények, kikapcsolódás, szórakozás, múltbeli motívumok, amik vissza köszönnek és tanítanak, hagyomány és újítás, ötletek, fantázia, kreativitás, gyermeki állapot, a ’Gyermek’ motívuma, optimizmus, báj, könnyedség, könnyelműség, kis-nagy örömök, időnkénti borúlátás, nyugalom, gördülékenység, spontaneitás, aktív-passzív időszakok.

Kifejtés: Vannak szokatlanul derűs évek, ezeket úgy kell elképzelnünk, mintha egy csillagként éppen közel kerülnénk a Naphoz, és nagyon sok fényben lenne részünk. A tavalyi, erőteljes év folyamán sokszor érezhetted magad feszültnek a jövő alakulásával kapcsolatban. Ugyanakkor a munkád eredményt, sikert hozott. Előfordult az is, hogy azt láttad, nem vagy elegendő egy probléma megoldásához, és hagynod kellett a dolgokat maguktól alakulni, megtörténni. A 2010-es év után most egy játékos Gyermek vetül utadba, aki szokatlan könnyedségével levesz a lábadról, mert képes megnevettetni akkor is, amikor éppen visszazökkennél a fontos Felnőtt pozíciódba. Ez a gyermek rejtett éned egy aspektusa, és előhívja benned az ösztönös, vidám rámozdulást eseményekre, emberekre, helyzetekre. Azon kapod magad, hogy ezt ugyan nem így tervezted, mi több, nem is álmodtad, hogy megtörténhet, de épp a közepén vagy már valaminek, és nem is akarózik abba hagyni. Lehet ez egy új hobbi, egy játék, de akár egy flört, vagy munka is, amibe próbaként bele kezdesz, és megtetszik. Nem kell aggódnod, ez az év vele járója.

Mindezzel párhuzamosan spirituális felfedezések, megélések, személyiségedet formáló események is várnak rád. Az év folyamán biztosan találkozol olyasmivel, ami mélyen megérint, és ha belefogsz, hogy utána olvass, utána járj, azon kapod magad, hogy ez az újdonság ősrégi ismerősöd, és mégis, mindent helyre rak benned. Ami az eseményeket illeti, könnyű szívvel mondasz igent a meghívásokra, felkérésekre, és ezeken jól is érzed magad. Csak semmi aggodalom, szükséged van ilyesmire, hogy folytathasd az utad. Lesznek periódusaid, amikor elégedetlenkedsz, mert azt látod, hogy kevésbé vagy következetes a munkáddal, már megint elblicceltél fél napot egy beszélgetéssel néhány tea/sör/fröccs mellett… ne bánd! Ilyen kikapcsoló időszakok segítik a megújulásunkat, és ezek a semmitmondó együttlétek is építőek, mert utána több lendülettel tudunk vissza térni a megszokott kerékvágásba. A gyermeki, spontán énünknek is teret kell olykor adnunk. Ez a „Gyermek”-motívum jelentkezhet úgy is az életedben, hogy a családba, vagy a szorosabb köreidbe érkezik egy kisbaba, esetleg te magad érzel több kedvet, hogy egy kicsi, zsenge gyermeket dédelgethess. Ha éppen nincs ilyen lehetőséged, vagy nem tervezed még ezt célként megvalósítani, a kreativitásba öntheted ezt a motívumot, és aztán megmutathatod szellemi-lelki „gyermekeid” a világnak: biztosan jó fogadtatásra találsz.

Az évednek vannak kissé negatív vonásai is, pl. a könnyedség könnyelműségbe fordulhat, hajlamos lehetsz a költekezésre, olyasmire is pénzt adni, ami azelőtt meg se fordult a fejedben. Vigyázz, légy óvatos, és ne engedd, hogy elragadjon semmi, ami fölöslegesen vonzó. Bevételeidre és kiadásaidra árgus szemekkel figyelj. Őrizd, amid van – minden téren. Ha kapcsolatban, vagy házasságban élsz, figyelj oda arra, hogy milyen játékokba bonyolódsz. Igen, előfordulhat, hogy váratlanul valaki az utadba kerül, és úgy érzed, ez most több, mint amiről valaha is álmodtál, ám az idő próbáját mégse állná ki az újsütetű ismeretség. Nem törvényszerű, hogy minden 9-es típussal megtörténik a flörtölés, de tény, hogy az év, jellegénél fogva erre ad némi esélyt. Jobb erről jó előre tudni, hogy meghúzhasd a határt. Az örömet nem kell magadtól megvonnod, mert éved sajátossága. Jövőre már erőteljesebb, zártabb éved lesz, töltekezzél, és örülj az életnek, nevessél, mert ez a legjobb forrásunk. Figyelj oda a kommunikációdra, arra, hogy mit mondasz, és kivel milyen hangnemben beszélsz! A jövőre készülve vessél számot mindazzal, amit elértél, majd pedig mondj érte mélységes, szívből jövő köszönetet, hogy a sikereid élettel töltődjenek, és egyensúlyban maradhass.

Egészség: A kínai gyógyászat alapján az éved az emésztés területét helyezi fókuszba. Ha eddig ezt elhanyagoltad, fordíts különösen nagy gondot arra, hogy mikor és hogyan étkezel, de főleg, hogy mit. Különösen hasznosak lehetnek azok az ételek, amelyek a bél- és az immunrendszert is erősítik, mint pl. a savanyított tejtermékek, vagy a savanyú káposzta. Kimondottan jót tehet azonban egy-egy könnyű böjtnap, vagy tisztító kúra. Ez leginkább tavasszal ajánlott, amikor a szervezeted amúgy is öntisztulásba fog. A másik, amivel foglalkoznod kell, a hangulatváltásra való erősebb hajlam. Próbálj meg kiegyensúlyozott és derűs maradni. Ha a múltad kapcsán előkerül egy-egy lelki probléma, állj ellen a melankóliának, depressziónak! Önmagad orvosa vagy, ne engedj a búval bélelt hullámoknak! Ne vállalj semmit erődön felül, légy elégedett az elért eredményekkel. Használd ki az éved-nyújtotta pihenést, illetve tartalékolj belőle, mert a következő években erre nem lesz annyi lehetőséged, mint idén.

Hamarosan folytatjuk a következő számokkal...

Szerző: Lázár Márta